Uniós górcső alatt a hitelezők tájékoztatási és felvilágosítási kötelezettsége

A közelmúltban publikált egyik eseti döntésében (C-449/13.) az Európai Unió Bírósága – két francia jogeset kapcsán – a hitelezőket terhelő tájékoztatási és felvilágosítási kötelezettség teljesítésének lehetséges tagállami megvalósítását vizsgálta.   

Mindez azt is jelenti, hogy uniós górcső alá került a hitelezőket terhelő tájékoztatási és felvilágosítási kötelezettség teljesítése – mutattak rá a Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi iroda szakértői.

A CA Consumer Finance SA kontra Ingrid Bakkaus és társai döntés jogi hátterét a 2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Irányelv) képezi, amely az Európai Unióban a fogyasztói hitelszerződések jogát szabályozza.

Az Irányelv tájékoztatási és felvilágosítási kötelezettséget ír elő a hitelező számára annak érdekében, hogy a fogyasztó megalapozott döntést hozhasson a hitelszerződés megkötéséről – hangsúlyozta dr. Tomori Erika és dr. Zrónik Edina.

Cél a fogyasztók védelme

Az Irányelv deklarált célja a szerződéses feltételek által biztosított átláthatóság erősítése, valamint a fogyasztók védelmi szintjének javítása révén a fogyasztói hitelekre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések harmonizálása, ezáltal a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtások megkönnyítése.

(A magyar jogalkotó az Irányelvben írtaknak megfelelően az uniós rendelkezéseket a magyar jogba átültette, ennek eredményeként született meg a – 2010. június 11. napjától alkalmazandó – fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CXLXII. törvény.)

Az Irányelv szerint a hitelezőnek a hitelnyújtás folyamatában különböző időpontokban (kellő időben), átfogó tájékoztatási kötelezettséget kell teljesítenie. Az Irányelv lényeges újdonsága, hogy a tájékoztatási kötelezettséget prekontraktuálissá teszi: kiterjeszti a szerződéskötést megelőző időszakra is.

Ennek következtében, még mielőtt a fogyasztót bármilyen hitelszerződés vagy banki ajánlat kötné, a hitelező köteles tájékoztatást adni a fogyasztónak bizonyos kérdésekről, úgyis, mint a hitel lényeges jellemzőiről, a hitel költségeiről, az elállási jogról, az előtörlesztésről stb.

Két kérdést vizsgált az uniós bíróság

A Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi iroda szakértői rámutattak: a közelmúltban közzétett, hivatkozott eseti döntésben az Európai Unió Bírósága két kérdést vizsgált.

Az egyik annak kapcsán merült fel, hogy egy bank nem tudta sem az Irányelv szerinti formanyomtatvánnyal, sem egyéb dokumentummal igazolni, hogy eleget tett az Irányelvben írt, a hitelszerződés megkötését megelőző felvilágosítási kötelezettségének, miközben a szerződéses dokumentáció tartalmazott egy szabványrendelkezést, amelyben a hitelfelvevő elismerte, hogy megkapta és megismerte a hiteltájékoztatót.

Az ügyben eljáró francia bíróság úgy ítélte meg, noha az Irányelv nem írja elő, kinek kell bizonyítania a hitelezőt terhelő kötelezettségek teljesítését, és az az adott tagállami belső szabályozás adta keretek között alakítható, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének a tagállami szabályozásban teljesülnie kell. Így a hivatkozott szabványzáradék alkalmazása, amennyiben az a hitelfelvevő fogyasztó hátrányára fordítja meg a bizonyítási terhet, sértheti az Irányelvben írtakat, ezért nem elfogadható.

Lényegében a fenti értelmezést erősítette meg az Európai Unió Bírósága, amikor rögzítette, hogy mivel a fogyasztó nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyek lehetővé tennék annak bizonyítását, hogy a hitelező nem adta meg a szükséges felvilágosítást, a jelen esetben sérült a tényleges érvényesülés elve: a francia jog szerinti szabványzáradék alkalmazása ugyanis gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi a fogyasztó számára az Irányelvben biztosított jogok gyakorlását.

Miképp vizsgálható a fogyasztó hitelképessége?

A másik jogkérdés annak megítélése volt, elvégezhető-e a fogyasztó hitelképességének vizsgálata kizárólag a fogyasztó által előadott információk alapján anélkül, hogy azokat a hitelező ténylegesen ellenőrizte volna.

A kérdésben az Európai Unió Bírósága kissé dodonai álláspontra helyezkedett: álláspontja szerint mivel az Irányelv mérlegelési lehetőséget biztosít a hitelező számára annak eldöntésében, megelégszik-e a fogyasztó által nyújtott szóbeli információkkal, vagy azokra nézve más, okirati bizonyítást is megkövetel, arra nézve, melyik megoldás alkalmazandó, az adott tagállami belső jog az irányadó.

Az Európai Unió Bírósága érintőlegesen foglalkozott a fenti két kötelezettség kapcsolatával is, amikor kimondta: noha a hitelező nyújthat úgy felvilágosítást a fogyasztó számára, hogy nem értékelte előzetesen a fogyasztó hitelképességét, a hitelképesség vizsgálata fényében kiegészítő felvilágosítás, tájékoztatás válhat szükségessé – összegezte végezetül dr. Tomori Erika és dr. Zrónik Edina.