Évi több százmillió forintos megtakarítást jelent az e-aláírás

Vágólapra másolva!
Az e-ügyintézés révén évente sok százmillió forintos megtakarítás jelentkezik, az e-aláírásokhoz kapcsolódó ismeretanyag, tudás pedig folyamatosan bővíthető például a Microsec tanfolyamain.
Vágólapra másolva!

Magyarországon évente sokmillió elektronikusan aláírt okirat keletkezik olyan eljárásokban, mint például a cégeljárás, fizetési meghagyás, bírósági végrehajtás, számlakibocsátás, földhivatali tulajdoni lapok kiadása... Ezen eljárások összességében évente sok százmillió forintos megtakarítást jelentenek.

Ám megfigyelhető, a digitális írástudáshoz és elektronikus ügyintézéshez nélkülözhetetlen elektronikus aláírásról sokszor keveset tudnak az emberek, és hiány van a képzésben is.

A Microsec Kft. által először 2008-ban szervezett PKI-tanfolyam pont azért indult el, hogy legyen egy olyan átfogó képzés, amely képes pótolni ezeket a hiányosságokat.

A tanfolyam célja, hogy az eddig megszerzett elméleti és gyakorlati tudást átadja azoknak a szakembereknek, akik munkájuk során kapcsolatba kerülnek az elektronikus aláírással, és a nyilvános kulcsú infrastruktúrával.

Ezek nem kizárólag informatikával foglalkozó szakemberek, hanem olyan gazdasági szakemberek, akik felelősek egy adott üzleti terület elektronikus működésért és biztosítania kell mindazon feltételeket, amelyek ezt lehetővé teszik.

Praktikus előnyök

Az elektronikus aláírásnak számos gazdasági és más előnye van az igénybevevők számára. A Microsec Kft. szakértője, Barsi András Attila kifejtette: az elektronikusan aláírt irat mindazon joghatással bír, mint papír alapú társaik, csak éppen elektronikusan.

Így minden olyan esetben, ahol okiratok alapján intéznek ügyeket elektronikusan, szükségszerűen megjelennek és meg is kell jelenniük az elektronikusan aláírt iratoknak, hiszen ezek hitelessége csak így biztosítható.

Fontos előnye az elektronikusan aláírt okiratoknak, hogy azok semmilyen módon nem változtathatóak meg, azokba utólagosan módosítani az aláírás érvényessége mellett gyakorlatilag lehetetlen.

Nagy előny tehát, hogy tetszőleges számú másolati példány készíthető ezen iratokból, és minden példány eredetinek minősül, valamint bármilyen módon, akár e-mailen is küldhetőek, hiszen a küldés módja egyáltalán nem befolyásolja az elektronikusan aláírt iratok hitelességét.

Az időbélyegző szerepe

A legtöbb ilyen iraton nem csak aláírás, hanem időbélyeg is szerepel, amely minden kétséget kizáróan és hitelesen igazolja azt a tényt, hogy az irat abban az időpontban és formában már létezett, valamint, azóta nem is változott meg. Márpedig jogilag ez számít.

Az elektronikusan aláírt irat a bíróság előtt is megállja helyét, bizonyítékként figyelembe vehető. Erre egyébként már több pozitív magyar példa is van - mutatott rá Barsi András Attila.

A szakember hangsúlyozta: az elektronikus ügyintézéshez szükséges az elektronikus aláírás, azonban az ehhez kapcsolódó ismeretanyag, és széles körű tudás hiányos. Nem ismert a fogalomtár, az eszköztár, a jogi háttér és a gazdasági hatások.

A digitális írástudás azonban e fogalmak megértésével kezdődik, e nélkül nem lehet digitális írástudásról, e-ügyintézésről beszélni. Sokak szemében az e-ügyintézés informatikai probléma, holott egyáltalán nem az.

Nincs különbség jogi szempontból

Nem az informatika a lényeg, hanem az, hogy működjön az e-ügyintézés a gyakorlatban és megadja mindazon jogbiztonságot, amelyet a papír adott esetben megad.

Az elektronikus aláírásról Magyarországon a 2001. évi XXXV. törvény rendelkezik. Ennek alapján az elektronikusan aláírt okirat hitelessége és bizonyító ereje pontosan megegyezik a papír alapú okiratok hitelességével és bizonyító erejével, azaz, jogi szempontból semmilyen különbség nincs.

A tanfolyam

A PKI tanfolyam, amely az "Az elektronikus aláírás és a nyilvános kulcsú infrastruktúra (PKI) technológiáinak alapjai" címet viseli egyedülálló a hazai piacon. A továbbképzés szervezője a Microsec e-Szignó Hitelesítés Szolgáltató, a cél olyan szakemberek képzése, akik a kurzus elvégzése után ismerni fogják az elektronikus aláíráshoz kapcsolódó fogalmi rendszert, jogi és alapvető műszaki hátteret, gazdasági vonatkozásokat. A három napos intenzív tanfolyamot vizsga zárja, melynek sikeres letételével lehetővé válik az "e-Szignó tanúsított PKI szakértő" képesítés megszerzése.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!