Erdély-romantika sok recepttel

Mi a mókusvíz, és miért nem issza komoly székely ember? Mi köze van az erdélyi, szesszel fullasztott libának a negyven napig sötét kamrában konyakoztatott énekesmadárhoz (mely állítólag Francois Mitterrand kedvenc étele volt)? Vagy éppen hogyan kerül Kézdiszentimrére a piros gumicsizma? Bármilyen kéjes élvezetet nyújtana e titkok kifecsegése, mégsem tesszük. Annyit elárulunk: mindez kiderül Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című "posztmodern lányregényéből". Erdély-romantika, ínyenckedés, családi sztorik: a békebeli idők levegőjét szippantjuk a mában.

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben, Ulpius-ház, 2010, 304 oldal, 3499 Ft

Egy "úrilányregény" (még ha posztmodern is) az ugye meglehetősen csajos műfaj, és nem Ugron Zsolna Úrilányok Erdélybencímű könyve a kivétel, amely erősíti a szabályt. Akit érdekelnek a romantikus életfordulatok, az erdélyi múlt, esetleg már csak ódon szakácskönyvekben talán fel sem lelhető családi receptek ütik meg az ingerküszöbét, szóval az ilyen olvasóegyed szorítsa össze fogát, és a negédes romantikát semmibe véve ugorjon fejest a karcsú könyvecskébe.

Az alaptörténet egyszerű, mint a fakocka. Adott egy nő és egy férfi. A nő erdélyi nemesi család sarja, budapesti újságíró. A férfi üzletember bengáli és transzilvániai kékvérű felmenőkkel. Aztán úgy esik, ahogy szokott esni, egymásba bonyolódnak. Legyőznek mindent, meseautón begurulnak őseik földjére, és hetedhétországra szóló lakodalmat ülnek.

Jegyezzük meg, a sztori meglehetősen emlékeztet a szerzőnő (magazinokból mára jól ismert) életére, bár a könyv elején nem győzi hangsúlyozni, hogy a szereplők és a helyszínek többnyire kitaláltak.

De igazából nem is a történet a lényeg, hanem a díszlet, az étkek, a szereplők, a mágnásmúlt, a ruhák és a családi szájhagyományból soha ki nem vesző mendemondák. Például Pólika néni, aki mikor a fenséges ribizlizselé receptjét kívánná valaki elorozni, azt válaszolja: "A ribizlizselé az egy nagyon drága étel. Először is gyönyörűen el kell készíteni egy szép nagy őzgerincet..."

De van itt a komolyabb versenyzőknek, mondjuk, agyas (disznóagy) leves is, amelyet el lehet készíteni jó háromszékiesen, ahogyan Zsófika néni csinálja Felsőpatakáról. Megismerhetjük Kleo néni titkos fortélyát a damaszton esett folt eltávolítására, melyet magától a svéd királynétől tanult. Kiderül az is, úrinő este hat előtt nem visel brillt. Hogy a múzeumban pihegő Petky-tiarát kölcsön lehet kérni különleges lakodalmakra. Pélául arra az esküvői vacsorára, mikor a kastélyba (mely már volt bolondokháza is) 600 embert hívtak meg, és csak úgy hemzsegnek a nemesek, akiknek különvonatot indítottak Bécsből. Tiara van, áram nincs.

Kastély és úrnője: a zabolai Mikes-kastély és Ugron Zsolna

Az ifjú pár a lagzi után az ősi fészekben marad, és felújításba kezd. Ám Kézdiszentimrén a mézeshetek után jön a feketeleves. Fűtés nincs, pénz is bajosan, mégis épül-szépül az uradalom. Közben medvére vadásznak a havasokban, elmerengenek a kalandos és keserédes múlton, a féltve őrzött, ősrégi receptes füzetekből megfőzik a családi ínyencségeket. Abált szalonnát esznek, fűszeres kecsketúrót, borjúpástétomot, vargányás rántottát lilahagyma-chutneyval, orjos levest meg szilvaízt.

Akinek ez sem elég, a regény vége után recepteket talál: nyúlpástétom, spárga narancsmártással, őzgerinc vörösborban páczolva, vaddisznóczomb vagy arab kávétorta. Ilyesmi. De mondjuk az emlegetett citromos kolbász receptje például hiányzik.

Mint ahogy azt érezzük olvasás közben: valami hiányzik. Leginkább az egységes stílus. A néhol érdekes mese összecsapott vagy éppen bő lére eresztett részekkel váltakozik. Kár, mert így a könyv végül mégsem válik azzá, aminek kínálja magát: minden ízében élvezetes gasztrolektűrré.

Szederkényi Sári