Dr. Dre ellopta a Lucasfilm hangját<br/>

Vágólapra másolva!
A Metallica nyomdokait követve Dr. Dre is beperelte az mp3 fájlok szabad cseréjét lehetővé tevő Napstert a szerzői jogok megsértésére hivatkozva, ám időközben maga is hasonló vádakkal szembesült: a népszerű rapper ellen a Lucasfilm indított pert, mert legújabb lemezén engedély nélkül használt egy, a cég által levédetett hangot.
Vágólapra másolva!

A George Lucas, a Csillagok háborúja rendezője nevével fémjelzett produkciós cég a világon elsőként levédette az általa kifejlesztett úgynevezett "THX mélyhang"-ot, amely a THX hangtechnológiát használó amerikai mozikban bemutatott filmek előtt hallható. A hang Dr. Dre 2001 című legújabb lemezén is hallható, amire a Lucasfilm szerint a rapper nem kapott engedélyt (bár megkereste őket, de kérését elutasították), ezért most beperelték, csakúgy mint Dre (polgári nevén Andre Young) Aftermath Entertainment nevű saját kiadóvállalatát, és lemezeinek terjesztőjét, az Interscope Recordsot. A keresetben követelt kártérítés összege nem ismert.

A Death Row kiadó vezetőjeként a gangsta rap irányzat térhódításában kiemelkedő szerepet játszó Dre a mai napig a legsikeresebb rapelőadók közé tartozik: a szóban forgó új albumából megjelenése óta több mint 4 milliót adtak el az Egyesült Államokban.

Ajánló:

Rajongói oldal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!