Miért nincs ára a levegőnek?

Lehetetlen pontosan megmondani, hány fős emberiséget bírna el a Föld, az viszont tény, hogy európai-amerikai fogyasztóból nincs szükség többre. A világ legrégebbi tudományos akadémiájának új jelentése szerint el kell felejteni a GDP-t, és szigorúan be kell árazni a természeti erőforrásokat.

Egymilliárdtól ezermilliárdig terjednek a becslések - ilyen bizonytalansággal volt képes a tudomány megbecsülni a 17. századtól mostanáig, hány fős emberiséget bír eltartani a Föld. A világ legrégebbi tudományos akadémiája, a brit Royal Society (RS) Az emberiség és a Föld című, a népesedés, a klímaváltozás és a környezet állapotát vizsgáló jelentése szerint nem is lehet megalapozott választ adni erre az alapvető kérdésre.

Aki pontos számot szeretne mondani, annak egyszerre kell figyelembe vennie a környezeti-természeti tényezőket és az emberiség ezekhez való alkalmazkodását, az egyes embercsoportok konkrét tevékenységét, a technológia változásait és a természeti és társadalmi tényezők kölcsönhatását. Az RS huszonhárom fős kutatócsoportjának közös álláspontja szerint ilyen bonyolultságú kérdés megválaszolására jobb, ha senki sem vállalkozik. Ezen felül a jelentés azt is megállapítja, hogy a korábbi válaszok többsége mögött politikai érdekek húzódtak, akkor is, ha a szerző nyomasztó túlnépesedésről, de akkor is, ha a korlátlan népességnövekedés előnyeiről értekezett.

A "mekkora legyen az emberiség ideális lélekszáma" kérdést az RS szerint érdemes a környezeti erőforrások mérése révén megválaszolni. A brit tudós társaság bizottsága négy módszert vizsgált, megállapítva, hogy egyik sem tökéletes. Az [origo] cikkeiben is használt ökolábnyom kiszámításához egy úgynevezett világhektárt állapítanak meg, amely a termékeny föld és tenger nagyságát tartalmazza egy adott évben.

A módszer hátránya, hogy az emberiség változatos igényeit egyetlen mértékegységre, a földhasználatra korlátozza. Egy atomerőmű energiatermelésének ökolábnyomát például a következőképpen számítják ki. Azt veszik figyelembe, hány hektár föld (illetve növényzet) lenne szükséges akkor, ha el kellene nyelni azt a szén-dioxidot, amely akkor keletkezne, ha atom helyett hőerőművet építenénk. A Royal Society szerint ezzel a megközelítéssel az a baj, hogy nem veszi figyelembe a nukleáris hulladék problémáját, de azt sem, hogy óriási különbség van egy hektár érintetlen esőerdő és egy pálmaolaj-ültetvény között még akkor is, ha ugyanannyi CO₂-t nyel el. Az ökolábnyommérések mindenesetre jól mutatják, hogy az emberiség egyre több természeti erőforrást használ, de hogy mikor növi ki végképp a Földet, az kérdéses.

Virtuális árcédulák a falevélen

A természeti erőforrások mérésének másik módszere annak felmérése, hogy az egyes ökoszisztémák milyen előnyökkel szolgálnak az emberek számára. A 2005-ös milleniumi értékelés (Millennium Ecosystem Assessment, MA) szerint az ökoszisztémák 60 százalékát túlhasználta az emberiség, így leromló vagy éppen rossz állapotban vannak. Számos esetben egy cél, például az élelmiszertermelés nem várt mellékhatásokhoz, áradásokhoz, kártevők elterjedéséhez és járványokhoz vezetett. Nagy-Britanniában 2011-ben vezették be a természeti erőforrásokat mérő nemzeti statisztikát.

Semminek sem lenne szabad kárba vesznie, a Royal Society szerint teljes újrahasznosítás szükséges (Szeméthotel a parton - Ha Schult alkotása Madridban)

Végül a Royal Society a Johan Rockström és munkatársai által 2009-ben bevezetett módszertant vizsgálta. A svéd kutató csoportja kilenc olyan határvonalat azonosított, amelyet az emberiségnek nem lenne szabad túllépnie, mert elfogadhatatlan mértékű környezetváltozást kockáztat. Rockström és munkatársai szerint ilyen katasztrofális hatású határátlépés lenne engedni, hogy a Föld átlaghőmérséklete 4 Celsius-fokkal megemelkedjen az iparosodás előtti szinthez képest. Vizsgálatuk szerint a kilenc határvonal közül már hármat túlléptünk: ez a klímaváltozás, a fajok változatosságának (a biodiverzitásnak) csökkentése, valamint a bioszféra nitrogénegyensúlyának megbomlása (a műtrágyázás miatt).

Nincs sem tulajdonos, sem piaci ár

A természeti erőforrásokat számszerűsítő mérésekből tehát az látszik, hogy elfogyóban van a Föld. Ha valamiből egyre kevesebb van, akkor elvileg nő az ára. Miért nem történik ugyanez a földdel, a tiszta vízzel, a levegővel vagy egyéb természeti erőforrásokkal is? - teszik fel a kérdést az RS jelentésének szerzői. Az ökológiai források terén azért teljesít rosszul a szabadpiac, mert a térbeli-időbeli távolság miatt nehéz tetten érni a csereberét, az erőforrás áruvá válását.

