A szuperhősök és az aktuálpolitika kapcsolata: 2010 könyvei az [origo] véleményszerzői szerint

Történelmi tévhitek és Ozzy; szlovákiai magyarok 1938-ban és egy Pipogya nevű medve Budapesten; a számítógépes játékok aranykora és nyolcvanas évek európai politikája, valamint Afrika, ipari forradalom és matematika, továbbá hangoskönyv ügyintézés közben: az [origo] véleményoldala, a Komment.hu szerzői mesélnek kedvenc idei könyveikről, olvasási szokásaikról, nagy felfedezéseikről és bepótolandó feladatokról. 

Panyi Szabolcs

John O'Sullivan: Az elnök, a pápa és a miniszterelnök (Helikon/Heti Válasz, 2010)
Számomra az év olvasmányélménye. A szürke, középszerű és fantáziátlan vezetők korában, akik közül legfeljebb a hiú celebpolitikusok és a messiássá píárolt politikai vállalkozók tűnnek ki, kifejezetten jó érzés arról olvasni, hogy ez nem mindig volt így. A '80-as évektől egészen a '90-es évek elejéig nemcsak hogy akadtak nagy formátumú vezetők, de ők irányították a nyugati világ legfontosabb hatalmait, az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot és a katolikus egyházat. A sort még nyugodtan lehetett volna folytatni Nyugat-Németországgal, de hát tudjuk, a brit-német viszony korántsem volt felhőtlen - Thatcher volt tanácsadójának, John O'Sullivannek a könyve azonban minden elfogultsága ellenére is a korszakról szóló alapmű. "Mindhárman túl okosan, túl nyíltan, túl határozottan mondtak véleményt egy olyan korban, amelyben a maszatolás, a kifinomult mellébeszélés volt a divat. Úgy is mondhatnánk: Wojtyla túl katolikus, Thatcher túl konzervatív, Reagan túl amerikai volt a maga korában." És hát azt sem érdemes elfelejteni, hogy ez a három ember nem keveset tett Közép-Európa népeinek, így a magyaroknak a szabadságáért.

Thomas Sowell: Intellectuals and Society (Basic Books, 2009)
Az Egyesült Államokban szinte önálló műfajjá nőtte ki magát az értelmiségkritika, azaz annak a taglalása, hogy a médiát és az egyetemi világot uraló "intelligentsia" hogyan gyakorol óriási befolyást a politikára úgy, hogy közben egyre távolabb kerül a hétköznapi emberek problémáitól; tagjai szellemi felsőbbrendűségük hitében át akarják alakítani a társadalmat saját elképzeléseik szerint, miközben erre semmiféle demokratikus felhatalmazással nem rendelkeznek. A neves 80 éves professzor könyve az amerikai értelmiségkritika egyik legszínvonalasabb és legmérsékeltebb összefoglalása, és a célba vett értelmiségiek szokásos védekezése, a retrográdság és a rasszizmus vádjai is elég gyorsan lehullanak a libertárius, afroamerikai szerzőről. Bár vannak áthallások, Sowell könyve sajnos a magyar közéletben a teljesen eltérő szellemi frontvonalak miatt nehezen értelmezhető, ennek ellenére nagyon izgalmas és okos olvasmány.

Ablonczy Balázs

Sajnos az utóbbi időben nem olvasok annyi szépirodalmat, amennyit szeretnék. Olvasmányaim döntő részét napisajtó, folyóiratok és szakmai munkák, illetve szemináriumi dolgozatok teszik ki, csak néha jut időm szépirodalomra (Szilágyi István novelláskötete) vagy kém- (John le Carré) és krimiirodalomra (Fred Vargas).

