Hétvégére egy mese: A szárnyatlan Angyalka és a szomorú Télapó meséje

Meleg, puha takaró és a sütőtök illata. Már csak egy történet hiányzik a mai nap kerekségéhez. Ezúttal Cs. Szabó Virág mesél nekünk a bűvös fotelból...

Egyszer volt, hol nem volt... de itt nincs Üveghegy, sem Óperenciás-tenger, csak egy szárnyaitól megfosztott kisangyal, és a végtelennek tűnő országút.

Forrás: AFP/RICK GERSHON

Így kezdődik történetünk. Egy aranyfürtös kislány ballag az úton, nincs semmije. Emlékeit is elhagyta valahol, a nevét sem tudja, csak azt érzi, elveszített valami fontosat. Fáj a szíve, és vágyakozik - de nem tudja, mire. Valami mélyen, legbelül hajtja, ezért halad előre, éjjel és nappal, étlen és szomjan az úton. Fázik, és talán már el sem hiszi, hogy bármi felmelegíthetné. Már nem is sír, hagyja, hogy a hóesés betakarja elfelejtett álmait.
- Elvihetlek, kislány? - egy teherautó lassít le mellette. Tele kopott ajándékokkal.
A kislány nemet int, de a szakállas idegen már rá is terített egy színes takarót, és beemelte őt a melegen pöfögő autóba. Nem szólnak egymáshoz. A férfi - nagydarab, fehér inges ember -, néha oldalra sandít, de a kislány mereven az utat nézi, nem mozdul. Nem árulja el azt sem, hogy jóleső számára a puha ölelés, amelybe az ismeretlen férfi becsomagolta.
- Álmos vagyok - mondja végül, és már alszik is. Bizalommal adja át magát a csillagfénnyel világító, havas éjszakának.

Csillagfényű bizalom

- Bámulatosan kékek a szemeid - egy piros sapkás manó áll a kislány ágya mellett, és szemtelenül belebámul annak arcába. - Még soha, de soha nem láttam ennyire kék szemeket... - a fejét csóválja. - Nem vagy idevalósi, mi? Másik bolygóról jöttél, tudom ám jól. - Bosszantja az ismeretlen helyzet. Az ő ereje a mindentudása, ami ezúttal kudarcot vallott. Ez a kislány valahogyan más, mint a többiek.
- Fogalmam sincs, honnan jöttem - válaszolja a kislány, és még mindig fázik. - Nem tudom, ki lehetek. Te ki vagy?
- Tükörmanóként emlegetnek, de fogalmam sincs, hogy ez-e az igazi nevem - von vállat a másik. - Igazából teljesen mindegy, hogyan szólítasz. Valójában érte jobban aggódom - és a nyitott szobaajtó felé mutat. - Bár azt hiszem, jót tesz neki, hogy valakiről gondoskodhat. Rólad...
A kislány felkel az ágyból, és belebújik a hatalmas piros férfipapucsba. Jó érzés, olyan ez is, mint egy puha ölelés. A nyitott ajtóban áll már, és a férfit nézi, aki nagydarab és fehér inget visel. Nem tudja, hogy miért, de a szíve nagyot dobban annak jelenlététől.
- Hallottam ám, ez jó jel - reagálja le Tükörmanó. - Hatással vagytok egymás életére - és tudálékosan bólogat. Vet egy bukfencet is, amit nem ért a kislány. - Minden szívdobbanást így ünneplek - von vállat a manó.
Bundáskenyér illata járja át a lakást. Kamillatea gőzölög az asztalon. A kislány kérdés nélkül leül, és falatozni kezd.
- Otthon érzi magát. Máris - bólint Tükörmanó egyetértően.
A férfi megfordul, idáig a tükörben nézte magát fáradt, szomorú, kifejezéstelen arccal.
- Dolgozni kellene, Tükörmanó. De még mindig úgy érzem, nincs erőm elindulni...
- Pedig ma van a nagy nap... - emlékezteti kissé kioktatóan az apró emberke. - Hiányolni fognak a gyerekek, ha nem látogatod ma végig őket.
A kislány végtelen-kék szemét elönti a könny, a szíve megsajdul.
- Nekem is hiányzik valaki, de nem emlékszem, kicsoda. Senki nem érdemli meg, hogy bánat legyen a szívében. Indulj útnak... mindenképpen. Az téged is gyógyít majd - ezt mondja, majd beleszippant a kamillateába. - Ez az illat ismerős. A bundáskenyér illata is az. Mintha jártam volna már itt... - körbetekint.
A férfi elsírja magát.
- Nincs miből adnom. Megfagyott a szívem. A gyerekek talán megértik, hogy beteg lettem, erőtlen...
- Nem fogják. Csak a hiányodat fogják érezni... nem teheted meg velük... - motyogja a kislány. - Mindenkinek éreznie kell, hogy figyelnek rá, törődnek vele... Gyere, igyál kamillateát és egyél bundáskenyeret. Jólesne, ha megtennéd.
Feláll az asztaltól, a férfihez lép, megitatja, majd a tükörhöz vezeti.
- Akit én látok a tükörben, az más, mint akit te látsz. Valójában nem fehér inget viselsz, hanem piros nagykabátot, ami képes felmelegíteni az egész világot. És a szemed nevetős. Most nem az. Nem értem, hová tűntél... Olyan ismerős vagy... Emlékszem rád... De most, hogy gyenge vagy és beteg, úgy érzem, hiányzol a világból. Pedig itt vagy, de mégis hiányzol.
A férfi belenéz a tükörbe. És ő is másként látja a kislányt... nagy szárnyakkal... olyan nagyokkal, hogy azok képesek átölelni a teljes világot...
- Ha velem jössz, végig tudom csinálni... - mondja végül.
És a kislány megszorítja a hatalmas kezet...
- Veled megyek. Melletted maradok. Erősítelek.
És Tükörmanó bukfencezik egy nagyot... nagyobbat, mint az utóbbi időszakban bármikor... és tudja, ami történik, az nagyon jó...
Így ér véget a mese. Egy piros kabátos férfi - és egy végtelen-kék szemű kislány, hatalmas szárnyakkal végigsimogat aznap minden kisgyermeket a Földön... Közös ajándékuk a figyelem...
És aznap úgy kacagnak a kisgyermekek, akár a csillagok - fényesen és boldogan. És a nagydarab, szakállas férfi tekintetébe visszaköltözik a fény... és a kislány, régóta most először, azt érzi, nem kell tovább keresnie.
Mondják, az utóbbi időben a Télapó egy angyalkát választott kísérőként, hogy együtt örvendeztessék meg a világ gyermekeit. Olyanok, mint apa és lánya. Nyomukban pedig örökké ott bukfencezik egy piros sapkás manó. Ők hárman figyelmet és örömöt hoznak a Világnak...