A hajadonok és a veszélyes szakmák védőszentje

Szent Borbálát a bányászok, kohászok és tűzszerészek mellett a férjre vágyó lányok is tisztelik. 

Forrás: Flickr/elycefeliz

A történet sok hasonlóságot mutat a Szent Katalinhoz fűződő legendákkal. Van benne megtért szűz, keresztényüldözés, sok csoda és a végén vértanúhalál. Szent Borbála (külföldön Szent Barbara) a 3. század végén született, és az egymásnak is ellentmondó legendák szerint a mai Törökország területén található Nikomédiában, Antiochiában vagy Héliopoliszban élt. A szent történetét egyébként sem az autentikus kora keresztény írások, sem a tévesen Szent Jeromosnak tulajdonított Mártírológia szövegei nem említik, a vértanú kultusza azonban a mai napig erős.

Egy rendhagyó kivégzés

Szent Borbála életéről többféle legenda terjedt el, így nemcsak születési helyét nem tudjuk biztosan, hanem azt sem, melyik császár uralkodása alatt lett vértanú, és hogy melyik városban történt ez. A történet röviden: Borbálát Dioscurus nevű pogány apja egy toronyban nevelte, hogy megóvja.

Ez mégsem sikerült teljesen, mert Borbála apja tudta nélkül keresztény lett. Visszautasította a kérőjét, később pedig bevallotta apjának, hogy megtért. Ez a keresztényüldözések idején bűnnek számított, és a szentet saját apja próbálta először (és nem utoljára) megölni. Kihúzta a kardját, Borbála imáinak köszönhetően azonban megnyílt a fal, és a szent el tudott menekülni.

Apja azonban üldözőbe vette, hamarosan elfogta, és a helytartó elé vitte. Borbálát megkínozták, de nem tért vissza a pogány hithez. Sebei reggelre begyógyultak, cellája pedig éjszaka fénnyel telt meg. A fáklyák, amelyekkel meg akarták égetni, kialudtak. Végül, akárcsak sorstársát, Szent Katalint, lefejezték, a hóhér pedig maga Borbála apja volt. Dioscurus azonban nem élt sokkal tovább, mint a vértanúvá lett lánya, hazafelé belevágott a villám.

Ez utóbbi epizód miatt a szent kultusza az olyan veszélyes foglalkozásokkal kapcsolódott össze, amelyek a robbanással, tűzzel hozhatók összefüggésbe. Szent Borbála a bányászok, kohászok, tüzérek, tűzszerészek védőszentje. A középkori városokban gyakran nevezték el róla a puskaporos tornyot, hogy így óvják meg a helyet a robbanástól.

Borbála-napi babonák

Akárcsak Szent Katalin, Szent Borbála is a hajadonok egyik pártfogója volt, és a babona szerint segített megjósolni a férjhez menési esélyeket. A december 4-én, Borbála napján vízbe tett és karácsonyra kivirágzott cseresznye- barack-, mandulaág a házasságot jelentette, ez volt a Borbála-ág. Az András napján az eresz aljába dugott almát Borbála napján a másik felére fordították, s magukkal vitték karácsonykor az éjféli misére, és várták, ki szólítja meg őket először, mert annak a fia, ill. rokona lett a megszólított lány férje.

Borbála ún. „dologtiltó” nap is volt: tilos volt fonni, varrni, söpörni. Ehelyett inkább tollat fosztottak, bort fejtettek és búzát csíráztattak – ez utóbbit azért, hogy megjósolják, milyen lesz a jövő évi termés. Ha női látogató érkezett, seprűvel verték ki, mivel ez szerencsétlenséget jelentett. Elvitte a ház szerencséjét az ajándékozás és a kölcsönkérés is.

Az adventi jeles napokról szóló sorozatunkat a legboszorkányosabb nappal, Luca napjával folytatjuk.