Már megint loptam. Ugyanis a társaságban Trixi barátnőm az, akinek mindig mindenről van teóriája. Logikusan, nyugodt hangon szokta kifejteni őket. Mikor őt kérdeztem, hogy mi náluk a zenei helyzet szenteste, elmesélte, hogy olyankor ők az ikerlányaival és a nagyszülőkkel mindig a Csendes éjt rakják be, amiről aztán szépen sorban szól a Mennyből az angyal, az Ó, szép fenyő és a Száncsengő.
Klasszikus karácsonyi dalgyűjtemény, semmi rockosított vagy punkosított verzió – pedig Trixi meglehetősen otthonosan mozog az underground szcénában. Kiderült, hogy ehhez még Diana Krall Christmas Songs című albuma társul. Minden évben. És így volt ez, bárkit kérdeztem a baráti körömben. Mindenki minden évben ugyan azt a zenét hallgatja. Én is.
Szóval, a teóriám a következő. Teljesen mindegy, milyen karácsonyi zenét ajánlok, mert úgysem fogják meghallgatni. Ez ugyanis egy rituálé. Legtöbbször szülőkről gyerekekre szálló, eltörölhetetlen és felülírhatatlan örökség, ami mellé bónuszként társul az egyéni ízlés diktálta B-verzió. Egy kolléganőm például évről évre Frank Sinatra-tól a Let it snow-t és Bing Crosby-tól a White Christmas-t részesíti előnyben. Ha pedig a karácsony épp egybeesik egy fájdalmas szakítással, akkor önkínzó jelleggel a Please Come Home For Christmas-t hallgatja Jon Bon Jovi feldolgozásában. Sőt, már akkor is azt hallgatja, ha nem esik egybe.
Nálam ez a következőképpen néz ki. Először a Csendes éj-lemez szól, majd egy klasszikus, a Diótörő Csajkovszkijtól, végül az Igazából szerelem című film zenéje, arról is Bill Nighy Christmas Is all around című száma, mert végignevetem. Ugyanis mindig eszembe jut az a jelenet a filmből, amiben Nighy a kivénhedt rocksztárt, Billy Mack-et játssza, és azt mondja:
Sziasztok gyerekek! Itt egy fontos tanács Billy bácsitól: Ne vegyetek drogot! Legyetek popsztárok és megkapjátok ingyen!
Márpedig az őrület tetőpontján, vagyis az utolsó pillanatra hagyott beszerző körút, a fenyő talapzatba faragása, a fadíszítés, az ajándékcsomagolás és a főzés után egész jól esik nevetni. Persze az Igazából szerelem kizárólag a Csendes éj után jöhet. Mondom, ez egy koreográfia. Csenget az angyal, utána ajándékbontás a Csendes éjre. Anyukám is így csinálta. Még emlékszem a Csendes éj-magnókazetta tokjának a hangjára is, amikor anyám kinyitotta.
Különben a nyálasságról is van egy teóriám, mert azok, akik – élükön velem – enyhén félrebillentett fejtartással, fitymáló értelmiségi arckifejezéssel méltatlankodnak, hogy már négy héttel karácsony előtt minden üzletben az olyan régi, lejárt, unalmas, gagyi és nyálas slágerek szólnak folyamatos, monoton és végeláthatatlan körforgásban, mint Paul Mccartney Wonderful Christmas Time-ja, a Wham-tól a Last Christmas vagy az All I Want For Christmas Is You című gyilkos szám Mariah Carey-től, miközben a fogyasztói társadalom nyomására ajándékok után kajtatnak, ugyanezeket a számokat dúdolják magukban. Elragadtattam volna magam? Mondtam, hogy Kriszta lényegre törőbb.
Mindenesetre most ajánlok néhány zenét a fenyőillathoz. Ha helyes volt az első teóriám, nem kell felelősséget vállalnom, mert úgyse hallgatják meg.
Egy őszinte dal arról, hogy a gyerekkor után néha sok karácsony telik el addig, amíg újra örülni tudunk az ünnepnek. A szövege miatt pedig különösen szerethetik azok, akiknek nemrég született gyerekük.
Tökéletes feszültségoldás fenyőfadíszítéshez. A rock karácsonykor is él és élni fog.
Ha unja a Bing Crosby-féle verziót, de nem szeretne lemondani a fehér karácsonyról, akkor Lady Gaga 2011-es felvételét válassza. Vigyázat, szerinte a szám túl rövid, úgyhogy beleírt egy versszakot!
A klasszikus zene rajongóinak a szokásos Ave Maria mellé. A tizenkét zongoradarabból álló sorozatot a zeneszerző az unokája, Daniela von Bülow számára komponálta 1875-ben.
Ha kóruszene, akkor az ukrán zeneszerző műve 1916-ból, ami egy ukrán népdal feldolgozása. Bármilyen nyelven gyönyörű.
Aki nem riad vissza az oratóriumoktól, annak az először 1742-ben, Dublinban bemutatott Händel-művet ajánlom. Olyan, mintha egy óriási, zenéből épült palota lenne. Népszerű kórusrészlete a Halleluja, melyet Nagy-Britanniában állva hallgat a közönség. A szokás II. György Királytól ered, aki a londoni premier előadásán felállt, a közönség pedig követte.