A "szakma" úgy ítéli meg, hogy Kocsis messze kiemelkedik napjaink Bartók-interpretátorai közül, mert nemcsak megkérdőjelezhetetlenül perfekt technikával rendelkezik, hanem - magyarságának, zenei neveltetésének köszönhetően - zsigereiben, lelkében is érzi, hogy miről szól a bartóki muzsika. Ez a vélemény azért különösen érdekes, mert azoknak ad igazat, akik azt állítják, hogy a hangszeres előadó-művészetből napjainkban, a globalizáció korában sem tűntek el - sőt ellenkezőleg: felértékelődtek - a nemzeti iskolák. Ennek az lehet a magyarázata, hogy az anyanyelv, a prozódia, a dikció szorosan összefügg a zenéléssel, s ezen semmiféle globális áramlat nem tud változtatni.
A most megjelent utolsó Bartók-CD egyébként azon kompozíciókat tartalmazza, amelyek - különböző okokból - még a zenekedvelő, Bartók művészetét tisztelő közönség körében is szinte teljesen ismeretlenek. Az eredetileg zenekarra komponált Táncszvit 1925-ben keletkezett zongoraátiratát például egyszerűen azért nem játsszák, mert rendkívül nehéz és hálátlan feladat; a többi darab pedig az 1900-as évek legelején, Bartók zeneakadémista éveiben született, és kompozíciós eszköztárát, szellemi-ideológiai hátterét tekintve is nagyon távol áll attól, amit Bartók "személyes" stílusaként a nagyvilág évtizedekkel később megismert.