A devizahitel jogi alapkérdései: miért hibás a "hibás-termék" koncepció? (2. rész)

Népszerű dolog a devizahitelt, mint "terméket" jogellenesnek vagy erkölcstelennek minősíteni, és a bankokat - az igazságtevés jegyében - büntetni. Ám a jogi környezet alaposan megvizsgálva, mennyiben megalapozott ez az álláspont? Az Origó a Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda szakértőjének segítségével kizárólag a jogi környezetet elemzi a most olvasható, a téma fontosságára tekintettel minden lényeges szempontot érintő és háromrészes írásban. Dr. Gárdos István az első részben arra mutatott rá, hogy amennyiben a visszafizetési kötelezettség nem feltétlen, akkor nem kölcsönről, hanem ajándékról van szó. A fizetési kötelezettség e feltétlen jellegéből adódik az adós kockázata. Most a második részt olvashatják.

A gyakorlatban különböző elnevezésekkel találkozunk: "devizahitel", "deviza alapú hitel" és "devizában nyilvántartott kölcsön". Szűk értelemben devizahitelnek azt tekintik, amikor a fizetési kötelezettség a hazaitól eltérő, idegen pénznemben van meghatározva, és a teljesítés is ebben a devizában történik.

Devizaalapúnak pedig akkor nevezik a hitelt, amikor a bank a devizában meghatározott hitelösszeget forintban folyósítja, az adós pedig a devizában meghatározott törlesztő részletet forintban fizeti meg. Valójában, az ügylet lényege, üzleti tartalma tekintetében nincs lényeges különbség a fenti kategóriák között, a döntő az, hogy a tartozás miként, azaz milyen összegben és milyen devizában van meghatározva.

Ehhez képest közömbös, hogy a fizetésre ténylegesen valamely idegen pénznemben vagy pedig az annak megfelelő összegű forintban kerül-e sor. Az pedig egyértelműen hibás, hogy egy jogviszony minősítése szempontjából bármilyen jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy az egyik fél azt miként tartja nyilván - hangsúlyozta a Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda szakértője.

A pénztartozásról általában

Kölcsönszerződés alapján a hitelező és az adós egymással szemben kölcsönösen fizetési kötelezettségeket vállalnak: a hitelező kötelezettsége a kölcsön folyósítása, az adósé pedig annak törlesztése. A devizahitelek sajátos problémái ezért csak a pénztartozásokra vonatkozó szabályoknak és a pénz sajátosságainak a figyelembe vételével válaszolhatók meg.

A pénz nem finom, nem tápláló, nem melegít, semmilyen fizikai vagy szellemi szükséglet kielégítésére nem jó, kivéve arra, hogy segítségével a szükséges dolgok megszerezhetők. A pénz olyan sajátos dolog, amelyet nem fizikai tulajdonságaiért, hanem azért a funkcióért szeretjük, amelyet betölt.

Pénztartozás megalapításakor (történjék az akár szerződésben, bírói határozatban vagy jogszabályban) abból az implicit feltételezésből indulunk ki, hogy a jövőben is lesz valami, ami betölti a pénz funkcióját, azonban az bizonytalan, hogy a teljesítés helyén és idején mi lesz a forgalomban lévő pénz.

A bizonytalanság foka

Dr. Gárdos István rámutatott: ha végigtekintünk a mozgalmas huszadik századon, látjuk, hogy háború, infláció, az országhatárok változása, illetve államszövetségek és regionális integrációk alakulása következtében változott, hogy egy adott területen mi a forgalomban lévő pénz.

Magyarországon például 2004, az európai uniós tagságunk kezdete óta napirenden van az a - devizahitelek értékelése szempontjából sem közömbös - kérdés, hogy mikor fogja felváltani a forintot az euró. Ezen felül a bizonytalanság olyan, sokkal hétköznapibb okokból is fakad, hogy nem lehet előre tudni, hogy a fizetésre ténylegesen hol kerül majd sor, változhat akár a hitelező, akár az adós személye, tartózkodási helye, vagy lehet, hogy idegen országban lévő vagyonra indul végrehajtás a követelés érvényesítésére. A bizonytalanság foka annál nagyobb, minél hosszabb a teljesítésig hátralévő idő.

Az előzőekből következően, amikor pénztartozást határozunk meg, akkor - egyéb dologszolgáltatásra irányuló kötelezettséggel szemben - soha nem közvetlenül azt a dolgot határozzuk meg, amit az adósnak teljesítésül adnia kell, hanem azt mondjuk, hogy az adós annyi, a teljesítés helyén és idején ténylegesen forgalomban lévő pénzt köteles adni (leróni), amennyi megfelel a tartozás szerződésben, ítéletben vagy jogszabályban meghatározott (kirótt) összegének.

Ha száz forint összegű tartozást akkor kell megfizetni, amikor Magyarországon a hivatalos pénz az euró, akkor az adós a száz forintnak megfelelő euró adására lesz köteles; ha pedig az adós a hitelezői elől az USA-ba menekül, akkor ott vele szemben a száz forintnak megfelelő USA dollár végrehajtására lehet eljárást indítani. A pénztartozás sajátossága tehát az, hogy az abban lévő pénzösszeg két különböző, kirovó vagy lerovó pozícióban lehet: a tartozás tartalmát a kirovó összeg határozza meg, ettől függ, hogy a lerovó pénznemből mennyit kell adni a tartozás teljesítéséhez.

