Többszörösen büntetett előéletű Magyar Péter agresszív akciócsoportjának vezetője

Vágólapra másolva!
A Ripost a rendőrség által előállított László Donát környezetéből úgy értesült, hogy a Magyar Péter akciócsoportjának vezetője többszörösen büntetett előéletű. Korábban már például lopás és garázdaság miatt is elítélték. Úgy tudni, hogy külföldön is követett már el bűncselekményt, ahol hatóság elleni erőszakért vonták felelősségre.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, szombat reggel a rendőrség házkutatást tartott Magyar Péter rohamcsapatának vezetőjénél, aki az elmúlt hetekben politikusok plakátjait gyújtotta fel, illetve az akciócsoportjával rendszeresen összegyűjtötte, megsemmisítette a Magyar Péterrel szemben kritikus újságokat. Legutóbb a közösségi médiában felhívást tett közzé, hogy a demonstrálók csákánnyal, fejszével menjenek Magyar Péter mai rendezvényére, illetve videót tett közzé, hogy az akciócsoporttal fizikailag is rátámadnak az MTVA-ra. "Szétb...uk őket" mondta szó szerint.

A rendőrség a Ripost kérdésére megerősítette a szigetszentmiklósi házkutatás és az előállítás hírét.

Elektronikus úton a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályához küldött megkeresésére  válaszolva tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság a médiában megjelent hírek alapján közérdekű üzem működésének megzavarására irányuló előkészület vétség gyanúja miatt hivatalból nyomozást rendelt el. Az eljárásban a BRFK rendőrei egy férfit elfogtak, előállítottak, lakásán kutatást hajtottak végre. Elszámoltatása folyamatban van."

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!