Ez kevés lesz az európai klíma megmentéséhez

Kutya pihen egy szénbuckán az indiai Ahmedabadban, 2012. szeptember.

Negyven százalékkal csökkenti a szén-dioxid kibocsátását az Európai Unió 2030-ig. Félő, hogy ez csak papíron látszik merésznek, és sokkal többre lenne szükség, hogy jó példát mutasson a világ legnagyobb szennyezőinek, az Egyesült Államoknak és Kínának.

Büszkén mosolyogva jelentette be a múlt héten José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, hogy az EU az 1990-es szinthez képest 40 százalékkal fogja vissza üvegházház-kibocsátását 2030-ra. Az első lépésben, 2020-ra 20 százalékos csökkentés a cél. Barroso kevés szén-dioxid-termeléssel járó, energiahatékony jövőt vázolt fel, továbbá arról beszélt, hogy a terv életet lehel a nemzetközi klímaügyi tárgyalásokba. A 40 százalékos cél a Bizottság által javasolt uniós energiai és klíma-keretegyezmény része.

Az eddigi vállalás megduplázása nem is tűnik olyan soknak, ha figyelembe vesszük, hogy a 20 százalék különösebb gond nélkül, időre teljesülhet (lásd az alábbi grafikont). Az Európai Unió azért is teljesít ilyen kiválóan ezen a téren, mert a volt keleti blokk államaiban összeomlott a szocializmus nagyipara. A klíma szempontjából jótékony hatású volt a 2008 óta tartó válság, a lassuló gazdaság is.

A tagállamok eddig kötelezően teljesítendő célokat vállaltak arra, hogy milyen arányban vezetnek be megújuló energiaforrásokat. Ezt váltaná fel egy összuniós kibocsátás-csökkentési cél, viszont így kudarc esetén az egyes országok kevésbé lennének számonkérhetők.

Ennyit ért el az Európai Unió húsz év alatt, és ennyit tervez az Európai Bizottság a következő 15-16 évre. Az adatokat az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az ENSZ Klímaváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) szolgáltatta Forrás: Nature

Miért fontos egyáltalán, hogy mennyi üvegházhatású gázt enged a légkörbe az Európai Unió, és tagállamként Magyarország? Ugyan jobbára fejlett, iparosodott államok szövetségéről van szó, de a legnagyobb kibocsátó mégis az Egyesült Államok és Kína, továbbá a feltörekvő, gyorsan fejlődő gazdaságú India és Brazília, a jelentős szénipart fenntartó Ausztrália vagy a jelentős kőolaj- és gázipart felvonultató Oroszország és Katar. Az EU területéről az összkibocsátásnak alig 10 százaléka származik.

Azért számít mégis, hogy Európából mennyi szén-dioxid kerül a levegőbe, mert a klímatudomány egybehangzó álláspontja szerint az üvegházhatás okozta klímaváltozás legrosszabb következményeit akkor tudjuk elkerülni, ha a Föld átlaghőmérséklete maximum 2 Celsius-fokkal lesz magasabb a 21. század végére, mint amennyi az 1780-as években, még az ipari forradalom előtt volt. Az úgynevezett 2 fokos célhoz pedig szakértők szerint az is szükséges, hogy az EU már 2050-re 80-95 százalékkal csökkentse a kibocsátását (az 1990-es szinthez képest). Ez az egyik sarokpontja annak a tanulmánynak, amelyet az európai energiaszolgáltatás átalakítási módozatairól közöltek közgazdászok és klímakutatók a Climate Change Economics szakfolyóiratban novemberben. Az elemzések azért foglalkoztak az energiával, mert ez a gazdasági ágazat a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátó, tehát minden klímavédelmi intézkedés érinti az energiaszolgáltatást is.

Jó lenne, ha ára lenne a szennyezésnek

A 80-95 százalékos vágáshoz mérve a Barroso-féle csökkentési terv nem is olyan nagyon merész. „A 40 százalék sem azzal nincs összhangban, hogy gazdaságosan mennyi lenne kivitelezhető, sem azzal, amit a tudomány szükségesnek mond” – mondta Rebecca Harms, az Európai Parlament tagja, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport társelnöke a Nature-nek. „2030-ra valóban el lehet érni ekkora csökkentést a már most létező technológiákkal is” – magyarázta Brigitte Knopf, a fent említett tanulmány társszerzője, a klímaváltozás következményeit kutató potsdami intézet (Potsdam-Institut für Klimafolgenforschung, PIK) munkatársa. Ám a tanulmányban ismertetett modellszámítások azt jelzik, hogy 2040 után csak akkor kap újabb lendületet a klímavédelmi kutatás-fejlesztés, ha az EU egyértelműen beárazza az üvegházgáz-kibocsátást. Vagyis csak akkor leszünk sikeresek, ha mindenkinek sokba fog kerülni a szennyezés, máskülönben az utolsó lépést, a 70 százaléknál is nagyobb csökkentést csak nehezen lehet majd elérni – figyelmeztet a szakértő.

