Bayer Zsolt: A szörnyek tényleg köztünk járnak

Lakatos Márk.

Fotó: borsonline.hu

A hálózat mindent meg fog tenni, hogy Lakatos Márkot és Osváth Zsoltot kimosdassa a mocsokból.

A kegyelmi ügy felépített politikai akció volt. Ennek az impotens, nyomorult, de legalább gátlástalan és velejéig rothadt ellenzéknek az egyetlen ötlete úgy tizenöt év óta. És még ezt sem tudta volna véghez vinni a vele teljesen azonos lelki-erkölcsi szinten álló ellenzéki sajtó nélkül.

A kegyelmi ügy önmagában brutális hiba volt. Egy befolyásos református püspök nyomásának engedve a köztársasági elnök végül kegyelmet adott egy férfinak, aki megpróbált segíteni egy pedofilnak. Nem pedofil kapott kegyelmet, hanem valaki, aki valamiért meg volt róla győződve, hogy az elítélt pedofil nem is bűnös.

Talán soha nem fogjuk megtudni, valójában ki és miért erőltette ezt az egészet, ki kicsoda valójában ebben a történetben. Miért erőltette minden józan ésszel felfogható határokon túl ezt a kegyelmet Balog püspök, és miért nem vállalt azután semmilyen felelősséget? Miért engedett a nyomásnak Novák Katalin, aki végül vállalta a felelősséget?

S akkor itt van még Varga Judit esete, aki szintúgy elvitte a balhét, holott ő volt az egészben a legártatlanabb.

Már önmagában megérne egy misét, miképpen került el ez az egész a sajtóhoz, s hogy vajon ki is az a „vidéki prókátor” – belső ember innen, a nemzeti oldalról, tehát egy beépített, nyomorult áruló, vagy egy mániákus ellenzéki, aki ilyesmi dokumentumokat olvasgat reggeltől estig? Nem tudjuk. Egyszer majd megtudjuk, talán. És most mindegy is.

A lényeg, hogy erre építettek fel az ostobák, a képességtelenek, az idióták és a gátlástalanok egy olyan kampányt, amely sikerességén túl megmutatta ezeknek a gazembereknek a valódi arcát még azoknak is, akik addig nem látták vagy nem akarták látni. Ugyanis a kampány lényege az és annyi volt, hogy a kegyelmi ügy végzetes hibájából nőjön ki az egyetlen üzenet: az egész nemzeti, jobboldali politikai közösség pedofil.

S jött az influenszertüntetés (Istenem, de rühellem ezt a szót, ezt a fogalmat még leírni is!), az „odakint most szörnyek járnak” ocsmány, aljas, de jól kommunikálható jelszavával, majd megszületett a legfőbb és legundorítóbb hazugság, a baloldali-liberális becstelenség és aljasság csimborasszója, a „Pedofidesz” szörnyszülött, ami aztán felkerült minden plakátra, molinóra, minden gazember pofájára.

Ismerjük ezt, hogyne ismernénk! A cigány lop, a zsidó átver, a fideszes pedofil. Ez bizony ugyanaz a sor. És meg vannak róla győződve, ezek a szavakban reggeltől estig jogvédők, hogy nekik ezt is szabad, így is általánosíthatnak.

De ez is mindegy. Ez is eltörpül lassan a kibontakozó nem is tudom, mi árnyékában. Igen, az influenszertüntetés szervezőiről és arcairól van most már szó.

Kezdjük Osváth Zsolttal. 

A rendőrség nyomoz ellene – de szinte ez is másodlagos a tény mellett, hogy ez a nyomorult, undorító, beteg alak hogyan vett rá kiskorú fiút (fiúkat?) arra, hogy küldözgessenek fényképeket a nemi szervükről neki. Meg vice versa. Istenem, mennyire szánalmas, mennyire undorító ez az egész! Mennyire Osváth Zsolt. És ez állt ki a tömeg elé a Hősök terén pofázni szörnyekről és pedofilokról.

S ki volt a második, aki akkor tüntetni hívta a népet a „szörnyek” ellen?

Lakatos Márk.

