Pánikba esünk a Balaton másik arcától

Amikor olyan sok a víz a Balatonban, mint az idén nyáron, könnyű elfeledkezni arról, mennyire kétarcú a tó. Sokan pánikba esnek, amikor eltűnik több mint félméternyi víz, pedig olyankor a déli part jobban hasonlít a természetes állapotához.

Idén szép magas a Balaton vízszintje, 22-25 fokos a víz, és annyira tiszta, hogy a közepén inni lehet belőle, a vendéglátók már egy héttel ezelőtt kifüggeszthették volna a Megtelt táblát. Amikor viszont 60-80 centiméterre apad a tó, mint 2012 augusztusában vagy 2004 júliusában, akkor szárazra kerülnek a vitorlások, és a vendégek elpártolnak a tótól, arra panaszkodva, hogy hosszan kell begyalogolni azért, hogy úszni lehessen. Ez történt 2000-től 2004-ig, és 2011-2012 között a szárazság miatt.

Ilyen helyzet elvileg gyakrabban fordulhat elő a jövőben. A Balatonról és vízgyűjtőjéről végzett klímamodellezés szerint elvileg átlagosan harminc-negyven évente egyszer 50 centiméter alá is lesüllyed majd a vízszint.

Rég nem volt ilyen nagy a víz: fürdőzők a fonyódi szabadstrandon 2013. július 28-án Forrás: MTI/Varga György

Megtelik a tó

Érdemes óvatosan értelmezni a Balaton jövendő klímájáról szóló vizsgálat eredményeit - mondja dr. Somlyódy László akadémikus, a tó vízszabályozásának és vízminőségének egyik legnagyobb szaktekintélye. A modellek korántsem tökéletesek, mert valójában kevés az adatunk arról, hogyan viselkedett a tó a múltban. Csak az 19. század vége óta rögzítették tudományos rendszerességgel a Balaton vízállását, a tó vízmérlegét (vagyis a beérkező, majd lefolyó, elpárolgó vízmennyiségek arányát) pedig csak kilencven éve jegyzik fel.

A friss elemzések az mutatják, hogy az utóbbi száz évben gyakorlatilag nem változott a tóra eső csapadék mennyisége, és a párolgás sem nőtt. A legtöbb vizet a Zalából kapja a Balaton, ennek a nagyja el is párolog. Az 1980-as évek óta viszont lassanként egyre kevesebb víz érkezik a folyóból, és kevesebb is folyik ki a tóból, ami lassú szárazodásra utal. Ennek okát még nem ismerik a tavat vizsgáló kutatók, a hidrológusok és a limnológusok (a tudományágról lásd keretes írásunkat).

"Nyitott a kérdés, nagyok a hidrológiai és éghajlati ingadozások, de ha az átlagokat nézzük, a tó vízmérlege továbbra is pozitív. Ez gyakorlatilag annyit tesz, hogy átlagosan tizennyolc hónap alatt mintegy 90 centiméteres víz képes pótlódni, de például ez év csapadékos tavaszán ennél lényegesen gyorsabb volt a feltöltődés” - magyarázza a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékének professzora.

Nincs olyan megoldás, ami mindenkinek jó

Így nézett ki a fenyvesi strand 2012. augusztus 20-án. A tó vízállása 52 centiméter volt Forrás: MTI/Török Tünde

Aggodalomra tehát a szakember szerint nincsen ok. A fürdőzésre vágyó közönség viszont pánikszerűen reagál, amikor 50 centiméterrel lecsökken a vízszint - emiatt lángolt fel a vita vízpótlásról a kétezres évek elején. Az egyik terv szerint alagút közbeiktatásával kapott volna Rába-vizet a tó. A javaslat végül lekerült a napirendről, de a szárazság miatti félelem azért befolyásolta a vízszint szabályozását kétezres évek második felében. Így aztán csak ritka kivétellel engedtek le vizet a Sió zsilipén, aminek következtében a csapadékosabb években annyi volt a víz, hogy szűkössé vált a leeresztőkapacitás.