Most jelent meg, talán még ki sem hűlt Simon Attila Egy rövid esztendő krónikája - A szlovákiai magyarok 1938-ban című műve (Somorja, 2010, Fórum), ami izgalmas, adatgazdag feldolgozása - belülről - egy olyan témának, amiről, azt hittük, már minden húst lerágtak. A kötet első fele a két világháború közötti magyarság társadalmi, gazdasági, poltikai mérlege, a másik pedig a "rövid év" feldolgozása. Simon Attila, aki amellett, hogy a legjózanabb történészek táborába tartozik, tanít a Selyén, elkötelezett Quimby-rajongó is.

Hahner Péter 100 történelmi tévhit (Budapest, 2010, Animus) című munkáját a felületes szemlélő könnyedén besorolná abba a puhafedeles, aluljárókban 150 forintért árult irodalomba, amit az ember csak bottal piszkál meg. Mi sem nagyobb tévedés! A könyv jól dokumentált, olvasmányos és a Hahnertől megszokottan elegáns, frappáns stílusban, de ugyanakkor könyörtelenül számol le azokkal a tévhitekkel, amelyeket részben a romantikus, részben a haladáshívő/marxista közírás pöttyintett el az elmúlt évtizedekben. Egy-egy cáfolat akár két villamosmegálló között elolvasható, olyan mint Örkény egypercesei. Kötelező.

A harmadik olvasmányélmény nem könyv - bár az is lehetne - hanem folyóirat: a Budapesti Negyed legfrissebb, 68. száma Fővárosi magántörténelem címmel a történelem legvonzóbb oldalát mutatja. A jól végiggondolt és szerkesztett összeállításban némi elméleti bevezetés után elképesztő, tanulságos, szomorú és szórakoztató történetek sorjáznak hadifogolynaplókból, kitelepítésről, krakéler kalauzokról, cinkotai gyilkos munkásőrökről, szerelmes levelekről és a Teleki téri ószeres pártcsoport tündökléséről és bukásáról. A legjobb: az a fajta történelem, amit mindenki szeretne megírni.

Tokár Géza

Az idei év sajnos kevés maradandó élményt hozott, ami a hagyományos könyveket illeti. Huneík Péter Határeset című könyve (amit ráadásul nem is idén olvastam először, csak újraolvastam) mindenképpen említést érdemel: egy határ menti kisváros lakóinak története az utóbbi száz évben, önéletrajzi elemekkel megtűzdelve. Két másik könyv beszerzésére és elolvasására csak jövőre marad idő, mert csak a hetekben jelentek meg. Vrabec Mária Malina Hedvig hányattatásait dolgozta fel, méghozzá az első visszajelzések alapján nagyon színvonalasan, és ígéretesnek tűnik Beregi Tamásnak a számítógépes játékok aranykoráról szóló könyve, a Pixelhősök is.

Miről szólt az olvasási szokásaim terén 2010? Egyértelműen a képregényekről. Bill Willinghamtól a Fables a klasszikus mesék hőseit helyezi modern kori környezetbe, J. Michael Straczynski Rising Stars-ciklusa a szuperhősmítosz sajátos átértelmezése, illetve szintén tőle a Supreme Power-sorozat pedig egy érdekes dilemmát, a szuperhősök és az aktuálpolitika kapcsolatát feszegeti.

Varga Betti

Dennis Lehane: Titokzatos folyó (Agave, 2004)
Idén került a mozikba Martin Scorsese Dennis Lehane-adaptációja, a Viharsziget. A könyv az egyik kedvencem volt, nagyon vártam már a filmfeldolgozást. Már megvolt egy ideje Lehane egy másik könyve, a Titokzatos folyó is, de valahogy sosem jutottam el az elolvasásáig. A Viharsziget bemutatója után viszont végre elkezdtem, és imádtam. A thrillerszerű elemek itt is megvannak, de erősebb a krimivonal: brutálisan meggyilkolnak egy lányt, a haláleset felderítése közben pedig gyerekkori traumák, felnőtt-titkok kerülnek felszínre. A szereplők saját rögeszméiknek vannak alárendelve, akárcsak Teddy Daniels a Viharsziget-ben, de a Titokzatos folyó-ban az őrültség, a tudathasadás formái sokkal hétköznapibbak, éppen ezért a sztori is félelmetesebb. A könyv végén ugyanis nem azt érezzük, hogy "de izgalmas, még jó, hogy velem ilyen soha nem történhet", hanem éppen ellenkezőleg, szinte már kényelmetlenül valószerűnek hat a sztori.

