Karácsonykor a kertben szoktak grillezni

Munkában a nemzetközi főzőcsapat

Új-Zélandon el sem tudják képzelni, milyen lehet ilyenkor fázni. Beszámoló egy különleges ünnepi buliról, ahol olyanok jöttek össze egy queenstowni házikóban, akik nem tudták családi körben ünnepelni a karácsonyt.

Gyerekkorom óta imádom a karácsonyt. Szeretem a havas téli estéket, a fenyő illatát, az ajándékozás miatti izgatott várakozást, a gyertyafényes vacsorát, a halászlét és a családi összejöveteleket. Ennek ellenére szinte sportot űzök abból, hogy minél több ország karácsonyi szokásait ismerjem meg és éljem át személyesen.

Sorstársakat kerestem Új-Zélandon

A tavalyi tél épp Új-Zélandon ért utol. Mivel jó pár éve nem töltöttem már Magyarországon ezt az ünnepet, most sem izgultam különösebben a hazaúti repjegy miatt. Helyette inkább már novemberben elkezdtem szervezkedni, hogy legyen társaságom az ünnepekre. Mivel a karácsony mindenhol inkább családi ünnep, nem akartam új-zélandi, családdal rendelkező barátaim ünneplésébe betolakodni. Viszont tele az ország utazókkal, diákokkal és working holiday (nyaralós-dolgozós) vízummal érkezett külföldiekkel, akik nem utaznak haza karácsonyra. Ők biztos barátokkal ünnepelnek majd, és nekem vannak is ilyen ismerőseim a Wakatipu-tó partján, Queenstownban.

A Wakatipu-tó mesebeli, kék tükre Forrás: Horváth Orsolya

Queenstownban, Új-Zéland déli szigetének egyik legszebb városában októberben jártam először, amikor autóstoppal utaztam körbe az országot. Kanapészörfös vendéglátóimmal azonnal egy hullámhosszra kerültünk, és reméltük, hogy barátságunk nem ért véget az első találkozással. A kis lakóközösség egy új-zélandi, egy chilei és egy japán lányból, meg egy kolumbiai fiúból állt. Mindannyian kanapészörfösök, és állandóan tele volt a lakásuk vendégekkel.

Néha elfelejtették megbeszélni, ki hány utazó kanapéigényét fogadta el, ilyenkor akár négy-öt vendég is szoronghatott a parányi nappali két kanapéján, de bárki boldogan maradt a kényelmetlenségek ellenére is, mert olyan családias és vidám volt a hangulat. Eredetileg én is két éjszakára érkeztem októberben, aztán egy hétig maradtam, és alig vártam, hogy újra meglátogathassam őket.

Az árvák karácsonya

November közepén írtam nekik, hogy szívesen tölteném velük a karácsonyi ünnepeket, ha hajlandóak befogadni. Azonnal igent mondtak. Sőt! Másnap kaptam tőlük az e-mailt, hogy a hozzám hasonló elárvult utazókra gondolva szervezhetnénk egy „árvák karácsonyát". Nagyszerű ötletnek tartottam, és ettől kezdve bármerre jártam, meghívtam az árva utazókat a buliba.

Barátaim házikója a fák között Forrás: Horváth Orsolya

Mire elérkezett december közepe, már közel 20 hátizsákos utazó jelezte, hogy részt venne a bulinkon. Egy részüket autóstoppolás közben ismertem meg, másokat kirándulásokon, vagy csak simán az utcán sétálva. A vendégek listájára került világjáró útitársam, Juraj is, akit fél évvel korábban ismertem meg Indonéziában, és miután ott három hétig együtt kóboroltunk, Új-Zélandon is tartottuk a kapcsolatot.

December 23-án délután érkeztem meg Chloe (Új-Zéland), Nicole (Chile), Aro (Japán) és Oscar (Kolumbia) domboldalon álló házikójába. A házhoz egy rettenetesen meredek út vezetett fel, felér egy haladóknak szánt csúcsmászással, főleg, ha teljes menetfelszerelésben kapaszkodik fel az ember. A kilátás viszont mindenért kárpótolt. Queenstown városkája a tóval, háttérben a csipkés hegygerinccel, amelynek egy-egy csúcsa nyáron is hósipkát visel, lenyűgöző látvány.

Ezzel a pár havas hegycsúccsal kell beérnie a fehér karácsonyról álmodozó utazóknak itt Forrás: Horváth Orsolya

Azt gondoltam, én leszek az első kanapészörfös vendég a lakásban, és jól meg is lepődtem, mikor belépve Juraj barátom ugrott a nyakamba. Ő meg hogy kerül ide?! – csodálkoztam. Mivel ő is kanapészörfös, időközben összebarátkozott a házigazdákkal a weboldalon, és egy személyes meghívást is kieszközölt önmaga számára. Rajta kívül még vagy öten sürögtek-forogtak a konyhában. Pizzát sütöttek egy olasz srác vezényletével. Mind couchsurfer volt (belga, olasz, orosz, angol), a ház állandó lakói otthon sem voltak.