Lakatos Márk, az affektáló, visszataszító meleg prototípusa. De ez persze önmagában nem számít, ma már ez a „természetes”, nem is szabad észrevenni, az affektáló, visszataszító meleget nem is szabad affektáló, visszataszító melegnek nevezni, éppen ezért kérem a szerkesztőt, ne húzza ezt most ki innen, maradjon meg az utókornak, maradjon meg mementónak.
És valójában már ez is lényegtelen.

Mert most ott tartunk, hogy a gyanú szerint ez az alak intézetben élő, teljesen kiszolgáltatott árva gyerekeket rontott meg, úgy, hogy egy erre szakosodott „közvetítő” (mocskos strici) segítségével hajtotta fel a fiúkat, akiknek aztán egy pár cipőt és némi zsebpénzt ígért, ha kiélheti rajtuk undorító, beteg, perverz vágyait. Hát ez volt még ott a Hősök terén, mert „odakint szörnyek járnak”.

Persze… A népi bölcsesség szerint ne menjen a napra az, akinek vaj van a fején. A népi bölcsességek pedig többnyire helytállóak, ellenben a nép eddig nem tudta elképzelni, hogy ami most kibontakozni látszik, az egyáltalán létezhet és megtörténhet.

Pedig de. Létezhet és megtörténhet.

Egy pillanatra vessünk egy pillantást ide a „szomszédba”, az Egyesült Államokba, ott is az éppen kibontakozó Puff Daddy-ügyre. Akinek otthonában ezer üveg babaolajat és síkosítót talált a rendőrség, amikor kivonult házkutatásra. Ezer üveg babaolaj és síkosító… Ennek kell lennie korunk jelének, legfőbb szimbólumának. Ezt kell(ene) felvarrni az LMBTQ-mozgalom meg a genderbarom ideológia zászlajára, Puff Daddy feje mellé.

Nemi erőszak, pedofília, gyerekbántalmazás, csak a Jóisten tudja, hány rendbeli bűncselekmények sorozata – és ott, Puff Daddy otthonában egymásnak adta a kilincset fél Hollywood... És meg voltak róla győződve, hogy ők sérthetetlenek, nekik mindent lehet és mindent szabad.

Vegyél erőt magadon, kedves olvasóm, és figyelmesen, többször olvasd el Péter apostol monológját a Római színből, mert erről, a mi világunkról szól:

„Te nyomorú faj! – gyáva nemzedék, / Míg a szerencse mosolyog feletted, / Mint napsugárban a légy, szemtelen, / Istent, erényt, gúnyolva taposó. / De hogyha a vész ajtódon kopog, / Ha Istennek hatalmas ujja érint, / Gyáván hunyász, rútul kétségb’eső. / Nem érzed-é, hogy az ég büntetése / Nehezkedik rád. / Nézz csak, nézz körül, / A város pusztul, durva idegen nép / Tiporja el arany vetésidet, / Szétbomlik a rend, senki sem parancsol / S szót nem fogad. / A rablás, gyilkolás / Emelt fővel jár a békés lakok közt, / Utána a halvány gond, rémület / S égből, földről se részvét, sem segély. / Nem bírod, úgy-e, kéjek mámorával / Elandalítni azt a szózatot, / Mely a kebelnek mélyét felveri / S jobb cél felé hiába ösztönöz. / Kielégítést, úgyebár, nem érzesz, / Csak undort ébreszt szűdben a gyönyör, / S aggódva nézsz körűl, ajkad rebeg: / Hiába mind, a régi istenekben / Nincs már hited, kövekké dermedeztek./ Elporlanak, s új istent nem találsz, / Mely a salakból újra fölemelne. – / Nézz csak körül, mi pusztít városodban / Hatalmasabban, mint a döghalál, / Ezren kelnek fel a lágy pamlagokról, / Hogy Thébaisznak puszta téreit / Vad anachorétákkal népesítsék, / Ottan keresve tompult érzetöknek / Mi még izgassa, ami még emelje. – / El fogsz pusztulni, korcsult nemzedék, / E nagy világ most tisztuló szinéről.”

Ezt mondja Péter apostol, amikor a római orgián Hippia smárolni kezd a pestises hullával, mert az milyen jó buli. Ebben a világban élünk ismét, csak a Puff Daddy-féle „bulikon” sajnos nem pestises hullákkal smároltak a résztvevők, ahogy a hűvösvölgyi homoorgiákon sem. És Lakatos Márknál sem – miképpen a talán hamarosan nyilvánosságra kerülő többi szörnyetegnél sem.

