Meglopta korábbi tanárát egy férfi Miskolcon

Vágólapra másolva!
Saját otthonában lopta meg tanárát egy korábbi diák, aki azzal az indokkal tette ezt, hogy a gyerekeinek gyógyszerre van szüksége.
Vágólapra másolva!

2024. február elején egy férfi miskolci lakásán felkereste korábbi tanárát, akitől azzal az indokkal, hogy a gyerekeinek gyógyszerre van szüksége, pénzt kért tőle. 
A 87 éves tanár 1.000 forintot adott a férfinak, mire az kért egy pohár vizet, hogy elterelje a figyelmét, és eközben ellopta a fogasra felakasztott pénztárcát a benne lévő 1.000 forinttal és személyes okmányokkal. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a büntetett előéletű vádlottal szemben. 

rendőrautó, vészjelző, lámpa, fény,
Fotó: Northfoto

Egy másik idős nőt is kiraboltak a saját otthonában, a tolvaj először besurrant a bejárati ajtón és ellopta a telefonját és pénztárcáját. 2 héttel később visszatért, és akkor ismét ellopott egy telefont és ékszereket, amikor a nő a kertben kertészkedett. Összesen 250.000 forint értékben lopott. Mivel a második betörést észrevették a szomszédok és felszólították a férfit, hogy ne hagyja el a helyszínt, így az olyan lendülettel rohant el az értékekkel, hogy fellökte az idős szomszédot. A férfit elfogták, őrizetbe vették, többszörös visszaesőként áll a bíróság elé. 

Családon belül is történt lopás, amikor egy kiskunfélegyházi férfi saját apjától lopott több milliót, és még meg is verte. Az apa feljelentette fiát, aki ellen az ügyészség vádat emelt.

Szintén lopás miatt kaptak el egy férfit, aki egy budapesti kiállításról lopott el 300 ezer forint értékben lámpákat és lézereket. Kamerafelvételek alapján elfogták, beismerő vallomást tett és a lézereket is visszaadta. A férfit egy év próbaidőre ítélték. 

Kiskőrösön 15 és 16 éves tolvajokat üldöztek, akik eredetileg csak a strandon lerakott ruhákat akarták ellopni, de mivel az egyik ruhadarabban ott volt egy kocsikulcs is, így megkeresték a parkolóban az autót, és azt is ellopták.  Miután elindultak a lopott autóval, nem sokkal később meghibásodott, ezért megállt. Majd mivel el akartak jutni egy barátjukhoz, így elloptak két biciklit is. Három nappal később ismét elloptak egy autót a strand mellől, immár még egy társuk csatlakozott hozzájuk. De mivel nem voltak gyakorlott sofőrök, így balesetet szenvedtek, és a rendőrség rövid keresés után megtalálták őket, és előállították őket. A rendőrök lopott járműveket visszaadták a tulajdonosaiknak.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!