Meztelenül kerülték meg a házat a babonás nők

babona
Vágólapra másolva!
Az adventhez és a karácsonyhoz annak idején igen fura szokások kapcsolódtak. A ruhátlanul való hajnali rágcsálóűzés csak az egyik ezek közül.
Vágólapra másolva!

A babonák komoly szerepet töltöttek be mindig is az emberi életben, egészen az őskori varázslások óta. A mai világ sem nélkülözi e különös szokásokat - ki ne kopogná le háromszor például az asztal alsó lapján, ha valaminek a megvalósulását nem szeretné elveszíteni? Karácsony környéki babonákban igencsak gazdag hazánk. Körbenéztünk - és összegyűjtöttünk néhány egészen szokatlan technikát.

Forrás: AFP

Munkaszüneti nap nőknek

Sajnos a címben jelölt szokás immár a múlté. Luca napján, december 13-án ugyanis volt idő, hogy a nőknek tiltott volt mindennemű munkatevékenység, még a mosást is félre kellett tenniük. Olyannyira, hogy az aznap sokat emlegetett Luca meg is büntette azokat az asszonyokat, lányokat, akik az ő nevenapján elfoglalttá tették magukat. Mit kért helyette tőlük? Például a szerelmi jóslatokra való ráhangolódást.

Mindent a szerelemért

A lucagombóc nevű babonaság ehhez a naphoz kötődik: a papírcetlikre írt férfineveket bele kellett "tölteni" a gombócokba, ám egy gombóc mindig üresen maradt. Amelyik gombóc elsőként bukott felszínre a főzés során, az abban megtalálható férfinév tulajdonosára lehetett gyanakodni, hogy ő válik előreláthatóan a lány szerencsés jövendőbelijévé.

Ám ha az üres gombóc "győzött", akkor bizony a következő évben nem mehetett férjhez a lány. Egy másik kitűnő szokás, a férjhez menés elősegítésére: az éjféli misére harangozáskor az eladó sorban lévő lánynak érdemes befelé söpörnie, megterítenie, ingben és mezítláb háromszor megkerülni a házat - és az ablakon befelé tekintve megláthatja jövendő urát.

Szintén ünnepi babona a Luca széke, amely - mint tudjuk - "lassan készül". Azt tartották őseink, hogy az, aki karácsonykor rááll az általa készített speciális székre, felismerheti a boszorkányokat, így még időben megszökhet pusztító haragjuk elől, és egészben marad.

Babonák a fa alá

A fenyőfát csak karácsony napján szabad bevinni a lakásba. Ha erre hamarabb sor kerül, felhívjuk türelmetlenségünkkel magunkra a gonosz szellemek figyelmét. Tegyünk fagyöngyöt a bejárat felé, ez enyhíti annak a lehetőségét, hogy kellemetlen látogatóink lesznek az év során, kísértetek alakjában. A jószerencsét azonban nyugodtan meghívhatjuk, méghozzá azzal, ha karácsony éjjelén gyertyát teszel az ablakba, és hagyod leégni. Az ünnepi öltözet legyen rendezett, elegáns, de az új ruhadarabok viselése elviszi a szerencsét a házból, érdemes erre odafigyelni.

Rágcsálóűzés ruhátlanul

Erdélyben is jellemző volt a boszorkányoktól való félelem - a mise idejére alaposan bezárták az ajtót, ablakot, nehogy az ördög "szeretői" behatoljanak a házba, és így rontást hozzanak a családra.

Baranyában is létezett egy speciális babona. Féregűző napon a játékos kedvű férfiak rávették feleségüket, hogy azok meztelenül kerüljék meg hajnalban a házat, és hajtsák el vesszővel a rágcsálókat. Az alföldi világ szokása volt, hogy misére tartva a lányok cukrot, mézet egyenek, ezzel megédesítve nyelvüket, így mihamarabb férjet találva maguknak.

A családi élet hagyománya volt, hogy a kemencébe nem lehetett beleköpni, mellette fésülködni, vagy kotlóst ültetni a padkájára. A tűz házon kívülre helyezésével - így félték a háziak -, kiadnák az otthon szerencséjét.

Legyünk éberek vagy épp szemfülesek! A babona szerint ugyanis karácsonykor tilos a mosás, és szárítás, mert balszerencsét hoz a házra. Ezt a hagyományt talán ma sem butaság éltetni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!