Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Demeter Szilárd: Lehet-e nemzeti kisebbségben élni?

demeterszilárd
Demeter Szilárd
Vágólapra másolva!
A nemzeti közösség kategóriája ugyanis pozitív, kerek egészet sejtet, míg a nemzeti kisebbség kategóriája jelzi a hiányt. Benne van az a frusztráció, amit a nemzeti kisebbség tagja érez a szülőföldjén, amikor nézi, hogy az új többség hogyan prédálja fel és herdálja el az évszázadok során összeszervesült örökséget – hangzott el Demeter Szilárd napi jegyzetében.
Vágólapra másolva!

1937-ben kirobbant az erdélyi magyarság legnagyobb vitája. Makkai Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a transzszilvanizmus egyik vezéralakja összepakolt, átköltözött Magyarországra, mert, mint megfogalmazta Nem lehet című cikkében: „...nem tudom elképzelni a kisebbségi életnek semmiféle emberhez méltó elrendezését, mert magát a kisebbségi »kategóriát« tartom emberhez méltatlannak és lelkileg lehetetlennek.” Zárókonklúziója: „A kisebbségi sors nem politikai lehetetlenség, vagy legalábbis nem csak az, hanem erkölcsi lehetetlenség.” – hangzott el Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának jegyzetében. 

Lehet-e nemzeti kisebbségben élni? Lehet, csak nem jó. Abban igaza van Makkainak, hogy már maga a kategória is emberhez méltatlan. Viszont pontos. Ezért sem sikerül lecserélnünk ’nemzeti közösségre’, akármennyire is kívánatos lett volna. A nemzeti közösség kategóriája ugyanis pozitív, kerek egészet sejtet, míg a nemzeti kisebbség kategóriája jelzi a hiányt. Benne van az a frusztráció, amit a nemzeti kisebbség tagja érez a szülőföldjén, amikor nézi, hogy az új többség hogyan prédálja fel és herdálja el az évszázadok során összeszervesült örökséget. És ez saját egyéni sorsodon túl is elég dühítő tud lenni.

Van-e erre európai megoldás? Nincs. Az európai uniós jogrendben az őshonos nemzeti kisebbségeknek nincsenek jogaik. Vagyis: egyszerűen nincs olyan fogalmi mátrix, amiben értelmezni tudnák ezt a kérdést, következésképpen az Európai Unióban jogilag lehetetlen az, hogy egy őshonos nemzeti kisebbség nemzeti közösséggé váljon. 

Itt hallgathatják meg Demeter Szilárd gondolatait. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről