Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A tényállás szerint a munkavállaló 2019. április 4-én írásban kérelmet terjesztett elő, amelyben munkaviszonya 2019. április 30-ával történő megszüntetését kérte – mondta el dr. Bálint Boglárka.
A munkáltató illetékes HR-vezetője a kérelemre aznap rájegyezte, hogy „Átvettem. Utolsó munkaviszonyban töltött nap 2019. április 30.", és a papírt aláírásával látta el.
Április 30-án a munkavállalót munkavégzését követően utasították arra, hogy jelenjen meg a HR-irodában. A személyzeti vezető a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetésről megállapodás-tervezetet készített elő.
Ehhez állítása szerint egy másik munkavállaló munkaviszonyát megszüntető megállapodást használt mintaként.
A munkavállaló és a munkáltató által aláírt megállapodás 2. pontja szerint a felek megállapodtak abban, hogy a munkáltató a munkavállalónak a munkavállaló munkaviszonya megszűnése napjáig járó munkabérét, a munkavállaló 2019. évi arányos szabadsága igénybe nem vett részének pénzbeli megváltását és 1 292 238 forint megállapodási díjat legkésőbb az utolsó munkában töltött napjától számított 5 napon belül átutalással megfizet.
A munkavállaló a megállapodás tervezetét elolvasta, majd aláírta. Ezt követően a személyzeti vezető a megállapodást átvitte a HR vezető részére, aki azt ugyancsak aláírta, majd a megállapodás egy példányát átadta a munkavállaló részére.
A személyzeti vezető ezt követően elkészített egy úgynevezett leszerelési lapot, melyben a megállapodási díj rovatot üresen hagyta. A munkavállaló a leszerelési lapot átolvasta, majd aláírta.
A munkavállaló számára a megállapodásban szereplő 1 292 238 forint összegű megállapodási díj nem került megfizetésre, a (volt) munkáltató pedig ezt azzal indokolta, hogy a megállapodási díj feltüntetésére adminisztrációs hibából került sor, arról megegyezés nem született és a feltüntetett összeg téves.
Az első- és a másodfokú bíróság határozata
Az elsőfokú ítélet a volt munkavállaló (felperes) keresetét elutasította és gyakorlatilag egyetértett a volt munkáltatóval (alperessel) abban, hogy a felek közötti munkaviszonyt megszüntető megállapodásba adminisztrációs hiba folytán került megállapodási díj, amely ekként fizetési kötelezettséget nem keletkeztet.
Sőt, az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperesnek kellett volna észlelnie a megállapodás tervezete és a leszerelési lap közötti ellentmondást és ezen körülményre fel kellett volna hívnia az alperes figyelmét, vagy legalábbis rákérdeznie az ellentmondás okára. Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be.
A fentiekkel ellentétes döntést hozott a másodfokú bíróság, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest 1 292 238 forint elmaradt munkabér és ezen összeg után 2019. május 6-tól a kifizetésig számított késedelmi kamatának megfizetésére.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az nem vitatható, hogy a felek 2019. április 30-án érvényes megállapodást kötöttek egymással, amely – az alperes hivatkozásával szemben – a megállapodási díj megfizetését is magába foglalta.
A bíróság álláspontja szerint 2019. április 30-án pedig a közös megegyezéses munkaviszonyt megszüntető megállapodás megkötésére az alperes tett ajánlatot a felperesnek, amelyet a felperes elfogadott.
Ennek folytán a szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozatával létrejött, az joghatás kiváltására irányuló akarat nyilatkozatként teljesedésbe ment, abból jogok és kötelezettségek származtak.
A Kúria döntése
A másodfokú ítélettel szemben az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, így az ügyben a végső szót a Kúria mondta ki azzal, hogy a másodfokú bíróság döntését helybenhagyta.
A Kúria azonban indoklásában kiemelte, hogy a felperesnek nem volt indoka arra, hogy az írásba foglalt, a munkáltató részéről két személy kontrollját élvező megállapodás tartalmát kétségbe vonja, a juttatás szándékát megkérdőjelezze.
Nem volt jelentősége annak sem, hogy a megállapodás milyen összegű megállapodási díjat tartalmazott és, hogy az mennyiben volt összefüggésben a felperes munkabérének összegével.
A felperestől az adott esetben nem volt elvárható, hogy az ajánlat – szóbeli tájékoztatás nélküli – átadásakor helyben kiszámolja a munkaviszonya időtartama alapján a munkáltatói felmondás alapján számára járó összeget a felmondási idő és végkielégítés mértékét és mindezt az alapbérével beszorozva ellenőrizze a megállapodási díjjal történő egyezőségét.
Nem volt ismerete arról, hogy az alperes a megállapodás-tervezet elkészítéséhez mintát használt, és az általa mintaként használt megállapodás mely munkavállaló munkaviszonyának, milyen okból történő megszüntetése keretében készült, nem lehetett tudomása e személy alapbéréről sem, így nem róható a terhére, hogy az átadott ajánlat valóságát nem kérdőjelezte meg.
Az ügy tanulsága
És hogy mi az ügynek a tanulsága? Nos, az a jogászok által sokat hangoztatott mondat, miszerint semmit ne írjunk alá anélkül, hogy azt alaposan át ne olvasnánk.
Ha munkavállalói oldalról nézzük a kérdést, ha a munkavállaló nem olvassa át a megállapodást, úgy valószínűleg soha nem indított volna pert volt munkáltatójával szemben, így soha nem fizették volna ki számára a körülbelül 1,3 millió forint összegű megállapodási díjat.
Ha pedig a munkáltató oldaláról nézzük az ügyet, úgy ha a megállapodás tervezetet még az előtt elolvassák, mielőtt aláírják, bizonyosan feltűnt volna ez az „apró" adminisztrációs hiba.
