Az író festménnyé trancsírozza magát - Michel Houellebecq új regényéről

Rituális gyilkosság, sehova nem vezető nyomozás, eutanázia, perverz rovargyűjtő, problematikus apa-fia viszony, öngyilkosság - mintha egy fordulatos lektűr hívószavai lennének, pedig nem, az új Houellebecq-regényről van szó. Az Elemi részecskéken edződött közönségnek a szeme sem rezdül az új Houellebecq-könyv olvastán, pedig ez is tartalmaz jócskán gyomorforgató részeket, ha nem is ömlik belőle a szex és provokáció olyan mértékben, mint az előbb emlegetett kötetből. Az új botránykönyvéért Houellebecq elnyerte érte a legrangosabb francia irodalmi díjat.

Michael Houellebecq: A térkép és a táj, Magvető Kiadó, 2011, 360 oldal, 3490 Ft (fordította: Tótfalusi Ágnes)

A magyar olvasóknak nem kell Houellebecqet bemutatni, hiszen az Elemi részecskék-en kívül (amit most új kiadásban olvashatunk), a Magvető kiadta korábban a botrányt kavaró A csúcson című regényét, amely a thaiföldi szexturizmust mutatja be, illetve az Egy sziget lehetőségé-t is. A francia szerző igencsak megosztja az olvasókat, egyesek zseninek hiszik, mások pornográfiával, rasszizmussal, iszlámfóbiával vádolják. Ezért a legújabb regényéért ráadásul a plágium vádja is érte, sokan nehezményezték, hogy a Wikipediából vett át részeket.

A térkép és a táj egy nem mindennapi képzőművész története. Jed hol tárgyakat fényképez katalógusszerűen, hol Michelin-térképeket (mivel "a térkép érdekesebb, mint a táj"). Később változatos foglalkozású embereket fest, ez az "egyszerű mesterségek sorozata". Houellebecq az ő figuráját használja arra, hogy a kortárs művészet karikatúráját rajzolja meg. Jed alkotásainak művészi értéke és a műtárgypiacon jegyzett áruk között nincs összefüggés. Houellebecq ki is fejti, szerinte esetleges, hogy ki fut be, elég egyetlen ötlet, és arra fel lehet fűzni egy egész életművet. Kell hozzá egy jó sajtós, és máris ölünkbe pottyan a világhír.

Jed a végletekig szenvtelen fickó. Láthatólag semmi sem tudja kizökkenteni nyugalmából, szinte soha nem fordul elő, hogy ő valamit nagyon akarna, valaki iránt érdeklődne, vagy egyáltalán bármilyen érzelmet kiváltana belőle valaki. Vagy talán mégis. Felbukkan a regényben egy író, akivel a korkülönbség ellenére úgy érzi, esetleg barátságba keveredhetne. Az írót Houellebecqnek hívják.

A szerző saját alteregóját visszataszító, alkoholista embergyűlölőnek ábrázolja, aki kivonul a világból, és magányosan, de megtalálja az egyensúlyát. Ez a portré természetesen válaszul is szolgál a Houellebecqet érő folyamatos támadásokra. Mint ahogy az is mélyértelmű fricska, hogy a regénybeli Houellebecq-et meggyilkolják. Nem is akárhogyan. A gyilkos áldozata húsát brutálisan feltrancsírozza - erről Jednek rögtön Jackson Pollock jut eszébe.

Jackson Pollock: Cím nélkül

Akkor fordul át a sztori teljesen groteszkbe, amikor a temetésen látjuk, hogy az író maradványait gyerekkoporsóba helyezik - ennyi maradt belőle. A regénynek ezt a szarkasztikus, provokatív gesztusát hosszan lehetne elemezni: például van-e jelentősége, hogy a felboncolt testből lesz művészet? Az író saját maga meggyilkolásával inkább a közvélemény ellene irányuló indulataira tromfol, vagy a régi irodalomelméleti közhelyre is a szerző haláláról?

Az apatikus Jedet Houellebecq és saját apja halála valamelyest kizökkenti a nyugalmából. Minden, amit ezután tesz, következik a korábbiakból. Amikor elmegy a svájci eutanázia intézetbe, ahol az apja "elintézte" a saját halálát, kirobban belőle a feszültség, és alaposan megveri az ott dolgozó tisztviselőt.

Michael Houellebecq: Elemi részecskék, Magvető Kiadó, 2011, 324 oldal, 1790 Ft

A térkép és a táj kevésbé nyomasztó és nem olyan kétpólusú, mint az Elemi részecskék. Az Elemi részecskék főszereplő testvérpárja ugyanis mintha ugyanannak a dolognak - vagyis embernek - a két oldala lenne: Bruno a test, Michel meg a szellem. Bruno a tömény szexualitás, Michel meg az aszexualitás. Mindketten vergődnek, Michel a tudomány világában, Bruno meg a new age-es ezoterikus tanok erdejében, melyről szép lassan kiderül, hogy puszta mellébeszélés az egész, más célja nincs, mint hogy minél több partnerrel lehessen ágyba bújni. Egész más úton, de Michel is eljut a filozófiáig, és talán megnyugvást is talál benne, bár ebben azért nem lehetünk biztosak.

A térkép és a táj-at ugyanaz a stílus jellemzi, mint az Elemi részecskék-et: történetmesélés közben állandóan kitérőket tesz, elkalandozik erre-arra, hogy kifejthesse a véleményét például a képzőművészetről vagy az istenhitről, és bemutathassa részletesebben a szereplőit.

Azért is váltott ki akkora felhördülést a francia közönségből az új regény, mert nem elég, hogy rettentő naturálisan ábrázolja alteregója szadista meggyilkolását - tényleg mintha egy Stephen King-regény lapjaira csöppentünk volna -, szerepelteti a francia kulturális élet színe-javát is, finoman szólva sem a legkedvezőbb fénytörésben. A számunkra kevéssé ismert figurák a szemünk láttára isszák le magukat a sárga földig. A francia művészeti élet megkapja a magáét Houellebecq-től - ahogy az építészeket, a plasztikai sebészeket és a vidékieket sem kíméli.

A térkép és a táj nem üti pofon annyira az embert, mint az Elemi részecskék. Hogy A térkép és a táj tetszik-e valakinek annyira, mint az Elemi részecskék - vagy akár jobban is - attól függ, ez a valaki mennyire szereti, ha pofozgatják. A térkép és a táj mindent összevetve szelídebb regény. Nem minden szereplőnek kilátástalan és nyomasztó a sorsa, nem maszturbálnak benne minden harmadik lapon. Elgondolkodtató kötet ez, főként az emberi viszonyokról, a halálról, a választási lehetőségekről, a művészet céljáról töprenghetünk el olvasása közben.

Jolsvai Júlia