Komor András: Fischmann S. utódai (Múlt és Jövő, 1998)
Polgárosuló Magyarország és Budapest, társadalmi ellentétek, generációs problémák, egyre növekedő politikai és gazdasági feszültségek. Komor András regényét először még évekkel ezelőtt olvastam, idén viszont valamiért újra elővettem egy unalmasabb délutánon, és ismét nagy hatással volt rám. A regény 1930-ban jelent meg, a zsidó asszimiláció problémáit mutatja be három testvér sorsának alakulásán keresztül. Komor András érdekes párhuzamokat és ellentéteket rajzol meg keresztények és zsidók, a vidék és a főváros között. A regény központi témája az identitáskeresés: ahogyan a Fischmannok fokozatosan elszakadnak a gyökereiktől, hagyományaiktól, úgy kerülnek válságba személyes kapcsolataik és a családjuk is.

Bátky András: Pipogya, a budapesti medve (Pozsonyi Pagony, 2010)
A 2010-ben megjelent könyvek közül igazi élményt talán Bátky András gyerekkönyve adott. Ezzel semmiféle értékítéletet nem akarok mondani, az élmény csak annyit jelent, hogy ez volt az egyik olyan könyv, ami kellemes meglepetés volt, újszerű, és amit tényleg jólesett olvasni. Sok gyerekkönyvet olvasok, néha úgy érzem, belefulladok a sablonos kisnyuszis és a kiscicás történetekbe. Bátky könyvében éppen az volt a jó, hogy egyáltalán nem ilyen, ritkán találkozni - legalábbis mesekönyvekben - történész foglalkozású medvével vagy éppen bölcsész oroszlánnal.

Szilvay Gergely

Igyekszem sokat olvasni, a szépirodalom viszont sajnos visszaszorult egy kissé az idén. Egyszerre általában legalább két könyvet olvasok, egyet csak otthon, egy kisebbet pedig útközben, metrón, buszon, villamoson. Hogy folyamatosan meglegyen a szépirodalom-adagom, pár éve kitaláltam az egy nap - egy novella rendszerét.

Szilágyi István: Bolygó tüzek (Magvető, 2009)
A magyarok közül egyik kedvencem Szilágyi István, a huszadik század második fele egyik legjobb magyar regényének - Kő hull apadó kútba - a szerzője, akinek regényei mellett (Hollóidő, Agancsbozót) novelláiból is megjelentettek egy kisebb válogatást. Veretes nyelvezet, borongós, lidérces világ. Tömény, tartalmas fogás. Lassan fogyasztandó.

John O'Sullivan: Az elnök, a pápa és a miniszterelnök (Helikon/Heti válasz, 2010)
Túl konzervatív, túl katolikus, túl angol - Ronald Reagan, Margaret Thatcher és II. János Pál három olyan ember, akik kellemetlenek voltak a szocdem Európának. Itthon II. János Pál ismert és elismert személyiség, azonban az amerikai elnök és a brit miniszterelnök folyamatosan fanyalgó kritika tárgya. Thatcher egykori tanácsadójának könyve izgalmas betekintést nyújt abba, hogy három, világszerte befolyásos személyiség hogyan küzdött közösen a kommunizmus és a mások által öröknek hitt Szovjetunió ellen. Csemege a külpolitika kedvelőinek.

Ozzy Osbourne - Chris Ayres: Én, Ozzy (Cartaphilus Könyvkiadó, 2010)
Ozzy idén októberben járt nálunk, talán élete legrosszabb zenekari felállásával, ami nem tudta ellensúlyozni, hogy már ő sem a régi, és totál hamisan énekel. Az énekes önéletrajza, amit valószínű inkább szerzőtársa írt hősünk elbeszélései alapján, könnyed olvasmány, nehéz sztorikkal. Több évtizednyi alkohol- és drogfüggőség, válogatott balesetek egy ötgyermekes, nem hétköznapi családapa, egy szeretni való, hangos őrült életéből. Csak a Darwin-díj hiányzik, pedig Ozzy hetente csinált olyat, amiért biztos megkapta volna.