A tó emiatt többször is a megengedhető felső szintnél magasabban állt 2006-2010 között, továbbá 2013-ban, időnként elöntve a déli part alacsonyan fekvő, beépített területeit. A felső szint 110 centiméter, a minimum 70 centiméter a siófoki vízmérce nulla pontjához viszonyítva (részletek itt). A felső szintet azért mondják optimálisnak a vízügyi szakemberek, mert olyankor sok ugyan a víz, de még nincs árvízveszély.

Hosszú távon három stratégia közül választhatnak azok, akik arról döntenek, hogyan alakuljon a tó vízszintje - mondja Somlyódy László. Az első a vízpótlás, a második a felső szabályozási szint megemelése, a harmadik pedig az, hogy nem teszünk semmit.

Mind a háromnak megvan a maga súlyos hátránya. "Őszintén szólva nem egyszerű eldönteni, hogy melyikre szavazzak. Amikor tíz évvel ezelőtt a vízpótlás kérdését vizsgáltuk, akkor nagyon erősen kirajzolódott, hogy bárhonnan is vezetjük át a vizet, a művelet annyi váratlan negatív ökológiai hatáshoz vezetne, hogy ezt biztosan nem kellene csinálni. A pótlás azért sem jó megoldás, mert a tó kompenzálni tudja a vízszint lecsökkenését.”

A felső vízszint megemelése szintén nem jó terv, mert Fonyód és Balatonfenyves környékén házak úsznának el, amikor esős időben a vihar rányomja a vizet a déli partra. „Én a közeljövőt tekintve biztosan a 'nem beavatkozás' mellett vagyok, mert eddig ez bevált, jól működött. A kockázat a növekvő szélsőségekből adódhat: az eddig nem tapasztalt, extrém alacsony vízállás ökológiai következményeit egyelőre csak találgatni tudjuk. Az érdekelteket, a tó mentén élőket és a látogatókat is be kellene vonni a kérdés megvitatásába. A természettudomány önmagában ezt aligha tudja eldönteni” - mondja az akadémikus.

Túlságosan féltjük a tavat

A nem beavatkozást azért érdemes néhány olyan dologgal párosítani a szakember szerint, amelyeket a Balatonnal foglalkozó kutatók már tíz évvel ezelőtt is ajánlottak a döntéshozóknak, de nem valósultak meg, mert mindenki örült annak, hogy a tó feltöltődött, és így letudtak egy problémát.

„A társadalom azért van megdöbbenve, ha 85-90 centiméterrel csökken a vízszint, mert nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel, és félti a tavat. Előbbi nem az ő hibája, hanem a közoktatásé. Ha tudjuk, hogy a Balaton kétarcú, és a mostani kultúrtó csak az egyik, akkor nem ér bennünket akkora meglepetés.

A másik arc egy nyolcvan centivel alacsonyabb vízszinthez tartozik, amikor a déli parton a természethez közelebb álló, szabálytalan part alakul ki, ahol gyerekstrandokat lehet létesíteni, ahol bizonyos partszakaszokat ki lehet kotorni, hogy legyen alkalmas a fürdésre, és arra, hogy a vitorlások kikössenek. Azt nem tudom, ki lenne a gazdája annak, hogy mindez tudatosodjon a Balaton használóiban, de abban biztos vagyok, hogy meg kellene csinálni” - mondja.

Amikor lecsökken a vízszint, annak ellenére erősödnek fel az aggódó hangok, hogy a víz minősége ilyenkor is jó marad a nyílt vízen és a parti övben egyaránt, mint azt a 2000-2004-ig végzett elemzések bizonyítják.

