Képregény egy sértett országról

1928. Németország frusztrált és sértett. Az utcán féllábú hadirokkantak kéregetnek, a nép a Zeppelineket bámulja, az újságírók állami szintű titkos fegyverkezés nyomaira bukkannak. Munkahelyek szűnnek meg, fiatal srácokat és boldogtalan családapákat szippant be a növekvő náci párt. Ezeket az éveket mutatja be fekete-fehér képkockákon a decemberben magyarul is megjelent Berlin. A pár éve nagy sikert hozó amerikai képregény jól kitalált szereplőkkel, gyönyörű berlini utcaképekkel és ötletesen egymás után rakott filmszerű képkivágásokkal teszi emberivé a történelemkönyvből (vagy onnan sem) ismert sztorikat. A Maus és a Persepolis személyessége hiányzik belőle, de amúgy hoz mindent, ami elvárható. El tudtuk volna képzelni nagyobb méretben, jobban olvashatóan, de legfeljebb ez róható fel hibájául.

Jason Lutes: Berlin a kövek városa, ComicsMania, 2010, 214 oldal, 2730 Ft

A graphic novelek külön műfajt alkotnak a képregényeken belül. Jó magyar szó nincs rá, de témájuk és stílusuk miatt rögtön felismerhetőek: összetettebb, hangsúlyosabb sztori és jobbára fekete-fehér rajz. A műfaj klasszikusai például a magyarul is megjelent Maus és Persepolis. Mindkettőben volt valami, ami zseniálissá tette őket. A Maus-ban az egér- és disznófejek szimbolikája volt az ötlet, a Persepolis pedig egy fura szokások szerint működő ország (Irán) ismeretlen mindennapjait kombinálta egy egészen egyedi látványvilággal és nézőponttal.

A Berlin, a kövek városá-ból hiányzik az a személyesség és önéletrajzi elem, ami azokban megvolt (a Maus-ban apja történetét meséli az elbeszélő, a Persepolis-ban meg a sajátját), és emiatt a sztori egy kicsit a távolban marad.

Helyette viszont kapjuk a meglepően filmes látásmódot. Három képkockával megoldható egy szép krán, a sztoriszálak gyors váltakozása is egy pergő filmre emlékeztet, de még a képkivágások is filmesek. Egyszóval látszik, hogy ez a képregény a kétezres években született, amikor már a film formanyelve egyértelműen meghatározza más vizuális műfajokét is. Ez más képregényeknél nem volt eddig ennyire szembeszökő. Ez figyelemfelkeltő, újszerű vonást ad a Berlin-nek. A sztori követése közben az ember lelki szemei előtt megjelenik a történet egy képzeletbeli filmvásznon is.

A Berlin-nek most csak az első nyolc része jelent meg az első füzetben (24 részesre tervezik, vagyis összesen négy kötetben fog megjelenni), és a történet eddig izgalmasan alakul. Rengeteg a szereplő: a középpontban egy festőtanonc nő, aki a kényszerű házasság elől menekül a berlini művészeti iskolába, és egy borostás újságíró, aki a weimari köztársaság gyanús üzelmeit kutatja. A mellékszereplők is jól ki vannak találva, és ami meglepő, reakcióik nem közhelyesek vagy sematikusak (érdekes például Anna, a leszbikus művésztanonc figurája, vagy a titkon szerelmes titkárnő).

A főszálon kívül van még egy csomó, például a szegény munkáscsaládé. A kommunista röplapokat terjesztő szövőnő nemcsak elveszítette az állását, de náciszimpatizáns férjével is szétmentek a politikai nézetkülönbség miatt. Felbukkan még pár szál, ami az első kötetben még kevés teret kap: a zsidó család, illetve a Zeppelineket gyártó mágnásfamília problémáiba egyelőre még csak bele-belekaptunk, valószínűleg lesz még róluk szó a következő részekben. Ezek a hangsúlyos, illetve kevésbé hangsúlyos sztorik kanyarognak egészen 1929. május 1-jéig, a nácik és a kommunisták utcai összecsapásáig.

Amiért nagyon jó a Berlin, hogy a papírízű történelmi tényanyagot emberi történeteken keresztül láttatja. Például szerepel egy nagyon jó jelenet a könyvben, amikor a Zeppelin léghajó bámulása közben összeverekszenek az utcán a másként gondolkodók. A kommunisták a háborút okolják a kialakult társadalmi-gazdasági helyzetért, a nácik viszont nem hagyják csepülni a háborút, szerintük a zsidók miatt van minden rossz. Kiabálásaikban nem nehéz felismerni a középiskolás tananyagot. De így rajzolt pofonok közt jobb hallani, életszagúbb. Néha persze óhatatlanul szájbarágós a történet, például mikor a nácik megverik, és kirabolják a zsidó péket. De akkor sem szimpla a történet, hiszen a tolvaj utána éhes gyerekének adja a kenyeret. Ha középiskolai tanár lennék, minimum ajánlott olvasmány lenne a Berlin a weimari köztársaság tárgyalásánál. Ez nem azt jelenti, hogy ez kamaszoknak szóló olvasmány, messze nem az. Jó, érdekes történet ez, szerzője nem nézi hülyének az olvasóját. Várjuk a folytatást, remélhetőleg jön a tavaszi Képregényfesztiválra.

A kiadás egyetlen hibája a kicsi méret. Elvileg az eredeti képregény is ekkorában jött ki (20x14 cm), de a magyar szöveg olyan kicsire van zsugorítva, hogy néha legszívesebben elővenne az ember egy nagyítót. Össze-vissza golyózik a szemünk, főleg mivel a rajzok sokszor nagyon aprólékosak. Nyilván ez egy kompromisszum - az olcsóság kedvéért. Így a könyv 2730 Ft-ba kerül. Elütési problémák is akadnak, amelyekkel az a baj, hogy szembetűnőbbek és emiatt zavaróbbak a fordítási furcsaságoknál. De még így tukmálnánk a könyvet mindenkire.

Dömötör Ági