Mindig ez a vége a korlátlan „szabadságnak”, a mindent lehet rettenetének, az erkölcsi rend felbomlásának. Ez a vége, mert nem is lehet más. S csak az a kérdés, lesz-e most is egy Péter apostol, aki betoppan egyszer… De addig is, jegyezzük meg örökre, el ne felejtsük soha: ezek a hálózatok, amelyek a szemünk előtt bontakoznak ki, mindenre képesek, bármire hajlandóak, és egymást védik. Ezek a hálózatok mindent megtettek, megtesznek és meg fognak tenni azért, hogy ezeket az iszonyatokat eltussolják. 

Ezek a hálózatok sátánisták.

Soha ne felejtsék el a Biatorbágyon öngyilkosságot elkövető undorító férget, aki mellett egy kőből rakott, hevenyészett oltáron egy elégetett játék babát találtak, majd a lakásán, a számítógépéről előkerült sok-sok ezer olyan kép és felvétel, amelyeken kiskorú, négy-öt-hatéves gyerekek megkínzása és megerőszakolása látható. Ennek a féregnek az élettársa volt az a nő, aki Jámbor András segítője és jobbkeze, egyszersmind a Budapest utcáin ártatlan embereket agyonverő antifa-bűncselekmények egyik gyanúsítottja volt, s aki azt bírta mondani, nem tudta, mi van a párja számítógépén…

Életszerű… Mondom: ezek sátánisták, azon túl, hogy perverz, beteg, ocsmány, undorító szörnyetegek. Akik tényleg köztünk járnak. És ezek pedofilozzák idestova egy éve a teljes jobboldali politikai közösséget.

Ezek – de nem az összes. Illetve, hogy nagyon pontosan és szigorúan fogalmazzunk: a velünk szemben álló teljes politikai közösség elfogadta, lelkesen támogatta és támogatja, valamint gyakorolja azt a gazemberséget, amelynek részeként a kegyelmi ügy folyományaként a mi politikai közösségünket pedofilnak bélyegzik. Egy, egyetlenegy sem akadt közöttük, aki felszólalt volna, hogy ez rettenetes, ez undorító, ez igazságtalan és becstelen, ezt ne csináljuk. Sem ők, sem a velük azonos lelki-erkölcsi szinten álló sajtójuk nem vette a fáradságot és a bátorságot, hogy normális emberként viselkedjen. Vagy nem is képes úgy viselkedni.

És itt érkeztünk el a lényeghez, vagyis ahhoz a ponthoz, amikor ki kell derülnie a közöttük és közöttünk lévő különbségnek.

Remélhetőleg minden ki fog derülni ezekről a nyomorultakról, fel lesz tárva az egész ocsmány, perverz, sátánista hálózatuk, nem fog sikerülni eltussolni ismét mindent, és az összes elnyeri méltó büntetését. S ha így lesz, s így kell lennie, mi akkor sem fogjuk soha, de soha leírni azt, hogy azok, odaát mind pedofilok.

Bármi is fog kiderülni Lakatos Márkról és a többiről, abból nem következik, hogy Gyurcsány és Magyar is pedofil bűnöző. Mert mi normális emberek vagyunk, és úgy is viselkedünk. Többek között ez különböztet meg bennünket tőlük. És ezt nem felejthetjük el soha sem.

Utóirat: Amikor felbomlik az erkölcsi rend és már mindent szabad, akkor születnek mindig az új fogalmak és meghatározások, amelyek elfedni hivatottak a bűnt, és normálissá akarják maszkírozni az abnormálist és az undorítót. Így és ezért született meg az „efebofil” fogalma, ami azt jelenti, hogy az az ocsmány féreg, aki tizenöt éves fiút ront meg, nem is pedofil, hanem efebofil, nincs itt semmi látnivaló. Gondoljanak csak bele: egy tizenöt éves kamasz nem mehet be a trafikba, nem vehet egy doboz cigit, nem ihat meg egy üveg sört, de arra alkalmas, hogy

a Lakatos Márk-félék perverz vágyait kielégítse.

Tényleg jól van ez így?

Bayer Zsolt véleménycikke először a Magyar Nemzeten jelent meg.

Kapcsolódó cikkek: