Hol vécézz az antik Rómában?

Ezek a könyvek történelemkönyvek, nincs mit tenni. De megbújik mögöttük egy vicces alapötlet, amitől elfelejted, hogy a római csatornahálózatról vagy Stuart Máriáról utoljára történelemórán esett szó. Ez az ötlet annyira egyszerű, hogy azon csodálkozunk, miért nem jutott ez valakinek korábban eszébe: útikönyvnek kell álcázni a történelmet. A Thames & Hudson brit kiadó ötgarasos (-dénáros, -drachmás stb.) sorozata turistáskodás a múltban. A szériából eddig öt jelent meg, nálunk a Scolar Kiadó kezdte el kiadni, a harmadiknál tartunk most. Az ókori Rómába, Athénba és Shakespeare Londonjába ruccanhatunk el, jövő év tavaszán jön Machiavelli Firenzéje.

Philip Matyszak: Antik Róma napi öt denariusból, Scolar Kiadó, 2008, 3500 Ft, 144 oldal (ford.Lautner-Deák Krisztina)

Az útikönyv műfaja mindig népszerű lesz, hiszen az emberek szeretnek utazni, és előtte szívesen tudakozódnak, hol érdemes enni, mit jó megnézni. De tegyük a szívünkre a kezünket, hányan vannak, akik már hetekkel a nyaralás előtt azt böngészik, melyik apró utcakőnek mi a története - pedig ennek nem sok köze van a városban való eligazodáshoz. Az útikönyv nemcsak a praktikus információszerzés, hanem a kulturális asszimilálódás eszköze is. És itt jön az éca. Ha a múlt egy idegen ország (ahogy azt egy Hartley nevű angol író mondta szállóigévé lett soraiban), akkor szervezzünk oda körutazást!

A sorozat szerzői ezt teszik. A magyarul megjelent három kötetből az első (Antik Róma napi öt denariusból) az ókori Rómába kalauzol (2007-ben jelent meg Nagy-Britanniában, nálunk egy évvel később), szerzője egy ókor-tudós, Philip Matyszak. A könyvből megtudjuk, hova érdemes szállást foglalnunk Rómában, hol ajánlott vécére menni, és hogy állapítsuk meg valakiről a tógája alapján, mennyire fontos ember. Csupa hasznos tanács: a városba érkezésünkkor célszerű rögtön megkeresni egy pénzváltót, akinél letétbe helyezzük a pénzünket, mert ha magunknál hordjuk, hamar ellopják, Róma közbiztonsága nem a legjobb. A gyomrunkra pedig érdemes vigyázni, mert a rómaiak erős fűszerekkel tompítják a romlott étel ízét. (A remek könyv kevés szépséghibája közül egyik a kínos félrefordítás: nem valószínű, hogy a rómaiaknak kukorica-fejadagjuk volt akkoriban, maximum gabona.)

A második könyv (Antik Athén napi öt drachmából) Athénbe visz, Szókratész korába. Ki tudja, miért, tán Athén nem volt eléggé izgalmasan dekadens nagyváros akkoriban, vagy ez a világ áll tőlünk legtávolabb, esetleg a szerzőt nem érdekelte annyira Attika élete, de ez a könyv a legkevésbé szórakoztató a három közül.

Philip Matyszak: Antik Athén napi öt drachmából, Scolar Kiadó, 2009, 3500 Ft, 136 oldal (ford. Jutai Péter)

A sok isten, váza és filozófia talán túlzottan is emlékeztet az egykori történelem-(vagy irodalom-)órákra, pletykákból, receptekből és jó kocsmákból jóval kevesebb van. És azt sem tudjuk meg, honnan szerezzünk jó hetérát, pedig ez fontos információ Athénban. És a megfelelő víz-bor arány?

Ráadásul a szerző idegesítő szokása, hogy néhol kiesik a szerepéből, és úgy tesz, mintha nem Kr. e. 500-ban (vagy Róma esetében utána 200-ban) járnánk. Belefűz a szövegbe okoskodó szövegeket arról, hogy mi volt később. Bárcsak ne fáradna vele. Elrontja a játékunkat. Tegyünk úgy, mintha tényleg ókori turisták lennénk, hadd éljük bele magunkat teljesen, ne törje meg a varázst. Annyit nem ér meg az infó.

Épp ezért szavazzuk a legjobbnak a London-könyvet (Shakespeare Londonja napi öt garasból). A szerző itt már egy másik történész fickó, Richard Tames, aki több szórakoztató történelmi művet írt már. Jobban is érzi a stílust, könnyed és élvezetes, és tökéletes illúzióját nyújtja a korabeli Londonnak. Megtudjuk, ki a legjobb sebész a városban, mi a különbség söröző és kocsma között, hány shilling egy ló egy napra, és hogy hajhullás ellen jó az égetett galambürülék.

Richard Tames: Shakespeare Londonja napi öt garasból, Scolar Kiadó, 2010, 3500 Ft, 152 oldal (ford. Jutai Péter)

A környékbeli utak állapotáról is olvashatunk egy-két epés megjegyzést ("Angliában nem csinálják az utakat, hanem csak úgy lesznek, amikor elegendő ember és ló tapos ki egy ösvényt.") Az étkezésről egész hosszú fejezet szól, nagyon vicces megtudni, hogy akkoriban tejet inni ciki volt, húst és zöldséget ritkán fogyasztottak, inkább a sajt, a hering és a kenyér járta. A villa "ostoba olasz divat", a királynő meg azért nem mosolyog a képeken, mert a cukrozott mandula elrontotta a fogait. És hatkor keltek az emberek, de már reggelire sört (ale-t) ittak.

Szóval itt tényleg csupa hasznos tudnivalóval gazdagodunk, a ruházkodás költségeitől a legjobb vásárhelyekig mindennel tisztába jövünk arra az esetre, ha le akarnánk telepedni az Erzsébet-kori Londonban. Persze kérdezhetné bárki, miért fontos tudni, hogy hol teregették ki a londoni asszonyok a ruhát (városon kívül), és hány penny az esti menü egy átlagos fogadóban (hat). Persze, hogy nem fontos tudni. De mennyivel szórakoztatóbb így elképzelni a korabeli Londont, mintha csak a történelemkönyv királyi családfáit vagy az irodalomtankönyv Globe-rajzait látnánk. Aki csak egy icipicit érdeklődik a régi idők iránt, annak vicces lesz tudni, mit evett William Shakespeare és Thomas Kyd vacsorára.

Dömötör Ági