Skandináv Mikulás lépésről lépésre

Vágólapra másolva!
Be kell valljuk, hogy a cím egy csöppet félrevezető lehet, hiszen aki egy kicsit is elmerült a skandináv kultúra mélységeiben, tudja, hogy északi barátainknál Mikuláskor a szakállas öreg szabadnapot vesz ki, és segédjeire, a manókra és manólányokra (tomten és tomtenisse) bízza ezt a koránt sem egyszerű feladatot, az ajándékok kézbesítését. Na persze nem lustult el végleg a sok keksztől és forralt bortól, karácsonykor hősiesen helytáll a munka frontján is, és megkezdi világ körüli turnéját.
Vágólapra másolva!

Ugyanakkor tervezésénél letagadhatatlanul figyelembe vettük a skandináv ízlést és stílust, hiszen egyszerű formájú, letisztult, de bájos figura született mindössze két óra leforgása alatt. A nagy, tömzsi baba ideális lehet ajtókitámasztónak, szobadísznek, de játszani is éppúgy lehet vele. Ha valami újat és eredeti dekort szeretnénk készíteni idén Mikulásra, akkor lássunk is neki!

Forrás: kreativhobby.hu/Szász Enikő

A karácsonyi cukrot/nyalókát mi magunk is könnyen elkészíthetjük, egy meghajlított vastag, fehér zseníliaszálat tekerjünk körbe spirál alakban egy vékonyabb pirossal.

Forrás: kreativhobby.hu/Szász Enikő

Hozzávalók:
- 3 ív piros vastagfilc (45x29 cm)
- Csíkos, piros-szürke körkötött anyag
(vékony, 1 m)
- Piros körkötött anyag (vastag, 80 cm)
- 2 db fagolyó (átm.: 3 cm)
- 2 db ovális fatáblácska (10 cm)
- Natúr sisalszalag (sz: 10 cm, 95 cm)
- 1 db natúr vesszőlabda (átm.: 3 cm)
- 1 cs natúr sisal
- 1 db hungarocellgömb (átm.: 10 cm)
- Tömőanyag
- Világosbarna vékonyfilc (40x17 cm)
- Terbe papírdoboz pereme
- Piros vékonyfilc (18x18 cm)
- 1 db vastag hurkapálca (20 cm)
- Hobbifesték (fehér, barna)
- 1 cs gombostű
- 2 cs piros hímzőfonal
- Hobbiragasztó, tű, olló, fehér cérna

A három piros vastagfilc lapból szabjunk ki három darab szimmetrikus kúpformát, majd varrjuk össze ezek oldalait körben, hogy egy gömbölyded gúlát kapjunk, ez lesz a Mikulás teste. Ezt fordítsuk ki, hogy a varrás belülre kerüljön, és a nyílás átmérőjét lemérve szabjunk ki egy kört ugyancsak vastagfilcből, és zárjuk be vele a nyílást. Mielőtt befejeznénk a varrást, ne feledjük el kitömni ronggyal vagy tömőanyaggal.

Forrás: kreativhobby.hu/Szász Enikő

A hungarocell labda egyik felét kenjük le hobbiragasztóval , a közepére illesszük a 17x17 cm-es világosbarna vékonyfilcet. A széleit húzkodjuk befelé, feszítsük rá a félgömbre. A fölösleget rendezzük cakkokba, és vágjuk le. Simítsuk el a felületet. A hungarocell gömb felénél vágjuk le a maradékot, majd ugyanezeket a lépéseket tegyük a másik oldalával is. A maradékot kis ráhagyással szintén csak vágjuk le.

Forrás: kreativhobby.hu/Szász Enikő

Világosbarna filcből szabjunk ki egy 6x4 cm-es ovális formát. Cérnával varrjuk körbe, hagyjunk kis rést a tömésnek, fordítsuk ki, majd tömjük ki. A sisalból bontsunk le egy negyedmaréknyit, ez lesz a szemöldök. A maradékot használjuk fel szakállnak, gombostűvel tűzzük a hungarocell gömbre. Ezután tűzzük az orrot a szakáll felső részére, körülbelül a fej közepére. Rajzoljunk két fekete szemet az orr fölé. Fessük le fehér hobbifestékkel a papírdoboz peremét, majd szárazecset technikával húzogassunk rá barna vonalakat.

Forrás: kreativhobby.hu/Szász Enikő

Tömjünk tömőanyagot a vastag, piros körkötött anyagba, és tűzzük oda a Mikulás nyakához. Vágjuk tetszőleges hosszúságúra, a végeit tömködjük bele a fagolyó lyukába. A sisalszalagot hosszában hajtsuk félbe, csavarjuk a dereka köré, és rögzítsük gombostűvel a hátán. A maradék körkötött anyagot szintén gombostűvel rögzítsük lapjával a Mikulás ruhájának aljára. A biztonság kedvéért pár öltéssel fixáljuk. Ragasztópisztollyal illesszük rá a lábakat (fatáblácskák). Végül elől fonjuk keresztbe a karokat.

A kis fafigurák sála és sapkája körkötött anyagból készült, arcot filctollal kaptak.

Forrás: kreativhobby.hu/Szász Enikő

Design és styling:
Pálfi Györgyi
Fotó: Szász Enikő
Írta: Pécsi Balázs Roland

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!