Szentkirályi Magyarnak: Péter, ne használd az árvízvédelmet politikai haszonszerzésre!

Magyarpéter
Vágólapra másolva!
Ne támadd azokat az embereket, akik éjjel-nappal a gátakon dolgoznak, ne ásd alá a védekezésbe vetett hitét az embereknek – üzente Szentkirályi Alexandra Magyar Péternek.
Vágólapra másolva!

Péter, arra kérlek, hogy ne használd az árvízvédelmet a politikai haszonszerzésed következő epizódjaként – kezdte új Facebook-videóját Szentkirályi Alexandra.

Nyilván te is látod, hogy mindenki kint van a gátakon, akinek ott dolga van, sőt több ezer önkéntes is segíti a munkát. A vízügy és a katasztrófavédelem szakemberei, a tűzoltók, a katonák, a rendőrök és az önkéntesek is mind együtt dolgoznak – mondta a politikus.

– Pont őket támadod azzal, hogy azt a látszatot kelted, mintha gond lenne a védekezéssel.

– hívta fel a figyelmet, majd feltette a jogos kérdéseket: 

Szerinted hogy kerültek a töltésekre a zsákok? Ki vitte oda a sok ezer köbméter töltőhomokot? Ki biztosítja a védműveken dolgozó munkagépeket?

Ne támadd azokat az embereket, akik éjjel-nappal a gátakon dolgoznak, ne ásd alá a védekezésbe vetett hitét az embereknek. Most annak van itt az ideje, hogy politikai hangulatkeltés helyett mind együtt dolgozzunk az árvíz ellen – zárta Szentkirályi Alexandra.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!