Olivia Muus kezdeményezése a szelfik felől a festmények modorosságát, a portrékon keresztül pedig a szelfik ürességét figurázza ki, miközben reklámkampánynak sem volna utolsó, hiszen a fotók elkészítéséhez legalább egyszer jegyet kell váltani valamelyik múzeumba.
A szelfi kifejezés annyiban sántít, hogy a múzeumlátogató gyakorlatilag nem szerepel a fotón, átvitt értelemben azonban mégicsak saját magát látja viszont a képen. A festményeken ábrázolt alakok ugyanis nem saját magukra, hanem egyértelműen a tükörre céloznak a kamerájukkal, oda, ahol – az elképzelt tükörképük helyén – a rendhagyó szelfi készítője áll. Márpedig a gondos festményválasztás és a precíz beállítás garantáltan többet mutat meg a kép készítőjéről, mint egy idétlen fürdőszobai fotó.
Hogy csupán szórakozás a múzeumi szelfi vagy új művészeti ágat képvisel, azt egyelőre nehéz volna eldönteni, de az biztos, hogy egészen újszerű párbeszédre késztet bennünket a klasszikus portrékkal. A kérdés már csak az, hogy meddig kell várnunk arra, hogy megjelenjenek az első, hazai múzeumokban készült szelfik Olivia oldalán?