Ballada a senki lányairól

Skandináv krimi, hiszen skandináv szerző műve, Skandináviában játszódik, rejtélyes halálesetek körül bonyolódik a cselekménye és árad belőle a depresszió. De jóval több is annál: nem csak bűnregény, hanem bűn és bűnhődés regénye, nem csak egy szubkultúra rajza, hanem minden tizenéves közös sorsáé, nem csak néhány kamasz tragikus halálának hátterét tárja fel, hanem minden egyes szereplő lelkének legbelső, halálos mélységét. Monika Fagerholm Az amerikai lány című műve skandináv kriminek álcázott, de minden műfaji besorolás felett álló szívfájdító tökéletesség.

Monika Fagerholm: Az amerikai lány, Európa Könyvkiadó, 2010, 3800 Ft, 570 oldal (ford. Harrach Ágnes)

Eddie de Wire, az amerikai lány címszereplő, de nem főszereplő. Magányos, lázadó kamaszként ismerjük meg, aki hamarosan találkozik egy szó szerint távoli rokonnal, aki magához fogja venni és elviszi a világ túlsó felére. Az otthonába, Finnország svéd anyanyelvű területére, mocsaras, erdős, ködös vidékre. Néhány évvel később itt hal meg Eddie, 19 évesen. Hogy mi vezetett a halálához, milyen körülmények között zuhant az örvénylő vízbe egy kopár szikláról, miért akasztotta fel magát egy helybeli fiú, miért bolondult meg egy másik, évekkel később miért lőtte főbe magát ugyanazon a sziklán egy kamaszlány, aki az amerikai lány sorsában valami megfoghatatlan, önmagán túlmutató üzenetet látott - nos, ezekből a kérdésből adódik össze a krimiszál. Mindegyikre választ kapunk, bár a szó szoros értelmében nem nyomoz senki. Épp ellenkezőleg, aki csak feltűnik a regény lapjain, rejtegetni próbálja a valóság valamely darabkáját, vagy legalábbis amit annak hisz. Ki mit látott, ki mit hallott, ki hogyan próbálja magyarázni a megtörténteket, ki mit ért félre a jelekből - ezekből bomlik ki végül a megrázóan egyszerű igazság.

Eddie, a halott amerikai lány emléke mindenütt, mindenkor jelen van, minden szereplő életében. Különösen Doris és Sandra életében. Kamaszlánnyá érésük folyamatát két szerepjáték kíséri végig: az egyik során gyakorlatilag nap mint nap újraélik, amit Eddie sorsának gondolnak, a másikban Sandra édesanyjának eltűnését színezik ki minduntalan mesés, természetfeletti elemekkel. Ők, Doris és Sandra állnak valójában az elbeszélés középpontjában, az írónő az ő egyszerre gyerekes és koravén nézőpontjuk által láttat a legtöbbet a helyi közösség hétköznapjaiból. Mindkettő csodálatosan megrajzolt karakter, a legemlékezetesebb irodalmi árvák közt a helyük, mert annak ellenére, hogy családban nőnek fel, érzelmi árvák mindketten. Érzik és tudják, és az olvasó is tudja és érzi, hogy nincs és soha nem is lesz senkijük egymáson kívül.

A szereplőihez hasonlóan svéd anyanyelvű, Finnországban élő Fagerholm pszichológiát és irodalmat tanult, ez minden során érződik. Jellemábrázolásának pontossága és prózanyelvének költőisége viszont taníthatatlan. A történet helyszíne (mocsaras, borongós vidék), az események végzetszerűsége (fiatalok tragikus halála) és az elbeszélés jellegzetes, szaggatott módja is balladai. A cselekmény baljósan gomolyog, az ugráló idő- és nézőpontváltások miatt eleinte komoly erőfeszítést igényel eligazodni benne. A többféle elbeszélői perspektíva, a vissza-visszatérő motívumok, az újra és újra felidézett események, melyek mindannyiszor újabb apró részletekkel válnak gazdagabbá, mindez szintén a balladák drámai hangulatát idézi.

Két stíluseszköz kivételesen precíz, művészi használatára külön érdemes kitérni. A késleltetés nem elengedhetetlen, de hasznos kelléke a jó krimiknek, és Fagerholm itt is eléri, hogy a leírt szó sokkal többet jelentsen önmagánál. Félmondat erejéig feltűnik az úton egy autó, ötven oldallal később megsejtjük, kié lehet, újabb száz oldallal később azt is, hová tarthatott. Még nem tudjuk, kik ültek benne, mit tettek, mit szándékoztak tenni és miért, de egyet tudunk, érzünk biztosan: köze lesz a drámához. Aztán persze végül kiderül, hogy nem, illetve mégis, csak egészen máshogyan, tulajdonképpen az egyetlen lehetséges módon, ahogyan az olyan kegyetlen történetekben lenni szokott, melyek ennyire hasonlítanak az élethez.

Monika Fagerholm ugyanilyen kivételes módon lényegíti át egy-két soros popkulturális utalásait szereplői személyes mitológiájává. Az amerikai lány kedvenc idézetei (a hatvanas évek popszámaiból, irodalmi műveiből) gondolatritmusszerűen bukkannak elő a sűrű regényszöveg kísérteties szürkületéből - Én egy idegen madár vagyok. A szív egy szívtelen vadász. Az én életem rózsáját senki sem érintette, csak én. Nézd, Anya, elrontották a dalom. Nézd, Anya, mi lett a dalomból... -, a legváratlanabb pillanatokban szembesülünk velük újra, és mindannyiszor egyre többet értünk meg belőle, mit jelenthetnek ezek a mondatok a Magány & Félelem feliratú pólót viselő két lány, Éj-Doris és Nap-Sandra számára, és hogyan válnak ezek az egymondatos banalitások emberi életek tömör, végleges, mindörökre megmásíthatatlan összefoglalásává.

Az amerikai lány jó néhány mondata tehát belénk ég, szereplői pedig kísérteni fognak. Nem az a könyv, melyet talán évek múlva újra leveszünk a polcról. Az a könyv, amelyik bemászik a fejünkbe, beépül a sejtjeinkbe, és soha többé nem hagy nyugodni. Az amerikai lány-ban kamaszoknak kell meghalniuk, mert azt tapasztalják, hogy a látszattal ellentétben nincs semmiféle alternatíva: fiatalon meghalni, vagy felnőni és elrontani az életünket - egy és ugyanaz a sors.

Glózik Gábor