Kislexikon

 

cefeida

Radiálisan pulzáló sárga óriás vagy szuperóriás csillagok az instabilitási sáv felső részén. A pulzációs periódus 1-100 nap. A periódus-fényesség reláció segítségével a periódust mérve megkapjuk a csillag abszolút fényességét. Ezt a látszó fényességgel összevetve megállapítható a távolság. Minthogy a cefeidák nagyon fényes égitestek, és más galaxisokban is könnyen felfedezhetőek, ezért a kozmikus távolságmérésben nagy szerepük van. Nevüket a delta Cephei nevű csillagról kapták. Egyik híres képviselőjük a Polaris, vagyis a Sarkcsillag.

delta Scuti csillag

A Napnál kissé nagyobb tömegű, a fősorozaton és ahhoz közel található, radiálisan és/vagy nemradiálisan pulzáló csillagok. A fényváltozás amplitúdója ezért rendszerint kicsi. A megfigyelhető sok módus miatt asztroszeizmológiai szempontból kiemelt objektumok.

disszipáció

Egyéb energiafajták (pl. mozgási energia) elvezetése, vesztesége hő formájában. Hétköznapi példa a súrlódás miatti energiaátalakulás. A csillagok belsejében, a pulzációban részt vevő anyagnál is fellép egyfajta súrlódás, tehát ehhez a nagyléptékű rendezett mozgáshoz rendelhető energia részben átalakul az atomok rendezetlen, mikroszkopikus mozgásává.

fehér törpe

A kistömegű csillagok (pl. a Nap) fejlődésének végállapotát jelentő halvány, bolygóméretű égitestek. Tömegük a Nap tömegének nagyságrendjébe esik (maximálisan 1,4 naptömeg), ennek megfelelően sűrűségük extrém nagy. Belsejükben már nem folynak energiatermelő termonukleáris reakciók. A gravitációval az ún. elfajult elektronok nyomása tart egyensúlyt.
Egyes fehér törpék nemradiálisan pulzálnak.

fénygörbe

Egy csillag vagy más égitest (kisbolygó, galaxismag stb.) valamilyen hullámhossz-tartományban mért fényességének időbeli változása. A változócsillagok esetében már a fénygörbe alakja is sokat elárul a változás mibenlétéről. Ha több hullámhossztartományban mérjük a fényváltozást, a fénygörbéket matematikai módszerekkel elemezzük, és az adatokat elméleti modellekkel vetjük össze, értékes információhoz juthatunk az adott objektumról.

fotoszféra

A Nap és a csillagok látható felszíne: a Földre érkező sugárzás nagy része innen érkezik. A fotoszféra jellegzetes struktúrája a granuláció, melyet a forró konvektív cellák (gázbuborékok) feláramlása okoz. Itt figyelhetjük meg például a napfoltokat, melyek a mágneses tér jelenlétére utalnak.

gömbhalmaz

Közös eredetű, öreg csillagok rendszerint gömb alakú csoportja. Ezek a rendszerek néhány tízezertől kezdve akár több millió csillagot is tartalmazhatnak viszonylag kis térrészben összezsúfolva (100-300 fényév). A csillagfejlődés modellezésével fontos megszorítást adnak az Univerzum korára. A mintegy 150 ismert galaktikus gömbhalmaz gömbszimmetrikusan veszi körül Tejútrendszerünket. Térbeli eloszlásuk erős koncentrációt mutat a Galaxis középpontja felé, legtöbbjük erősen elnyúlt pályán kering. Távoli extragalaxisokban több ezer gömbhalmaz ismeretes.

Hertzsprung-Russell-diagram (HRD)

A csillagászat legfontosabb diagramjaként tartják számon. A csillagok színe vagy hőmérséklete függvényében ábrázolva a fényességet (luminozitást), olyan diagramhoz jutunk, ahol többek között a csillagok fejlődési állapotát is azonnal leolvashatjuk. Megfigyelhető, hogy a HRD-n a csillagok nem össze-vissza, hanem jellegzetes csoportokba ("ágakba") rendeződnek. Domináns alakzat a fősorozat, ahol a magjukban hidrogént héliummá alakító csillagokat találjuk, köztük Napunkat. Az elfejlődött, más energiatermelő reakciókkal jellemezhető csillagok a fősorozat felett, míg a fehér törpék alatta helyezkednek el.

instabilitási sáv

A HRD-n a nagy amplitúdójú, jellemzően radiális pulzációt mutató csillagok sávja. Itt tehát azokat a csillagokat találjuk, melyek a pulzációval szemben leginkább instabilak. Ide tartoznak többek között a Mirák, a cefeidák, az RR Lyrae csillagok, a delta Scuti csillagok. Nemradiálisan pulzáló csillagokat viszont a HRD szinte minden részén találunk.

kakofónia

Görög eredetű szó, jelentése rossz, nem szép hangzás, hangzavar.

Nagy Magellán-felhő

Galaxisunknál kisebb, a déli féltekéről szabad szemmel is látható szabálytalan alakú csillagrendszer Tejútrendszerhez közeli kísérőgalaxisa. Hozzá közel látszik kisebb testvére, a Kis Magellán-felhő. Közelségük miatt rendkívül fontos szerepet töltenek be az asztrofizikában, hiszen részletesen vizsgálhatjuk a csillagok keletkezését, mozgását és fejlődését, valamint kalibrálhatjuk távolságmérési módszereinket.

nemadiabatikus

Az adiabatikus közelítésnél feltesszük, hogy a gáznemű anyag nem cserél energiát a sugárzással, vagyis a csillaganyag energetikailag független a sugárzástól. A pulzáció modellezésénél az adiabatikus leírás sokszor jó közelítést ad, ha azonban a pulzációt gerjesztő és csillapító mechanizmusokkal is számolni akarunk, akkor nemadiabatikus leíráshoz kell folyamodnunk.

Mira típusú változó

Pulzáló vörös óriás csillagok, melyek nevüket a Cet csillagkép omikron jelű csillagáról kapták J. Hevelius után, aki ezt a csillagot fényváltozása miatt csodás (Mira) csillagnak nevezte el. Fényességüket elég szabályosan, 80-1000 napos periódussal változtatják. A spektrum látható tartományában nagy fényességváltozás jellemzi őket. Valószínűleg Napunk is Mira csillaggá válik néhány milliárd év elteltével.

RR Lyrae csillag

Rövid periódusú, radiálisan pulzáló, magjukban héliumot égető csillagok. Tipikus periódusuk 0,3-1,0 nap közötti. Egyes gömbhalmazokban különösen nagy számban találhatók meg, de magányosan is előfordulnak a Galaxisban. A cefeidákhoz hasonlóan szintén használhatók távolságmérésre, noha kisebb fényességük folytán hatótávolságuk is kisebb. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy nemradiális módusban is pulzálhatnak.

vörös óriás

A vörös óriás csillagok felszíni hőmérséklete 2500-3500 °C, átmérőjük 10-100-szorosa a Napénak. Tömegük a naptömeg felétől 6-8 naptömegig terjed, ugyanakkor a külső burkuk rendkívül ritka, felfúvódott. Ennek oka, hogy magjukban már befejeződött a hidrogénfúzió, és az energiatermelés áttevődött egy, a magot körülvevő héjba.