Betiltották Iránban Paulo Coelho könyveit

Vágólapra másolva!
Az iráni kulturális minisztérium betiltotta Paulo Coelho könyveit, a brazil író válaszlépésként ingyen tervezi az interneten elérhetővé tenni műveit.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

Coelhót iráni kiadója - az ellenzékben aktív Aras Hedzsászi - tájékoztatta arról, hogy a kulturális minisztérium mindenfajta magyarázat nélkül elrendelte könyveinek betiltását. "Műveim 1998 óta jelennek meg Iránban különböző kiadóvállalatokon keresztül" - írta hétfői blogbejegyzésében Paulo Coelho. Emlékeztetett arra, hogy könyveiből eddig mintegy hatmillió példány kelt el a közel-keleti országban. Az író annak a véleményének adott hangot, hogy az "önkényes döntés" hátterében "csak valamilyen félreértés állhat". Blogbejegyzése végére Coelho bemásolta a kiadójától kapott üzenetet, és nyomtatott nagybetűkkel írta ki az új megállapodásukat, amely szerint könyveit ezentúl ingyen lehet majd letölteni az internetről. A brazil kulturális miniszter, Ana de Hollanda hétfőn megjelent közleményében azt nyilatkozta, hogy a cenzúra "mindig szánalmas dolog", és jelezte, mindenképpen értekezni fog az ügyben Antonio Patriota brazil külügyminiszterrel.


MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!