Az utóbbi időben megszerettem a futást, és télen sem szeretnék lemondani róla. Ha viszont futok, akkor a jó eséllyel vizes-latyakos aszfalt helyett inkább a terepet választom. Hiába, cipész a kaptafánál, túrázó az erdőnél maradjon, még futva is. Terepfutás közben pedig kint van az ember a zöldben – illetve a fehérben, ha a tájat esetleg már hó borítja.
De lényeg a lényeg: ahol adott egy nyugodt turista- vagy földút, egy csinos emelkedő, vagy egy szelídebb lanka, ott már kezdődhet is a mozgás; akár a környékbéli erdőket, akár az ország bármely más túraterületét célozza meg az ember.
Ez a szlogen fogadta jó darabig az olvasót az egyik hazai terepfutó-portál kezdőlapján. És nem eredménytelenül: sokan hagyták el idén is – még ha nem is kizárólagosan – az aszfaltot, hogy csatlakozzanak a terepfutók táborához. Én is ezt tettem.
A terepversenyeken egyre többen jelentek meg, a hazai teljesítménytúrákat egyre több ember futotta le, az erdőben egy-egy hétvégi délutánon egyre több kocogót lehetett látni, a KESZ (vagyis a Kedd Esti Szesz; amatőr budapesti sportközösség) eseményein pedig egyre több vidám mozogni vágyó vett részt minden hét második estéjén. Az aszfaltfutás mellé tehát besorolt a terepfutás, divatos nevén a trail running. Feltörekvőben van ezen kívül az úgynevezett city trail is, ami az aszfaltos futást és a városi terepes szakaszok megtételét gyúrja egybe.
A terepfutás egyébként távjait tekintve ugyanolyan, mint az aszfaltfutás: egytől akár több száz kilométerig is talál magának lehetőséget az ember. A különbség inkább az, hogy ebben jó eséllyel van némi szint is. És hogy itt pár száz méterről beszélünk, vagy pár ezerről, az megint útvonal- és felkészültségfüggő. (Csak összehasonlításképpen: az Alpok egyik legextrémebb terepútvonalát, a Traverseet például a világon elsőként magyarok teljesítették nemrégiben. Hárman karöltve tettek meg 203 kilométernyi távot 50 órán belül összesen 13 000 méter szintemelkedéssel!)
Az egy dolog, hogy szerintem azért is, mert kombinál két általam kedvelt mozgásformát, a túrázást és a futást. Ennél objektívebb szempont viszont, hogy rendkívül tüdőbarát, hiszen az ember a városi szmogfelhő helyett oxigéndús környezetben időzik.
Az aszfalton teszi egymás után az ember a lábait, és kevés az esély, hogy beleakad valamibe (megjegyzem, nekem legutóbb mégis sikerült így egy esést produkálnom). A terepen figyelni kell: ágakon egyensúlyozni, árkokat ugorni át, kövekkel gördülni lefelé (vagy legalábbis mindezt megkísérelni). Szerintem ez az akadálypályázás – a plusz koncentrációval együtt is – rendkívül szórakoztató. Talán azért, mert természetesen játékos.
A futás egyébként általánosságban véve az egyik legnépszerűbb sport, mert olcsó, bárhol és bármilyen szinten űzhető (persze költséges technikai felszereléssel, külföldön és profi szinten is, de ez egy másik kérdéskör). Ilyen a terepfutás is.
Néhány alaptipp téli futáshoz, a teljesség igénye nélkül
Némelyek véleménye szerint télen azért nem jó a szabadban futni, mert hamar megfázik az ember.
A termes edzések hasznosak persze, de ha valaki mégis ragaszkodik a friss levegőhöz, az átgondoltan és megfelelő ruházattal biztosan szerezhet magának vitalizáló pillanatokat.
Először is nagyon fontos a megfelelő bemelegítés és nyújtás, mert az izmok a hidegben sokkal merevebbek és sérülékenyebbek. Aki esetleg újonnan rugaszkodik neki a téli futásnak, annak javasolt rövidebb, és kevésbé intenzív távokkal a télies körülményekhez szoktatnia magát.
Megfázni egyébként leginkább átizzadva, megállás közben lehet; ez a futás folyamatosságával és a futás utáni ruhacserével kerülhető el. Az öltözködés jó, ha réteges. Az izzadtságot elvezető aláöltözet például rendkívül hasznos; erre jöhet egy lélegző pulcsi, esetleg egy mellény. A dzseki pedig jó, ha szélálló és szellőző. Téli futásnál alap a sapka és kesztyű, mert a test hőleadása a fejen és a kézen nagyon nagy (a fejen például 30-40 százalék!).
A cipő legyen gore-texes a víz és a hó miatt, a talp pedig bordázott, hogy kevésbé csússzon (a terepfutó cipők amúgy is ilyenek, de léteznek már speciálisan télire fejlesztett modellek is). És persze fontos kellék a fejlámpa; így az sem baj, ha besötétedik a kör közepén.
A terepfutás tulajdonképpen hidegben is olyan, mint egy frissítő kirándulás. Csak a nagyobb tempó miatt ilyenkor jobban igénylik a koncentrációt a fagyott földutak, a roppanó gallyak, a beszakadó pocsolyák, vagy az esetleg jeges hófoltok. De hát a téli terep ilyen, és ezzel együtt jó. És persze sarat és esőt is ki lehet fogni, de akkor annak meg az a bája.
Mindenesetre biztos, hogy a terepélet télen sem áll meg; számos teljesítménytúra vagy terepverseny állítja kihívás elé idén is a vállalkozó szelleműeket. Decemberre például ott az összes Mikulás-túra és Mikulás-futás (némelyiken be is lehet öltözni), a legendás Vulkán-túra a téli Börzsönyben (43,6 kilométer több mint kétezer méter szinttel), de van téli tüdőtisztító is. (A programokról részletesen ezen az oldalon olvasható információ.)
A kiírásokat nézegetve már a 2015-ös versenynaptár is sok jó útvonalat kínál: számtalan táv futható be év elején is a Bükkben, a Börzsönyben, a Mecsekben vagy a Pilisben (részletes információ ezen az oldalon). Ezeket persze nem muszáj egyben, és nem muszáj a versenyeken megtenni – remek ötleteket lehet viszont meríteni a leírásokból bármilyen privát kocogás vagy kirándulás megtervezéséhez.
Itt az alkalom, hogy kipróbáljuk magunkat futva a téli erdőkben.