Titkos ajándékok a fa alatt

Vidám hangulatban telt az este, és mindenki izgatottan várta a közös ünneplést. Úgy terveztük, hogy másnap, december 24-én tartunk egy zártkörű, gyertyafényes vacsorát, mert ugyan az árvák karácsonyi bulija december 25-én délutánra volt meghirdetve, voltunk páran a jelenlévők közül, akiknél a szenteste is fontos ünnep.

Másnap, december 24-én csapatostul lementünk a városba, hogy mindenki megvehesse az árvák bulijára szánt titkos ajándékát. Olyan játékot terveztünk, amelyben minden résztvevő betesz a karácsonyfa alá egy becsomagolt, nagyjából azonos értékű meglepetést, amelyek aztán egy játék keretében gazdára találnak majd.

Kiosztásra váró ajándékok Forrás: Horváth Orsolya

Én délután már nagyon ráhangolódtam a szentestére. A ház melletti fenyőfákról ágakat hurcoltam be a lakásba, szalagokat akasztgattam mindenfelé, és még karácsonyfát is eszkábáltam egy váza és pár ág felhasználásával. Mindezt rövidnadrágban és pólóban, Új-Zélandon ugyanis decembertől februárig tart a nyár, így a karácsony épp a hómentes időszakra esik. A helyiek számára a karácsony a kempingezés, kirándulás és kerti partik időszaka. A meghitt, hópelyhes karácsonyi dekoráció és a Mikulás-sapka nem érinti meg a lelküket. Használják, mert így szól a hagyomány, de mosolyognak rajta, hogy mi otthon nem a kertben grillezünk december 25-én. El sem tudják – és nem is akarják – képzelni, milyen lehet karácsonykor fázni.

Mit rejt a pirogi?

Vacsorára Juraj beígért egy régóta emlegetett szláv ételt, a pirogit, amelyet elmondása alapján a derelyével azonosítottam, de aztán kiderült, hogy krumpli nincs a tésztájában, ezért inkább hasonlít a tortellinire. A kis tésztalapocskákat egyesével töltögettük meg a lekvártól a mogyorókrémen át a fokhagymás krumplipüréig mindennel, ami a konyhában a kezünk ügyébe akadt. Juraj ragaszkodott hozzá, hogy csak akkor kezdjük el a pirogik főzését, ha az összeset megtöltöttük. Nyolcan dolgoztunk rajta este 6 órától, mindenki beleadta az egyéniségét és az otthonról hozott tudását, így aztán volt tortellini-, wonton-, enpanada- és bonbonforma, csak éppen vacsora nem volt még 10 órakor sem.

Munkában a nemzetközi főzőcsapat Forrás: Horváth Orsolya

Mikor már ájuldozott a társaság az éhségtől, és komolyan fontolgattuk a szlovák konyha bojkottálását, Juraj megkönyörült rajtunk, és beledobta a forró vízbe az első adagot. A poén kedvéért a különböző ízesítésű tésztácskákat vegyesen főzte ki, így a pirított zsemlemorzsával való beburkolásuk után teljesen lutri volt, milyen töltelék kerül a szánkba.

Megjöttek az árvák

Másnap délben izgatottan vártuk az első árvák érkezését. A buli kezdete 12-re volt meghirdetve, a közös, potluck jellegű ebéd pedig 14 órára. A potluck olyan étkezés, ahova mindenki hoz valami ételt, és közösen esszük meg. Az olasz srác polentát sütött, a belga lány palacsintát, én krumplisalátát és keksztekercset csináltam. Ezeknél jobban már csak a halászlé emlékeztetett volna az otthoni karácsonyra, de azt halász és lé hiányában inkább nem erőltettem.

Huszonnégy vendéggel kalkuláltunk. Azért pont ennyivel, mert ennyi műanyag tányér volt a csomagban, amit vettünk. A vendégek 2 óra után kezdtek szállingózni, és mindenki hozott valami finomságot. Volt spenóttal töltött rétes, mandulás sütemény, holland karácsonyi kalács, muffinok. Valaki hozott forralt bort is. Nagyszerű volt a hangulat, de igazán akkor hatalmasodott el mindenkin a karácsony szelleme, mikor nekiálltunk karácsonyi zenéket játszani.

