Külvárosi éj

A mellékudvarból a fényhálóját lassan emeli,mint gödör a víz fenekén,konyhánk már homállyal teli. Csönd, - - lomhán szinte lábrakaps mászik a súroló kefe;fölötte egy kis faldarabazon tünődik, hulljon-e. S olajos rongyokban az égenmegáll, sóhajt az éj;leül a város szélinél.Megindul ingón át a téren;egy kevés holdat gyújt, hogy égjen. Mint az omladék, úgy állnaka gyárak,de mégkészül bennük a tömörebb sötét,a csönd talapzata. S a szövőgyárak ablakánkötegbe szálla holdsugár,a hold lágy fénye a fonála bordás szövőszékekens reggelig, míg a munka áll,a gépek mogorván szövikszövőnők omló álmait. S odébb, mint boltos temető,vasgyár, cementgyár, csavargyár.Visszhangzó családi kripták.A komor föltámadás titkátőrzik ezek az üzemek. Egy macska kotor a palánkons a babonás éjjeli őrlidércet lát, gyors fényjelet, -a bogárhátú dinamókhűvösen fénylenek. Vonatfütty. Nedvesség motoz a homályban,a földre ledőlt fa lombjábans megnehezítiaz út porát. Az úton rendőr, motyogó munkás.Röpcédulákkal egy-egy elvtársiramlik át.Kutyaként szimatol előreés mint a macska, fülel hátra;kerülő útja minden lámpa. Romlott fényt hány a korcsma szája,tócsát okádik ablaka;benn fuldokolva leng a lámpa,napszámos virraszt egymaga.Szundít a korcsmáros, szuszog,ő nekivicsorít a falnak,búja lépcsőkön fölbuzog,sír. Élteti a forradalmat. Akár a hült érc, mereveka csattogó vizek.Kóbor kutyaként jár a szél,nagy, lógó nyelve vizet érés nyeli a vizet. Szalmazsákok, mint tutajok,úsznak némán az éjjel árján - - A raktár megfeneklett bárka,az öntőműhely vasladiks piros kisdedet álmodika vasöntő az ércformákba. Minden nedves, minden nehéz.A nyomor országairóltérképet rajzol a penész.S amott a kopár rétekenrongyok a rongyos füvekens papír. Hogy' mászna! Mocorogs indulni erőtlen... Nedves, tapadós szeled másaszennyes lepedők lobogása,óh éj!Csüngsz az egen, mint kötelenfoszló perkál s az életena bú, óh éj!Szegények éje! Légy szenem,füstölögj itt a szívemen,olvaszd ki bennem a vasat,álló üllőt, mely nem hasad,kalapácsot, mely cikkan pengve,- sikló pengét a győzelemre,óh éj! Az éj komoly, az éj nehéz.Alszom hát én is, testvérek.Ne üljön lelkünkre szenvedés.Ne csipje testünket féreg. 1932<< előző    következő >>