Viczián Zsófia

Esterházy Péter: Esti (Magvető, Budapest, 2010)
A saját kis listámon valójában csak ez az, ami tényleg idei, 2010-es termés. Nyáron olvastam, árnyékba húzódva, sokféle keserűséggel a szívben. Néha idegesítően érthetetlen volt, szövegelés, máskor nevetni lehetett rajta, és volt olyan része is, ami, hiába is palástolnám, meghatott.

L. Frank Baum: Óz, a csodák csodája. Szegedi Katalin illusztrációjával (General Press, Budapest, 2008)
A gyerekkönyvek piacán nagy változások történtek az elmúlt öt-tíz évben: gyönyörű kiadványok jelennek meg, tényleg öröm végignézni a kínálatot, lapozgatni a sok fiatal illusztrátor képei közt. Sajnos azonban a tartalom nagyon-nagyon messze kullog ez után a kivirágzás után, kiábrándítóan bugyuta, rosszul felépített, érdektelen szövegek vannak a szép rajzok mellett. Mostanában így inkább az új kiadású klasszikusokra vadászunk. Az Óz igazi mese, estéről estére meséltem a gyerekeimnek, és én is velük vártam a folytatást - Szegedi Katalin illusztrációi pedig tényleg hosszú nézegetésre való, varázslatos rajzok, amelyek nagyon sokat hozzáadnak a könyv élményéhez.

Selyem Zsuzsa: 9 kiló. Történet a 119. zsoltárra (Koinónia - Éneklő Borz, Kolozsvár, 2006)
A nyáron Kolozsváron töltöttünk pár napot, és ebből is egy fél délutánt egy magyar könyvesboltban. Ott találtuk ezt a könyvet. Kortárs regény (?) egy erdélyi értelmiségi nő töredékes, sűrű szavai, párbeszédei, valósága. Egyszerre csak kicsi részeket lehet belőle elolvasni - ennyi szövegi hasonlóság mindenképp van könyv és a 119. zsoltár között.

Tallián Miklós

Bronstejn - Szemangyejev: Matematikai kézikönyv
A felsőbb matematika alapvető, legpraktikusabb részeit tekinti át. Ez pedig kifejezetten előnyös ilyen válságos időkben, amikor ráadásul mindenki összevissza dobálózik mindenféle számokkal. Előfeltétel az elemi műveletek (összeadás, kivonás, stb.) alapvető ismerete. Ez a magyar közélet sajnálatosan sok szereplőjét zárja ki a célközönségből.

Gregory Clark: A Farewell to Alms
Miért lesznek egyes kultúrák sikeresek és gazdagok, és miért képtelenek kitörni a szegénységből mások? A szerző a középkortól az ipari forradalmon át máig követi a kérdést, meglepő, de meggyőző eredményekre jutva. Nem csoda, hogy a meglehetősen zárt, saját maguk körül forgó hazai ideológusok ingerküszöbét nem éri el. Aki viszont valódi magyarázatokat szeretne, érdemes megrendelnie akár külföldről is.

Kelemen Attila

Nem szeretnék nagyon ünnepélyes lenni, de számomra 2010 komoly változást hozott abban, hogy hogyan - és ez erősen meghatározta azt is, hogy mit. Tudniillik elkezdtem hangoskönyveket hallgatni. A sok és monoton utazás miatt próbáltam ki az új irodalomformátumot, és hát, rászoktam. Már ügyintézés közben is, elalvás előtt is hangoskönyvezek. Senkit nem ismerek a környezetemben, aki annyira lelkesedne az audioirodalomért, mint én. Ugyanakkor: mintha mindenki gondolna valamit a hangoskönyvekről, csak én nem. Minthogy a kínálat nem széles, kezdetben azt hallgattam, ami adódott, letöltési sorrendben - az elején illegálisan szereztem be a tartalmakat, letöltöttem, csereberéltem.

