A kormány bejelentései után a fiatalok életkezdési támogatása keretében a fiatal házaspároknak lehetőségük nyílik 10 millió forintos kamatmentes kölcsön igénybevételére – ismertette dr. Fekete Klaudia, aki összefoglalta azokat az információkat, melyek eddig különböző nyilatkozatok, interjúk során napvilágot láttak a témával kapcsolatban.
Az eddig rendelkezésre álló információk szerint a 10 millió forintos kölcsön kamatmentes lesz, ami a gyakorlatban azt jelentheti, hogy 0 százalékos kamattal vehető igénybe.
Az állam készfizető kezes lesz
A legfrissebb törvényjavaslat szerint a „babaváró támogatással nyújtott kölcsön" elnevezést kapott hitel felvételére 2019. július 1-je és 2022. december 31-e között megkötött hitelszerződés alapján lesz lehetőség, mellyel kapcsolatban az állam készfizető kezesként jelenik meg.
Az állami kezességvállalás mértéke a babaváró támogatással nyújtott kölcsön tőkeösszegének és az erre felszámított ügyleti kamatnak a 100 százaléka – mutatott rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
A javaslat szerint a babaváró támogatással nyújtott kölcsön biztosítékaként az állami készfizető kezességvállaláson túl a hitelintézet további biztosíték előírására nem jogosult, vagyis nem kérheti fedezetként például ingatlan bevonását.
Az állami kezességvállalás részleteinek meghatározására vonatkozóan pedig felhatalmazást kapott a kormány, hogy rendeletben részletezze a kereteket, így jelenleg ennek kibocsátására várunk.
Szabad felhasználású hitel
A programmal kapcsolatos nyilatkozatok alapján alapvetően arra lehet következtetni, hogy szabad felhasználású lesz a hitel, ami azt jelenti, hogy az ingatlanvásárláson kívül a családalapításhoz szükséges egyéb beruházásokra is igénybe vehető lesz.
Ezen kívül vissza nem térítendő támogatássá válhat a kamatmentes hitel, ugyanis az első gyermek megszületésekor 3 évre felfüggesztik a törlesztést, míg a második gyermek érkezésekor a fennálló hiteltartozás 30 százalékát, a harmadik gyermek érkezésekor pedig a 100 százalékát elengedik.
Ahhoz azonban, hogy kamatmentes legyen a hitel 5 éven belül kell gyermeket szülni. A hitel felvételére a 18-40 éves kor közötti nők lesznek jogosultak, amennyiben rendelkeznek legalább 3 év munkaviszonnyal, vagy felsőoktatási jogviszonyban töltött idővel. Továbbá fontos, hogy legalább az egyik félnek első házasnak kell lennie.
A hitelt a kereskedelmi bankok fogják nyújtani és hitelbírálat kell hozzá, amely azonban csak formális hitelbírálat lesz, amelynek során csak azt vizsgálják, hogy az igénylők eleget tesznek-e a jogszabályi feltételeknek – mondta végezetül dr. Fekete Klaudia.