14 éve történt Magyarország egyik legnagyobb katasztrófája

Vágólapra másolva!
2010. október 4-én a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójának gátja átszakadt és a benne lévő vörösiszap három települést is elöntött: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófában több ember meghalt és rengetegen megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.
Vágólapra másolva!

Kolontáron a vörösiszap-katasztrófa napja, 2010. október 4-e munkaszüneti nap volt a polgármesteri hivatalban, mivel előző nap tartották az önkormányzati választásokat a településen. A polgármestert 12 óra 20 perckor felhívták, hogy a MAL gátjánál baj van. Ezután néhány perccel pedig már arról tájékoztatták, hogy az iszap elérte a Kossuth utcát. 

vörösiszap-katasztrófa
A vörösiszap három települést is elöntött
Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

A polgármester értesítette a katasztrófavédelmet, akik elmondták, nagy a baj, de úton van a segítség. 

Eközben az iskolában lévő gyerekeket az emeletre menekítették,  a helyszínre érkező tűzoltók a hátukon hozták ki őket az épületből. 

A kiömlő több mint egymillió köbméternyi, erősen lúgos és maró ipari hulladék 40 négyzetkilométeren elöntötte a vidéket, elpusztítva Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely nagyját. 

A katasztrófában tíz ember meghalt, és több mint 150-en sérültek meg. 

A felelősök elszámoltatása a katasztrófa után megkezdődött. Az ügyészség a MAL vezetőit és dolgozóit, nagy kárt okozó közveszélyokozással, halált okozó gondatlan közveszélyokozással, valamint gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítással és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésével vádolta, majd indítványozta a vádlottak elítélést. Az ügyben összesen 15 ember ellen emeltek vádat. 

A bíróság több embert börtönbüntetésre ítélt:

  • a MAL egykori vezérigazgatóját 4 év
  • a cég volt műszaki igazgatóját 3 év
  • az ötödrendű vádlottat két és fél év

börtönbüntetésre ítélte. A harmad-, a negyed-, az ötöd-, a hatod-, a nyolcad- és a tizennegyedrendű vádlott felfüggesztett börtönt, a hetedrendű pénzbüntetést, a tizenharmadrendű megrovást kapott. Öt vádlottat pedig minden vádpont alól felmentettek. 

A lúgos kémhatású vörösiszap mintegy másfél méter magasan elöntötte a Mol Nyrt. tulajdonában lévő devecseri benzinkutat is és az ahhoz tartozó üzletet. 

A benzinkút október 24-ig zárva volt, azután pedig 2011. október 27-ig konténerekből árulták az üzemanyagot. 

Emiatt a Mal Zrt.-nek 54 millió forint kártérítést kellett fizetnie a MOL-nak.

vörösiszap-katasztrófa, vádlottak, MAL Zrt.
A MAL egykori vezetőit börtönbüntetésre ítélték
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A vörösiszap-katasztrófa utáni helyreállítás

Eleinte úgy tűnt lehetetlen lesz újjáépíteni a vörösiszap miatt lakhatatlanná vált otthonokat, azonban a helyreállítási munkálatok rövid idő alatt megkezdődtek. Kolontáron és Devecseren mindent beborított a vörösiszap, miközben maró szag terjengett a levegőben. Az emberek mindenüket elvesztették és kétségbeesettek voltak amiatt, hogy talán soha többet nem kötözhetnek vissza régi otthonaikba, de a vörösiszap-katasztrófa után három hónappal már lezajlott az első közbeszerzés és elkezdték az első ház újjáépítését. 

Összesen 250 házat bontottak le, és 110 ház épült újjá

A kártérítéseknek több módja is volt, lehetett életjáradékra váltani, máshol is vásárolhattak ingatlant, de olyan esetről is előfordult, hogy egyben kifizették a kárértéket. Kolontáron az emberek kétharmad része az újjáépítést választotta, míg Devecseren fordított volt az arány. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!