Szelekciós kritériumaim alig voltak, a Winnetou-tól A Mester és Margaritá-ig mindent hallgattam. Amit nagyon szerettem és sokáig a telefonomban lesz még: Raymond Chandler detektívsztorija, az Asszony a tóban Galambos Péter hangján. Be szeretnék olyan lenni, mint a főhős, Philip Marlowe, a szupermacsó replikabajnok. Amit nem kedveltem: Kurt Vonnegut A hazátlan ember című anyaga Geszti Péter felolvasásában. Az a szöveg egy tézis, könyvben van súlya és az illusztrációi is úgy vannak jól, ahogy vannak, kinyomtatva - nem Geszti hibája, inkább azé, aki szerint hangoskönyvesíthető.

Egy másik meghatározó idei olvasmányom - és szintén nem papíralapú - a Lexikon.ro. Eddig egy szellemtörténeti és egy épített örökségről szóló fejezet került fel, ami közel háromszáz szócikk. Sok Erdély létezik, van ilyen is, olyan is. Vigasztaló, hogy lehetséges az az Erdély is, amit a Lexikon.ro képez le.

Ami pedig a papírt illeti, az idei legnagyobb lapozós olvasmányélményem Thomas Mann Varázshegy című könyve.

Antal Dániel

Martin Meredith: The State of Africa - A History of Fifty Years of Independence (Free Press, több kiadás).
Egy évtizede szinte véletlenül tudtam meg, hogy a kortárs Afrika-tudományok eredményei milyen fontosak a hazánkéhoz hasonló átmeneti társadalmak gazdasági-jogi átalakulásának megértéséhez. Meredith könyve alapmű, ami a fejünkben a vulgármarxista szempontból előadott gyarmatosítási történettől kezdve több tucat afrikai ország elmúlt ötven évének történetét mutatja be. Univerzális érvényű tanulságokkal szolgál abban a tekintetben, hogy egy gyenge államot milyen mértékben képes néhány ember kisajátítani és saját javára kihasználni.

Kondor Vilmos: Bűnös Budapest (Agave, 2009)
Az ötven fölött debütáló magyar krimiszerző egy lehetetlen feladatot oldott meg majdnem sikeresen: megpróbálta utólagosan megalkotni a harmincas évek akkor sajnálatosan meg nem írt kemény magyar krimijét. Bár első kötete ennek nyelvi és kontextuális nehézségei miatt nem egy tökéletes mű, a második Bűnös Budapest egy nemzetközi mércével is ütős, a harmincas évek rohadt világába helyezett, kiváló bűnregény. Jövőre még többet fogunk beszélgetni erről az évtizedről, Kondor krimije pedig a nyilas hatalomátvétel árnyékában zajló korabeli drogcsempészeten keresztül a történelemkönyveknél izgalmasabb bevezetést ad a korszak világába.

Stieg Larsson: A kártyavár összedől (Ulpius Ház, 2010)
Aki nem kortárs afrikai és harmincas évekbeli történelmi áthallások körében akar tájékozódni vagy szórakozni, annak tökéletes kikapcsolódást nyújthat Larsson teljes Millennium-triológiája, vagy annak a filmváltozat kapcsán nagy promóciót kapott utolsó része. Bár sem krimiként, sem regényként nem feltétlenül a legértékesebb mű, a hosszú, szövevényes és tökéletesen dramatizált mű garantáltan napokra képes kikapcsolni az embert a világból. A beilleszkedési nehézségekkel küzdő hackerlány és a magának való agglegény oknyomozó újságíró harca a svéd ipar és kormányzat titkai ellen a sajtószabadság barátainak is szívmelengető olvasmány lehet ezekben a hetekben.