Karácsonyi vacsora a pult körül állva Forrás: Horváth Orsolya

Délután 4-kor már több mint húszan tolongtunk a 10 négyzetméteres kis nappaliban, úgyhogy végre elkezdtük a meglepetés ajándékok kiosztását. Mindenki betette a „karácsonyfa" alá, amit hozott, fogtunk egy dobókockát, és indult az ajándékvadászat. A szabály az volt, hogy sorban dobtunk a kockával, és aki 6-ost dobott, választhatott egy ajándékot a kupacból. Azt szorongathatta a kezében addig, amíg 4-est nem dobott legközelebb. Ha valaki 1-est dobott, mindenki átadta a kezében lévő csomagot a tőle balra ülőnek, 2-es esetén meg a jobbra ülőnek. Ha valaki 3-ast dobott, kicserélhette a nála lévő ajándékot valakiével. Aki 5-öst dobott, választhatott két résztvevőt, akiknek ajándékot kellett cserélniük.

A játék attól lett szórakoztató, hogy külső csomagolás alapján szimpatizáltunk a meglepetésekkel, és ment a harc a népszerűbbekért. Volt például egy kínai étterem zacskójába csomagolt ajándék, az folyamatosan gazdát cserélt, nagyon kíváncsiak voltunk, mi van benne. Egy másik, henger alakú kis doboz senkinek nem kellett, ezért az szívatásból került mindig új ember kezébe.

Ajándékok a karácsonyfa alatt Forrás: Horváth Orsolya

Jó sokáig tartott, mire mindenki 4-est dobott, és végre az összes ajándékról lekerült a papír. A viccestől a hasznosig sokféle ajándék találta gazdára. Volt üveg kivimadár, NZ feliratos füles sapka, új-zélandos póló, a kínais zacskóban rajzeszközök voltak, a henger alakúban fejmasszírozó, de valamelyik – egyéni humorérzékkel rendelkező – résztvevő egy ajtó biztonsági zárát csomagolta be.

Most mutasd meg!

Mivel ez az egyszerű kis játék is nagyon tetszett a társaságnak, valaki kitalálta, hogy játsszunk Most mutasd meg! játékot. Úgy csináltuk, hogy mindenki felírt egy bármilyen kifejezést egy cetlire, amit bedobtunk a kínai kajás zacskóba (ha már olyan népszerű volt), aztán három csapatot alkottunk. Mindháromból húzott valaki egy cetlit, amit a csapatának el kellett mutogatnia, nekik meg ki kellett találniuk a kifejezést. Miután nem volt behatárolva a feladványok témaköre és jellege, Dosztojevszkij nevétől a forgalmi dugón át az Hasta la vista, baby idézetig minden előfordult a kalapban.

Az egyik feladvány a macarena volt. Ez az a tánc, amely a 90-es években nagy népszerűségnek örvendett, és a diszkókban világszerte táncolták az emberek a koreográfiáját. Még jó, hogy volt a társaságunkban olyan, aki el tudta mutogatni, és csoda, hogy volt, aki fel is ismerte. Persze mindenki tudta, miről van szó, csak a lépések nem rémlettek, úgyhogy gyorsan fel is idéztük csapatostul. Húsz ember tíz négyzetméteren macarenázott. Innen már egyenes út vezetett a chiquitához, a lambadához és Ketchup Songhoz.

Sok jó ember kis helyen is nagyszerűen érzi magát Forrás: Horváth Orsolya

Éjfél környékére elfáradtak a táncolók, elcsitult a zsivaj, és többen haza is mentek. A még jelen lévő vendégekkel a fenti, nosztalgikus számoktól ihletet kapva lekuporodtunk az egyik laptop köré, és kedvenc régi zenéinket mutogattuk egymásnak. Volt a társaságban pár dalospacsirta, Juraj, az olasz srác és egy orosz srác, akik bárhol, bármikor, bármit szívesen énekeltek, így szinte észrevétlenül ment át a zenehallgatás karaokéba.

Minden dal előkerült

Ismert és ismeretlen számokat játszottunk le egész képernyős felirattal, és az egész társaság énekelt. Eleinte szégyenlősen, de aztán – talán az elfogyasztott alkoholnak köszönhetően – egyre bátrabban. A nagy klasszikusok mellett, mint például Frank Sinatra és a Beatles, olyan zenék is előkerültek, amelyekről még nem is hallottam. Az sem volt baj, ha nem értettük a szöveget, lelkesen énekeltük Ramazzotti számait olaszul vagy Schnappi, a kis krokodil dalát németül.

A buli akkor érte el számomra a csúcsát, amikor a sokadik romantikus szám után a fiúk annyira érzelmes hangulatba kerültek, hogy Whitney Houston I will always love you című számát kezdték dalolni teljes átéléssel, enyhén könnyes szemmel, meghitten ringatózva együtt a laptop körül. Kevés dolgot szoktam bánni, de azt nagyon bánom, hogy nem volt kéznél semmi, amivel felvehettem volna a jelenetet.

A szeretet ünnepének hangulatát innentől nem is lehetett már fokozni, úgyhogy az örök szerelem gondolatától elandalítva lassan mindenki vízszintesbe fordult. Páran a nappaliban, páran az autójukban aludtak a ház előtt. Kellemesen meleg, csendes éjszaka volt. Karácsonykor.