Nehéz számszerűsíteni például, hogy az erdőirtás egy folyó felső folyása mentén milyen károkat okoz a síksági mezőgazdaságnak. A jelenlegi szén-dioxid-kibocsátás árát valószínűleg a következő nemzedékek fogják megfizetni, ők viszont meg sem születtek, nem szólhatnak bele az alkuba. A fenti kérdésben is szereplő édesvíz, a tenger és a levegő pedig olyan változékony, hogy használatukat nem lehet beárazni annak ellenére, hogy az ivóvízhiány idővel egész országokat tehet tönkre.

A fejlett országok közül Svédország oldotta meg azt a problémát, hogy az életszínvonal (és így a várható élettartam) növelése ne járjon aránytalanul sok CO₂-kibocsátással

A természeti erőforrásoknak általában nincs tulajdonosuk, jog szerint még köztulajdonban sincsenek. Ennek az a következménye, hogy az erőforrások alulárazottak, vagy pedig a vállalkozások úgy használják őket, mint valami mindig rendelkezésre álló állami támogatást. Ám ha valaminek nincs is piaci ára, attól még el lehet számolni vele. Ha egy vízhiánnyal küszködő városban egy köbméterrel több víz állna rendelkezésre, az nyilván hozzájárulna a lakosság jólétéhez. Ez a jóléti emelkedés az egy köbméter víz elszámolható ára, vagy más kifejezéssel árnyékára.

Az árnyékár érzékelteti azt, hogy valamiből hiány van, de mivel a statisztikákban nem jelenik meg, a döntéshozók könnyen megfeledkeznek róla, ráadásul igen távol áll a piaci áraktól. A Royal Society szerint nincs más megoldás, mint szigorúan és általános érvénnyel beárazni a természeti erőforrásokat - erre az olyan nemzetközi szervezeteknek, mint a Világbank - megvannak a megfelelő eszközeik a szerzők szerint.

A GDP káros hatásai

A világpiac jelenleg nem építi be az árakba a környezeti és társadalmi hatásokat. A Royal Society szerint torz az egyik legfontosabb gazdasági mutató, a nemzeti össztermék (GDP), mert nem tükrözi az adott társadalom jólétét. A szerzők szerint az átfogó vagyonmutatót lenne jó alkalmazni helyette, amely egy ország teljes tőkéjét jellemzi, beleértve a természeti, emberi és intézményi erőforrásokat, a tudástőkét is a klasszikus értelemben vett vagyon mellett. A jelentés elismeri, hogy roppant bonyolult feladat egy olyannyira a középpontban levő mutatót lecserélni, mint a GDP. Ugyanakkor az is tény, hogy száz évvel ezelőtt még a nemzeti össztermék fogalma sem létezett.

A GDP kivezetése azért is fontos a Royal Society által felkért kutatók szerint, mert ha minden a korábbi gyakorlat szerint folyik ("business as usual"), nem lehet élelemmel, energiával és vízzel ellátni az emberiséget a jövő generációk sérelme nélkül. Az RS jelentése szerint a körkörös termelés (az alapanyagok folyamatos újrahasznosítása és a nulla szén-dioxid-kibocsátású gazdaság (csak a megújuló energiaforrások használata) a fenntartható megoldás már középtávon is.

Ahogy nőnek egy ország bevételei, általában úgy emelkedik a húsfogyasztás is

A brit tudós társaságnak nincs jó híre a fogyasztásban élen járó nyugati társadalmak számára - de nem csak ők az érintettek. A jelentés szerint minden vásárlónak el kell fogadnia, hogy megfizesse a fogyasztása teljes árát. Az RS ajánlása szerint a fejlett országokban előbb stabilizálni, majd csökkenteni kell a természeti erőforrások felhasználását. Ez azért szükséges az RS szerint, mert mindenki jobban jár hosszú távon akkor, ha a mélyszegénységben, napi 1,25 dollárból (275 forint) élő 1,3 milliárd embernek javulnak az életkörülményei. Ennek fő eszköze az RS szakértői szerint az oktatás és az okosan kivitelezett családtervezési programok.

A fentiek mélyreható és a kényelmes európai-amerikai életmódot érintő változásokat igényelnek - ismeri el a jelentés. Viszont van remény a változásra, és nem szabad lebecsülni a kultúra és a megszokás pozitív hatását. A jelentés szerint erre jó példa, hogy a nemzeti össztermék bővülésével párhuzamosan egyre nőtt a húsfogyasztás Brazíliában, az Egyesült Államokban, Kínában és Nagy-Britanniában. Az állattartás jelentős üvegházhatást gyakorol (elég csak az óriási marhacsordák kibocsátotta metánra gondolni). Ezt viszont India az évezredes kulturális értékek kihatása miatt jórészt elkerülte, annak ellenére, hogy gazdasági növekedése szinte olyan látványos, mint Kínáé.