Aguilera megénekli a szakítását

Vágólapra másolva!
Christina Aguilera ismét szabad. Az énekesnő két éve a táncos Jorge Santos-szal járt, és sokszor hangoztatta, mennyire boldog egy ilyen odaadó férfi oldalán, most azonban bejelentette: vége a románcnak.
Vágólapra másolva!

"Szakítottam az első nagy szerelmemmel, de azért egész jól vagyok. Egy szakításról szóló dalon töröm a fejem" - mondta a 21 éves énekesnő, akit korábban annyira magával ragadott a szerelem, hogy még azt is megénekelte, hogyan vette le a lábáról Jorge.

"Az Infatuation című számot az első szerelemről írtam. Arról éneklek, ahogyan édesanyám figyelmeztetett engem: vigyázzak a latin szeretőkkel. Folyton azt hajtogatta: 'Teljesen levesznek a lábadról' " - mondta az énekesnő, aki ugyan állítólag nagyon boldog a szakítása óta, ugyanakkor folyton azt hangsúlyozza, milyen jó barátnő tud lenni: "Tudom, milyen a feltétlen szeretet, és csak a partneremnek élek. Furcsa egyedül lenni, de ugyanakkor jó, egészséges" - véli az ismét egyedülálló énekesnő.

Ajánlat:
Christina Aguilera hivatalos oldala

Gyarapítsa CD-gyűjteményét!
Christina Aguilera

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!