Sokszínű őszi kínálat a Várkert Bazárban

Vágólapra másolva!
Októberben is sok-sok színes programot kínál a Várkert Bazár: az irodalom szerelmesei Szabó Magda különlegesen izgalmas arcai után nyomozhatnak Juhász Annával, a zenére vágyókat Dorogi Péter platina- és aranylemezes énekes és dalszerző várja majd akusztikus hangszerelésű szerzeményeivel, az OpeRandi sorozatban pedig egy mindannyiunk számára fontos témáról, az emlékekről lesz szó.
Vágólapra másolva!
SzabóMagdaArcai Fotó: Fortepan

Az Aposztróf sorozat keretében látható majd a "VAGYOK AZ ÉLŐ SUHANÁS" - SZABÓ MAGDA ARCAI" című est október 17-én. Pár nappal az írónő 106. születésnapja után egy összegző, ünnepi esten idézzük fel Szabó Magda sokszínű személyiségét és kultikus műveit. A beszélgetés háziasszonya Juhász Anna maga is szorosan kötődik az írónőhöz, egyik vendége Szabó T. Anna költő, író lesz, aki a közelmúltban vehette át a Szabó Magda-díjat, és aki korábban a Holmiban megjelent írásában így fogalmazott: "Ki volt nekem Szabó Magda? A rokonom – de sok idő telt el, amíg ő is azzá fogadott. Gyermekkoromban naiv büszkeséggel azt reméltem, hogy akár a lányának is hihetnek, mivel őt ugyanúgy hívják, mint édesanyámat." Az est másik vendége Grecsó Krisztián író, költő, aki szintén ezer szállal kötődik az írónő munkásságához, mint nyilatkozta, „engem Szabó Magdának a Katalin utca című regényével sikerült megvennie." Ezekről a meghatározó kötődésekről, Szabó Magda munkásságának hatásáról, illetve az írónő sokszínű személyiségéről is szó esik majd, továbbá arról, hányféleképpen is írta bele magát Szabó Magda a műveibe. A felolvasószínházban Verebes Linda és Pindroch Csaba színművészek tolmácsolják az írónő műveit.

Forrás: --

A zene kedvelői a Várkert Akusztik exkluzív koncerteken olyan népszerű zenészeket hallhatnak, akik kilépnek addig megszokott felállásukból, továbbá feltörekvő fiatal zenekarokat, akik örömmel állnak színpadra azért, hogy közelebb hozzák zenéjüket a közönséghez. Október 18-án este Dorogi Péter platina- és aranylemezes énekes és dalszerző lép fel a Várkert Bazár Rendezvénytermében. A zenész alapítója a Kistehén Tánczenekarnak, és az Intim Torna Illegál frontembere is. Az ő hangjával „Szállunk a fény felé", de számos rádiósláger mellett szerzője az Örökké, a Vágjál lyukat a kádba, a Hipnotizőrkirály vagy a Csillagtengeren című daloknak. Zenekaros felállással, de különleges akusztikus hangszereléssel most először lesznek hallhatók élőben a dalai. A közönség izgalmas történeteket, kulisszatitkokat is megtudhat majd az elmúlt 20 év turnéiról, a dalok születéséről és arról, hogy mit jelent Dorogi Péter számára a zene.

Forrás: BANDS THROUGH THE LENS

November elsejéhez - a keresztény ünnepkör szerint az üdvözült lelkek emléknapjához - közeledve az OpeRandi Emlékekcímű estjének középpontjában az emlékek és az emlékezés áll majd október 25-én. Mit is jelent egy emlék? Lehet a zene maga is az emlékezés folyamata? Hogyan jelennek meg az operairodalomban az emlékek? Miként tudjuk megörökíteni pillanatainkat és hogyan válik a jelen egyetlen szempillantás alatt a múlttá? Hogyan lehet féltve őrzött emlékeinket ékszerbe zárni? Rendkívüli, összművészeti tükörbe pillanthatunk, amelyből visszaköszön a múlt, a jelen és a jövő. A Testőrpalota Vetítőtermében Bátor Anna beszélget majd Mohos Zsófia fotográfussal, akiben mindig nagy volt a vágy arra, hogy a jelen pillanatot eltehesse a későbbi időkre, és Szász Károly ékszerésszel, aki azon dolgozik, hogy „megmentse a megmenthetőt", kidobásra ítélt üveg- és porcelántárgyak kelnek új életre a kezei alatt, valamint Limpár Imre pszichológussal.

Forrás: Karasz
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!