Társadalomkutató: A magyarok többsége szerint Magyar Péter öntelt és agresszív

Vágólapra másolva!
Magyar Péterhez elsősorban negatív tulajdonságokat kötnek a válaszadók, azok közül is leginkább az öntelt (58 százalék) és az agresszív (51 százalék) jelzőket. A Magyar Társadalomkutató felméréséből az is kiderül, hogy a magyarok kevesebb mint harmada tartja csak megbízhatónak Magyar Pétert.
Vágólapra másolva!

A Magyar Társadalomkutató Kft. megvizsgálta, hogy a baloldali diszkópolitikusnak, Magyar Péternek milyen a megítélése jelenleg Magyarországon.

A kutatásban arra kértük a válaszadókat, hogy 3 pozitív és 3 negatív jellemző közül melyeket érzik igaznak Magyar Péterre. A Magyar Péter eddigi szerepvállalásához köthető ügyek (diszkóbotrány, felesége lehallgatása) nyilvánvalóan szerepet játszanak Magyar Péter meglehetősen negatív megítélésében, hiszen a negatív jellemzők mindegyikét többen vélték igaznak Magyar Péterre, mint hamisnak. A magyarok többsége önteltnek (58 százalék) és agresszívnak (51 százalék) látja, és tisztesség dolgában is van még hová fejlődnie szerintük (41 százalék véli őt tisztességtelennek).

A pozitív tulajdonságokat a magyar felnőttek nagyjából harmada érzi igaznak Magyar Péterre (30-35 százalék), ami hozzávetőlegesen megfeleltethető a pártja támogatottságának. A baloldali figurának további problémát okoz, hogy a magyarok fele nem érzi igaznak rá nézve a pozitív tulajdonságokat. A vizsgált tulajdonságok közül legkevésbé a megbízhatóság jellemző rá a magyarok szerint (30 százalék), amiben feltehetően a be nem tartott politikai ígéretei és magánélete is szerepet játszanak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!