Schmidt Mária: Ne szeretkezz, háborúzz!

Szőnyeg alá lehet-e söpörni a tényt, hogy Kelet és Nyugat teljesen másként viszonyul a nyugati szexuális identitások válságához? A XXI. Század Intézet és a Mathias Corvinus Collegium kétnapos konferencia keretében járja körbe a jelenünket feszítő kérdéseket, problémákat. Az eseményen neves külföldi és hazai előadók osztják meg gondolataikat.

Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész professzor Ne szeretkezz, háborúzz! című nyitóelőadása a XXI. Század Intézet és a Mathias Corvinus Collegium: Az identitás, mint politikai fegyver című nemzetközi konferenciáján hangzott el. Cikkünkben idézzük az előadás egyes részeit, amely nemcsak feltárja a jelenünket meghatározó kérdéseket, problémákat, de válaszokat is ad rájuk.

A szovjet birodalom összeomlása után szinte azonnal szembesültünk az amerikai demokráciaexport 2.0-ás változatával, ami már nem a szabadságjogok kiterjesztéséről és a nemzeti szuverenitások megerősítéséről szól, hanem helyette elkezdődött egy olyan értékrend ránk erőltetése, ami hasonlóan az egykori kommunista világképhez, nem egyeztethető össze a több mint ezerszáz év alatt kikristályosodott hagyományainkkal, keresztény örökségünkkel.

Az amerikanizáció ugyanis már nem csak kulturális iparág, reklámjain és médiáján, ezen belül óriási tech-cégein keresztül fejt ki nyomást az értékeinkre, a szokásainkra, sőt az identitásunkra is, de nyíltan kulturális és politikai szuverenitásunk felszámolására tör.

Amerika demokrata kormányzatai a biológiai nemek felszámolása, a transz- és LMBTQ-lobbi újabb és újabb követelései mögé állnak, és életellenes felfogást képviselnek.

A második világháború után a kommunizmusra kényszerített országokban, tehát nálunk is, teljes körűen emancipálták a nőket, míg nyugati sorstársaikat visszatessékelték a háztartás és a család világába. Az ő legfőbb céljuk továbbra is a férjhez menés és a családalapítás maradt. Az alsóbb társadalmi csoportokhoz tartozó nőkön kívül a többiek még évtizedekig egykeresős családmodellben éltek, nem vállaltak munkát, nem rendelkeztek önálló jövedelemmel, ami kiszolgáltatottá tette őket férjeiknek.

A szocialista táborban a nők teljes egyenjogúságot élveztek, bármit tanulhattak, bármilyen munkakört betölthettek. Főnökök és beosztottak lehettek. Cserébe nőként, anyaként, munkaerőként egyaránt helyt kellett állniuk. Igaz, hogy az állam besegített: szakszerű gondoskodást és ellátást nyújtó bölcsődei, óvodai és iskolai napköziotthonokat létesített.

A munkahelyeken üzemi konyhákat működtetett. Az ideális szocialista nő terhelhető munkaerő volt, aki tanult és ideológiailag is képezte magát, törődött a gyerekekkel, csinos volt és ápolt. Emellett jó és hű feleség is volt, aki az idős és beteg családtagokról is gondoskodott. Persze pénzt is keresett, mert a kizárólagossá vált kétkeresős családmodell nem tette lehetővé, hogy egy fizetésből meg lehessen élni. Szükség volt tehát a nők keresetére is.

A szexualitással kapcsolatos viselkedési normákat egészen az 1968-as forradalomig az angolszász, illetve a vele vetélkedő szocialista álszentség puritanizmusa határozta meg.

Az új generáció azonban örömszerző, önfelszabadító aktusként tekintett a szexre. Szabad szerelmet követelt, amit a piacon éppen akkor megjelenő, egyszerű és széles körben hozzáférhető fogamzásgátló tabletta tett lehetővé.

Az antibébi-tabletta biztosította a nem kívánt terhesség elkerülését és ezzel rizikómentessé tette a szexuális aktust. Ezzel már rövid távon a szex és a reprodukció szétválását eredményezte. A szexuális forradalom teoretikusai szerint a tabletta és az óvszer vált a szexuális forradalom sarlójává és kalapácsává.

A fogamzásgátló tabletta a férfiakat is felszabadította a szexuális aktusok nem kívánt következményeiből adódó felelősség terhe alól. Mert szexhez már nem csak fizetés fejében, vagy házasság révén juthattak és ez lassan feleslegessé tette az elköteleződéssel és felelősségvállalással járó házasságkötést és családalapítást.

Miután a hatvannyolcasok minden intézmény ellen frontális támadást intéztek, a házasságnak is megingatták az alapjait, lerombolták a tekintélyét. A házasságkötések száma ettől kezdve meredek zuhanásnak indult.

A családtervezés lehetővé tette, hogy a párok az első babát a harmincas éveikre, majd annak legvégére, sőt újabban a negyvenes éveikre tervezzék. Ami akkorra általában csak hosszadalmas orvosi segítség igénybevételével sikerül. Ha egyáltalán. Ma a biológiai óra egyre több nőt ösztönöz arra, hogy egyedül is vállaljon gyereket.

Magyarországon már az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt véget vetettek a rövid abortusztilalmi időszaknak, a Ratkó-korszaknak, és a forradalom azt is kikényszerítette, hogy a kommunisták takarodjanak ki a hálószobáinkból és a paplanjaink alól is.

Nagy vívmánynak tekintjük és ragaszkodunk hozzá, hogy a szexuális élettel összefüggő kérdések magánügyek maradjanak. A nyugati fősodor haladói és a mára velük összefonódott feministák az LMBTQ- és transz-aktivistákkal együtt, ahogy egykor a kommunisták, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a szexszel összefüggő kérdéseket újra közüggyé tegyék és átpolitizálják.

A szexuális forradalom és a női emancipáció a huszadik századot a nők századává tette.

A nők mindent elértek, amit akartak, sőt még annál is többet. Ma átlagban hét évvel tovább élnek, mint a férfiak. Tanulnak, tanítanak, dolgoznak, dolgoztatnak, vezetnek, irányítanak. Orvosok, ápolók, mérnökök, technikusok, politikusok, katonák, szakértők, nyomozók.

Teljes a győzelem.

De nem bírnak leállni…. 

A továbbiakat és a teljes előadást itt olvashatja: Schmidt Mária: Ne szeretkezz, háborúzz!