Ha a kirovó pénznem euró, akkor az adós tartozása, a lerovó pénznemtől függetlenül, euró-tartozás. Az adós mindig a kirótt tartozást teljesíti, bármi is legyen a ténylegesen szolgáltatott lerovó pénznem. Ennek megfelelően, ha bármelyik fél jogszerűtlenül megtagadja a fizetést (a kölcsön folyósítását vagy törlesztését), akkor a másik fél a kirovó pénznemben való marasztalását kérheti a bíróságtól - mutatott rá a Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda szakértője.

Nem gonosz trükk

A hétköznapi élet tipikus eseteiben a kirovó és a lerovó pénznem megegyezik, számos olyan eset van azonban, különösen a gazdasági életben, amikor e kettő eltér. Ennek tipikus esete éppen az, amikor a tartozás idegen pénznemben van meghatározva. Ilyenkor a főszabály az, hogy a fizetést a teljesítés helyének pénznemében kell és lehet teljesíteni. Ezért mondjuk azt, hogy pénztartozás a "legfajlagosabb szolgáltatás", amely nem válhat lehetetlenné (feltéve, hogy valamilyen pénz mindig létezik).

A devizahitelek esetében is ez a helyzet, hiszen az idegen pénznemben kirótt tartozást jellemzően forintban kell teljesíteni. Az úgynevezett devizaalapú hitel tehát nem egy különleges találmány, nem is valamilyen gonosz trükk, hanem éppen ez a devizatartozások alapesete - mondta dr. Gárdos István. Az az eset pedig, amit szűkebben devizahitelnek neveznek, amikor a teljesítés ténylegesen devizában történik, csak kivételesen, az effektivitási kikötést tartalmazó szerződés esetén fordul elő.

A devizakölcsön polgári jogi fogalma

A devizakölcsön tehát olyan kölcsön, amelynek kirovó pénzneme a szerződéskötés illetve az előrelátható teljesítés helyén forgalomban lévőtől eltérő pénznem. Az ilyen kölcsön esetén a folyósítást megelőzően a hitelező tartozása, ezt követően pedig az adós tartozása ebben az idegen pénznemben áll fenn. Ha ezeket a kölcsönöket Magyarországon nyújtják, akkor - a felek eltérő megállapodásának hiányában - a fizetést mind a hitelező, mind pedig az adós forintban köteles teljesíteni.

Az előzőekből talán kiderült, hogy a devizahitel attól az ami, hogy a felek így állapodtak meg: szerződésükben a tartozást devizában határozták meg. Nemcsak abban illeti meg a feleket a választás joga, hogy almára vagy körtére szerződnek, hanem abban is, hogy forintra vagy euróra. Tisztán szerződésértelmezési kérdés az, hogy miről szól a felek megállapodása, mi az ügylet tartalma.

Az ügylet jogi minősítése szempontjából közömbös, hogy a hitel "mögött" van-e deviza - húzta alá dr. Gárdos István. A hitelezés és a forrásteremtés elkülönült jogviszonyok keretében történik. Hiába van és kell is, hogy legyen a banki működésben szoros kapcsolat a kettő között, jogi szempontból általában nem lehet az egyikből levezetni a másikat, a hitel jellegét nem a mögöttes ügylet, hanem kizárólag a felek megállapodása határozza meg.

Magyarországon, a devizakorlátozások megszűnése óta, a tartozásokat jogszerűen lehet külföldi pénznemben meghatározni, ezért a devizakölcsön nyújtása törvényes, és a felek szabadok a lerovó pénznem meghatározásában is. A tartozás idegen pénznemben való meghatározása tökéletes és egyértelmű szerződést eredményez, annak ellenére, hogy előre nem lehet összegszerűen megmondani, hogy ténylegesen hány forintot kell majd a törlesztéskor fizetni.

Számos ehhez hasonló helyzet van, hogy csak egy közeli példát említsünk, a kamat is meghatározható akár fix mértékben, akár pedig egy változó referencia-értékre (jegybanki alapkamat, BUBOR, LIBOR stb.) hivatkozással. A lényeg az, hogy a felállított szabály alapján a tartozás esedékességekor egyértelműen meghatározható legyen a fizetendő összeg.

Az árfolyam alakulása a feleken kívül álló objektív körülmény

A Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda szakértője szerint fontos visszaidézni a kirovó pénznem meghatározó szerepéről mondottakat: a tartozás attól függetlenül a kirótt összeg (például: száz euró), hogy az adós e tartozás törlesztéseként mennyi forintot kell, hogy adjon. Az adós a tartozás aktuális ellenértékének megfizetésével akkor is a kirótt összeget törleszti, ha a fizetett forintösszeg duplája annak, mint amennyit ő a kölcsön folyósításakor kapott (mint ahogy akkor is megfizeti a teljes tartozást, ha, ellenkező irányú árfolyamváltozás miatt, csak fele annyi forintot kell lerónia).

Az árfolyam alakulása a feleken kívül álló, számukra objektív körülmény, amely mutatja a lerovó pénznemnek a kirovó pénznemben mért értékét illetve az ebben bekövetkezett változást. Ebből két dolog következik. Az adós számára tényleges kockázatot jelent az, hogy előre nem tudja, hogy mennyi forintra lesz szüksége a tartozás teljesítéséhez (ez a kockázat attól függetlenül fennáll, hogy a lerovó pénznem forint vagy deviza).

A hitelező pedig a lerovó pénznem árfolyamának romlásán nem nyer semmit, hiszen ez azt jelenti, hogy egy kisebb értékű devizából kap arányosan többet, számára csak a fennállt száz dollár összegű követelés térül meg, és ugyanígy fordítva, hiába kapja vissza a hitel folyósításakor lerótt összeget, ha közben a lerovó pénznem értéke csökkent, veszteséget szenved el.

(A Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda szakértőjével, dr. Gárdos Istvánnal készült cikk harmadik részét hamarosan közöljük - a szerk.)