Egyszer már megmentették

Hínáros víz Balatonmáriafürdőn, 2004. július 23. Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Ez korántsem volt mindig így. A Balaton modern kori története hatvan-hetven évre nyúlik vissza. A mélypont 1982 volt, akkor volt a tó a legrosszabb állapotban, mert az intenzív műtrágyázás és a tisztítatlan szennyvizek miatt tonnaszám került a vízbe foszfor, a mikroszkopikus algák tápláléka, (leginkább a Keszthelyi-öbölben szaporodtak el). A víz ilyenkor gusztustalanná válik, íz- és szagproblémák jelentkezhetnek, a kékalgák pedig méreganyagot termelhetnek.

A folyamat elleni intézkedéseket 1983-tól léptették életbe, és végül sikerült a felére szorítani a tóba jutó foszfor mennyiségét. A mikroszkopikus növények, a fitoplaktonok mennyisége viszonylag rövid idő, mintegy tíz év alatt a negyedére csökkent. Ebben közrejátszott az is, hogy a szabad foszfort megkötötte a tó erősen meszes üledéke.

„Az 1983-as intézkedések végrehajtása ugyan lassabban következett be, mint terveztük, többek között a rendszerváltás és a gazdaság átalakulása miatt, de az eredmény körülbelül az lett, amit vártunk. A Balaton algavilágára a fecskemoszat (Ceratium hirundinella) volt a jellemző a hatvanas években. Ez az alga eltűnt a hetvenes években, de öt-hat éve már ismét megjelent a tóban, azt mutatva, hogy olyan tiszta a víz, mint fél évszázaddal ezelőtt. 1995 óta stabilan jó a vízminőség” – mondja a szakember.

Új kockázatok

Balatonfenyves, 2012 július: homokpadok kezdenek kialakulni a parttól töbszáz méterre a vészesen alacsony vízállás miatt. A tó vízállása az optimális 105 cm helyett csak 71 cm volt Forrás: MTI/Varga György

A Balaton rendkívül sekély vizű tó, így fokozottan érinti az éghajlat változása. Somlyódy László szavaival "azt sejtjük, hogy nőnek az éghajlat okozta ingadozások, tehát beszorított helyzetben vagyunk”. A régi vízállásjelentések azt mutatják, hogy a vízszint sokkal tágabb határok között váltakozott, mint az 1970-es évek végétől, amikor csupán 30-40 centiméter különbség van a felső ("optimális") és az alsó, minimális szabályozási szint között; ezt a turizmus érdekében igyekszik betartani a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Amikor a magas vízállású arcát mutatja a tó, akkor könnyű arra a következtetésre jutni, hogy a további intézkedésekre nincs szükség. A kutató szerint érdemes lenne azt vizsgálni, hogy az éghajlat melegedésével mennyire nőhet a vízhőmérséklet, és emiatt megjelennek-e betolakodó, inváziós fajok a tóban (ennek egyelőre semmi jele). Most nincs átfogó kutatási program a Balatonról, holott az éghajlatváltozás nem kellő mélységben ismert volta is azt indokolná, hogy vizsgálatokat kellene végezni, mégpedig olyanokat, amelyek jobban integrálják a klimatológia, a hidrológia és a limnológia módszereit, és lehetővé teszik a jelenlegi bizonytalanságok mérséklését.

Mi a limnológia?

A kifejezés eredetileg "tótant" jelent, de jelentése azóta kibővült: a limnológus a kontinenseken található vizeket vizsgálja, az oceanográfus pedig a tengereket. A Nemzetközi Limnológiai Társaság (SIL) augusztus 4–9. között Budapesten tartotta 32. kongresszusát. A tanácskozáson huszonnégy szekcióban környezeti, klimatikus és antropogén aspektusból elemezték az édesvizek állapotát, biodiverzitását, a főbb élőlénycsoportok ökológiáját. Az esemény társszervezője az MTA Ökológiai Kutatóközpont volt; az egyik plenáris előadást Somlyódy László tartotta.