Mozgással és fénnyel a szezonális depresszió ellen

fényterápia, fényterápiás szemüveg
Vágólapra másolva!
Visszatérően előfordul Önnel, hogy a téli hónapokban indokolatlanul nagyon rosszkedvűnek, levertnek, kiégettnek érzi magát? Amennyiben így van és ez már több egy elhúzódó rosszkedvnél, előfordulhat, hogy szezonális depresszióban szenved.
Vágólapra másolva!

A szezonális depresszió egy hangulati betegség, ami mindig az évnek ugyanabban a szakaszában ismétlődik. Ez lehet akár nyáron is, de a leggyakrobb a téli időszak, ősz végén kezdődik és eltarthat egészen a következő tavasz végéig, nyár elejéig.

Mi okozza?

A pontos okát nem ismerik, de egyes elméletek szerint az agyi ingerületátvitelért felelős anyagok szezonális ingadozása okozza. Ilyen a szerotonin, melynek termelődésére hatással van a napfény mennyisége. A szerotonin az agy hangulatért felelős szabályozó rendszerének működésében is szerepet tölt be. Amennyiben ennek a rendszernek a működése megváltozik, fokozódik a hajlam a depresszióra, és vele együtt fáradtság és hízás is felléphet.

A szezonális depresszió gyakoribb a nők körében, mint a férfiaknál. Vannak, akiknek tünetei egészen enyhék, mindössze kissé feszültebbek. Másoknak olyan súlyos tünetei lehetnek, hogy ez már a munkájuk és kapcsolataik rovására megy.

Mivel a téli szezonális depresszió és a téli kevés napsütés közötti kapcsolat egészen egyértelmű, ezt a fajta hangulati betegséget egyáltalán nem tapasztalják olyan részein a világnak, ahol egész évben sok a napsütés.

Tünetei hasonlóak a depresszió tüneteihez: gyengeség, koncentráció hiánya, fáradtság, megnövekedett étvágy, magányosság, aluszékonyság, hízás. Akinél nyáron jelentkezik a szezonális depresszió, annál étvágycsökkenés, fogyás, álmatlanság figyelhető meg.

Fényterápia Forrás: AFP/Getty Images/Joe Raedle

Kezelése

A diagnózist mindig orvos állítja föl. A kezelést illetően a tünetek súlyosságától függően több lehetőség is van. Elsődleges a napfény! Ha ez természetes formában éppen nem lehetséges, merthogy tél van, segíthet a fényterápia. Súlyos esetekben gyógyszer szedése is szükséges lehet.

A fényterápia során a fény teljes spektrumát kibocsátó lámpát alkalmaznak. Naponta egyre hosszabb időt tölt a páciens a kezelésen. Először 10-15 percet, a végére 30-45 percet. Van, akinek már néhány napos terápia is segít, másoknál sokkal hosszabb időre van szükség. A fényterápiának egyértelműen antidepresszáns hatása van. Egyrészt a fény szabályozza a melatonin nevű hormon mennyiségét, amiből, ha túl sok van, álmosságot, levertséget okoz, ugyanakkor növeli a szerotonin mennyiségét az agyban.

Hogyan előzhető meg a téli depresszió?

- Minden nap töltsön időt a szabadban, még akkor is, ha felhős az ég!

- A tünetek jelentkezése előtt kezdje el alkalmazni a fényterápiát!

- Figyeljen a kiegyensúlyozott étrendre!

- Sportoljon hetente többször is!

- Keresse a társaságot: a közös programok, beszélgetések nagyon fontosak.

Forrás: webmd.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!