Kutya pihen egy szénhalmon (Ahmedabad, India) Forrás: AFP/Sam Panthaky

A Barroso-féle javaslat a tagállamokra bízná, hogy milyen megoldást választanak a kibocsátáscsökkentésre. Ennek viszont az lehet a hátránya, hogy az EU lassabban tér át a megújuló energiaforrásokra alapozott gazdaságra, és emiatt kevesebb munkahelyet hoznak létre az érdekelt cégek – mondta Jacopo Moccia, a brüsszeli Európai Szélenergia Szövetség közpolitikával foglalkozó igazgatója. Ezt támasztja alá egy, az Európai Bizottságtól kiszivárgott hatástanulmány is, amely szerint jóval több munkahelyet és nagyobb gazdasági növekedést érne el az EU, ha továbbra is a megújuló energiaforrások elterjesztésére vállalna merészebb célokat, és nem pusztán az üvegházgáz-kibocsátás csökkentésére.

Az unió tagállamai ebben a kérdésben is megosztottak. Nyolc ország, Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Írország, Németország, Olaszország és Portugália miniszterei közös levélben érveltek az EB-nél a korábbi rendszer, a megújulós célkitűzések megtartása mellett. Csehország, Lengyelország és Nagy-Britannia kormányai viszont rugalmasabbnak tartják az üvegházgázra vonatkozó célokat, sőt Lengyelország minden üvegházgáz-csökkentésben ellenérdekelt, mert jórészt szénerőművekkel termel áramot. További ellentét, hogy Németországban 2022-ig leállítják az összes atomerőművet, míg a francia, a brit és a magyar kormány továbbra is nagy jövőt lát az üvegházgáz-mentes atomenergiában.

Barroso az ellentétek dacára meg van győződve arról, hogy az EU vezető szerepet tud vinni a nemzetközi klímavédelmi tárgyalásokon a következő másfél-két évben. A fő cél az, hogy az ENSZ 2015 decemberére kitűzött párizsi klímakonferenciáján olyan megállapodás szülessen, amelyben minden állam vállalja, hogy kevesebb üvegházgázt enged a légkörbe. Jelenleg éppen a legnagyobb kibocsátók nem esnek az 1997-ben elfogadott kibocsátás-csökkentési egyezmény hatálya alá: Kína azért, mert a dokumentum eleve nem vonatkozott a fejlődő államokra, az Egyesült Államok pedig azért, mert a Kongresszus nem ratifikálta az egyezményt. Ezt kell felváltani egy több eredményt hozó egyezménnyel, a folyamatban pedig lényeges, hogy az Európai Unió milyen üzenetet küld a többi félnek. A finom megoldások viszont nem garantálják a szelíd klímaváltozást – szögezi le szerkesztőségi cikkében a Nature.

Sok múlik azon, mi történik az idén

Létrejön-e a 2015-ös, sorsdöntőnek tekintett egyezmény? Ez jórészt a 2014-es előzetes tárgyalásokon múlik. Az EU illetékes miniszterei márciusban tárgyalnak a 2030-as célokról, és az ott elfogadott szint összehasonlítási alap lesz az USA és Kína kormánya számára. Ugyancsak abban a hónapban kezdik megszövegezni az ENSZ-tagállamok klímadiplomatái a 2015-ös megállapodás tervezetét, körvonalazva, hogy miként lehet 2 fok alatt tartani a felmelegedést.

Szeptemberben pedig Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár várja előzetes klímatanácskozásra az államfőket New Yorkba. A szokatlan diplomáciai megoldást az indokolja, hogy a főtitkár szerint azért fulladt kudarcba a 2009-es koppenhágai klímacsúcs, mert az államfőket, miniszterelnököket (köztük Barack Obamát és Angela Merkelt) csak akkor vonták be az egyeztetésekbe, amikor már látszott, hogy a diplomaták szintjén nem sikerül megegyezni. Az ENSZ-ben most úgy számolnak, hogy több mint egy évvel a párizsi csúcs előtt sikerül olyan légkört teremteni, hogy a politikai vezetők nagy vonalakban meg tudnak egyezni a klímavédelemi szerződésről, így marad még idő a részletek kidolgozására.

A bizalmas légkör kialakulását egyelőre nem segíti az a hír, amelyet a The Guardian hozott nyilvánosságra. Az Edward Snowden által megszerzett dokumentumok szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatta a kulcsfontosságú országok tárgyalóinak kommunikációját a koppenhágai csúcs előtt és közben. A házigazda Dánia tárgyalóküldöttsége arról számolt be az Information dán napilapnak, hogy az amerikai és a kínai delegációk „különösen jól informáltak voltak” arról, mi hangzott el a zárt ajtós tárgyalásokon.