Hogy kerül a fenyő a szobába?

A hagyomány szerint a fenyő Skandináviából származik. A fenyőállítás eredete keresztény misztérium-játékokra vezethető vissza. 1605-ben almával díszítették a fenyőt, 1611-től pedig gyertyákkal ékesítették a fát. Magyarországra az 1820-as években hozattak először fenyőfát az ünnepre, Amerikában német utazók segítségével terjedt el a fenyőfaállítás hagyománya.

Forrás: Wikimedia Commons/Johansen Viggo

Utánanéztünk a karácsonyi fenyők keletkezéstörténetének. Maga a fa csupán négyszáz esztendős múltra tekint vissza. A hagyomány szerint Skandináviából származik, a harmincéves háború idején jutott el német területekre. Az a szokás azonban, hogy a téli napforduló idején faágat visznek a házba, régebbi hagyomány. A napforduló a kezdetekben a Nap és természet újjászületésének ünnepe volt, később erre az időpontra esett Ozirisz, Jupiter, Plutusz és Nimród ünnepe, a germán Yule és a római Szaturnália. A zöld ág, az "életfa", az életet szimbolizálta már a pogány népeknél is. Egyes feljegyzések szerint a fenyőállítás eredete a karácsony előestéjén tartott keresztény misztérium-játékokra vezethető vissza, melyeknek Ádám és Éva voltak a szereplői. A díszletként álló fa a paradicsomi tudás fáját jelképezte. Mivel télre az almafák lehullatták levelüket, örökzölddel helyettesítették őket. Később úgy magyarázták, hogy a fenyő, az örökzöld a megújulás jelképe, háromszög alakja a Szentháromságra utal, ágai pedig a keresztre.

Egy másik történet szerint az első fát Luther Márton, a protestáns reformáció szellemi atyja állította gyermekeinek Wittenbergben 1536-ban. Nem tudni, hogy valóban ő volt-e az első, mindenesetre a wittenbergi Luther-csarnokot díszíti egy acélmetszet, melyen Luther látható feleségével, Bóra Katalinnal, gyermekeivel, munkatársával, Melanchton Fülöppel és egy fenyővel. A fára lassan más díszek is kerültek a gyertyán kívül. 1605-ből Strassbourgból származik a feljegyzés, miszerint karácsonykor fenyőfát állítottak, melyet almákkal díszítettek fel. Az alma az élet és termékenység szimbóluma, Krisztus születését jelképezi, a kis Jézust gyakran nevezték aranyalmának. 1611-ből származik az első feljegyzés, miszerint gyertyákkal ékesítették a fát, Sziléziai Dorothea Szibilla hercegnő kastélyában. A gyertya Krisztus szimbóluma. A viasz Krisztus emberi természetére utal, a fény az istenire. Önmagát emészti fel, ahogy a Fiú is feláldozta az emberek megváltásáért. A fára később ostyákat is aggattak, mely a megváltást, Krisztus testét jelképezte. A néphagyományban betegségűző szerepet tulajdonítottak neki. A karácsonyi asztal morzsáit gyakran az állatok ételébe szórták, hogy megóvják őket. Az asztalon hagyott morzsa az arra tévedő lelkeknek is táplálékul szolgálhatott. Az ostyát később felváltották a különféle karácsonyi sütemények és a mézeskalács. Később Goethe ismertette meg szélesebb körökkel a karácsonyfa-állítás hagyományát Die Leiden des jungen Werthers című levélregénye kapcsán. Amerikában német utazók segítségével terjedt el ez a szép hagyomány.

Magyarországon a bécsi udvar közvetítésével terjedt el a karácsonyfa-állítás szokása, a történetírók szerint Brunswick Teréz, az első óvoda alapítója, Podmaniczky Frigyes evangélikus édesanyja, illetve József nádor harmadik neje, Mária Dorottya hozatott kastélyába fenyőfát az 1820-as években. Akkoriban még szokás volt, hogy minden gyermek külön fát kapott. A karácsonyfa szokása az ország nyugati felétől kelet felé terjedt, a keleti országrészben csupán a második világháború után honosodott meg. A fa elterjedése előtt sok helyen termőágat díszítettek, termékenységet jelképező gyümölcsökkel, almával, dióval, de néhol ültetni való hagymával is. (Szeremle.) Szokás volt alma- vagy cseresznyefaágat vinni a házba - Katalin napon tették vízbe, és karácsonyra kizöldült. Volt, ahol piros papírral vontak be száraz ágakat, s erre akasztották a diót, mézest, almát. (Bácstopolya.) Fenyőfát a gazdagabb családok kezdtek állítani, karácsony böjtjén - december 24-én - díszítették fel. "Annyi ablak ki volt világítva, az utcákon fényes hintók robogtak alá s fel; ragyogó boltablakokban fenyőfák voltak kitéve, égő viaszgyertyákkal, cukorangyalkákkal, picike bölcsőkkel, azokban aludt a kis Jézus." - írta 1854-ben Jókai Mór A koldusgyermek című karácsonyi elbeszélésében. A Szent Családot ábrázoló kép, vagy kis házilag készített Betlehem is került a fa alá sok helyen. A fát hosszú ideig igyekeztek a házban tartani, hogy ne érje baj az állatokat. A nyugati országrészben a fát a mestergerendára vagy a szobasarokba függesztették, hol koronájával felfelé, hol lefelé. Aszalt gyümölcs, pattogatott kukorica, kockacukor, tökmag került a fára. (Tura). A hagyomány szerint a Jézuska hozta a fát, egyes vidékeken egy nagyobb gyermek vagy asszony fehér lepedőbe öltözve meg is jelenítette, kezében hozva a fenyőfát.

A karácsonyfa eredetét számos monda megörökítette. A Bálint Sándor néprajzkutató által feljegyzett történet így emlékezik róla: Mikor Krisztus a földön járt, gonosz emberek elől kellett menekülnie. Egyik lombos fa sem akart neki menedéket adni, mivel féltek, ha megtalálják Krisztust, őket is elpusztítják. Mikor egy fenyőfához ért, melynek alig voltak levelei, az készséggel rejtette el Jézust ágai között. Az ellenségei így nem vették észre és továbbmentek. Krisztus megáldotta a fenyőfát: "Soha ne hullasd el a leveleidet. Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és legszívósabb minden társad között, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme, és emlékezetünkre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát."

Juditty