Az engedékenység lényegében nem más, mint a versenyhatóságok által biztosított lehetőség a monopóliummal és piaci erőfölénnyel rendelkező kartellben részt vevő vállalkozás számára, arra az esetre, ha önkéntesen feltárja kartelltevékenységét a hatóságoknak, részben vagy akár teljesen mentesül a bírság megfizetése alól.
Bár ez a jogintézmény 2003 óta része a magyar versenyjogi szabályozásnak, azonban sajnálatos módon mindezidáig nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket - húzta alá a Jádi Németh Ügyvédi Iroda szakértője. Ennek valószínűsíthető oka éppen az lehet, hogy az érintett vállalkozások vezetői tartanak illetve tartottak az információ-szolgáltatással járó, következőkben ismertetett esetleges hátrányos büntetőjogi következményektől.
(A problémára jellemző, hogy az [origo] által, dr. Juhász Miklóssal, a közelmúltban készített interjúban, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke is jelezte, a versenyjogi és a büntetőjogi szankció nincs összhangban, ennek következtében a "bűnbánó" kartellező ellen elindul a rendőrségi eljárás - a szerk.)
Dr. Somos Zoltán szerint a piacgazdasággal szükségszerűen együtt járó jelenség: a versenytársak összehangolt magatartásukkal a tisztességes piaci versenyre gyakorolnak nyomást, és ezzel a gazdaságot egyensúlyából kibillentik; céljuk legkevésbé sem társadalmi előny, hanem alapvetően a kartelltagok számára minél magasabb profit elérése.
A kartellezést a tisztességes piaci magatartást szabályozó versenyjogi normák a legtöbb országban, így Magyarországon is tiltják. Az engedékenységi politika intézményével a versenyjog e jellemzően titkos összefonódások felszámolására törekszik; alkalmazása során a kartellek felderítéséhez és felszámolásához fűződő közérdek előtérbe kerül a részes vállalkozás megbírságolásához fűződő közérdekkel szemben.
A kartell jellegéből adódóan elkerülhetetlen a kartelltagok folyamatos kontrollálása, ez azonban a felek közötti bizalmatlansághoz is vezethet. A hatóságok engedékenységi politikájukkal éppen ezt a kartelltagok közti bizalmatlanságot kívánják felhasználni arra, hogy a kilépő, azaz a kartellt felfedő céget "mentesítsék" a kartellezés miatti hátrányos jogkövetkezmények alól.
Az engedékenységi politika versenyjogi és büntetőjogi szabályozása
A GVH engedékenységi politikájának jogszabályi alapját a Tptv. 78. §-a jelenti, az alkalmazási szabályokat pedig egy közel tíz éves GVH-közlemény rögzíti. Az engedékenységi kérelmet benyújtó vállalkozásnak a kartell létezéséről, működéséről olyan - a kartell felszámolása szempontjából releváns - adatot kell szolgáltatnia, amely a GVH előtt a kérelem benyújtásáig még nem volt ismert. Nem lehet azonban egyik vállalkozás sem biztos abban, hogy kérelme nem késett-e el, ekkor ugyanis a hatályos Btk. szerint öt évig terjedő szabadságvesztéssel kell számolnia.
A GVH-t ezen felül a versenyt korlátozó közbeszerzési és koncessziós kartell megállapodás észlelése esetén feljelentési kötelezettség terheli. Nem véletlen tehát, hogy az engedékenységi politika eddig inkább elvi lehetőség volt, hiszen korántsem garantálta a kérelmező vezetői számára a büntetőjogi szankciók alóli mentesülést - mutatott rá a Jádi Németh Ügyvédi Iroda sazkértője.
Van azonban néhány precedens értékű kivétel az engedékenységi politika eredményes alkalmazására: egy vasútépítő kartell felszámolása során összesen mintegy 7,178 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH, és a kartellben részt vevő vállalkozás együttműködése a GVH-val a büntetőjogi szankciók alóli teljes mentesüléséhez vezetett. A 2002 és 2006 között az út- és hídépítő-, valamint felújítási munkákra vonatkozó, közbeszerzési eljárás keretében létrehozott kartell felszámolása során pedig három vállalkozásra 2,906 milliárd forintnyi bírság kiszabására került sor, amellett, hogy a kartellt feltáró vállalkozás a bírság megfizetése alól teljes mértékben mentesült.
Az új Btk. hatása, a várható sikerek
Az engedékenységi politika eredményes alkalmazásához azonban nem elegendő a versenyhivatali bírság alóli részbeni vagy teljes mentesülés biztosítása, hanem a büntetőjogi szabályozást is meg kell változtatni. A magyar büntetőeljárásban az engedékenységi politikához hasonló szabályok érvényesülnek a büntetőeljárásban együttműködő gyanúsított büntetőjogi mentesítése során: ez a kartellek esetében akár a büntetőeljárás megszüntetéséhez is vezethet, tehát a két jogterület összehangolása eddig sem tűnt volna lehetetlennek. A rég várt változás pedig az új Büntető Törvénykönyvvel (2012. évi C. törvény) 2013. július 1-i hatállyal megvalósulni látszik - prognosztizálta dr. Somos Zoltán.
Az egyik, talán legfontosabb változás az, hogy míg korábban a kartellt bejelentő vállalkozás munkatársai abban az esetben sem mentesültek automatikusan a büntetőjogi felelősségre vonás alól, ha a hatóság tudomásszerzését megelőzően jelentették be a kartellt, addig az új szabályozás szerint ez esetben az engedékenységi kérelem automatikusan kiterjed a vállalkozás vezető tisztségviselőinek, tagjainak, felügyelő bizottsági tagjainak, alkalmazottainak, illetve ezek megbízottjainak büntetőjogi felelősségére is.
Az új Btk. kifejezetten nevesíti a versenyhatóság előtti eljárást: ha a versenyhatóság vizsgálatát megelőzően történik a bejelentés és erre hivatkozással a bírság mellőzésére irányuló kérelem is benyújtásra kerül, nem büntethető a bűncselekmény elkövetője. Bővül a büntetés korlátlan enyhítésének és különös méltánylást érdemlő esetben történő mellőzésének köre azzal, hogy az már a folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárások esetében is alkalmazható lesz.
Változást jelent - mutatott rá a Jádi Németh Ügyvédi Iroda szakértője -, hogy az új Btk. a versenyt korlátozó összehangolt magatartás büntetési tételét a korábbi öt évig terjedő szabadságvesztésről vétség esetén 2 évig, bűntett miatt pedig egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztésre változtatja.
Az intézmény jövője
A büntető jogszabályok fenti változásától a jogalkalmazók a kartellbejelentések számának növekedését és az engedékenységi politika eddiginél gyakoribb alkalmazását várják. Dr. Somos Zoltán szerint a most vázolt új szabályozás azonban az engedékenységi politika hatékonyságának és valós céljainak megvalósításához mindenképpen elengedhetetlen.
Az eljáró hatóságoknál történő bejelentésekkel kapcsolatosan felmerülő egyes problémákra csak a jövőben kialakuló joggyakorlat tud majd választ adni, addig is azonban felmerül a kérdés, ki ér előbb a célba, azaz sikerül-e a kérelmezőnek bejelentésével vagy feljelentésével az eljárás hivatalból történő megindítását megelőznie. Valóban megvalósul-e a törvényhozó szándéka, vagy a kérelmező cselekménye pusztán a folyamatban lévő eljárás során kiszabandó büntetés vagy akár bírság csökkentését eredményezi-e.