Cher végleg visszavonul

Vágólapra másolva!
A nagymama korba ért énekesnő csaknem 40 éves pályafutását készül befejezni. Ennek megünneplésére még egy utolsó nagy hajrá - a Farewell Tour -, aztán szeptemberben lezárul a karrier.
Vágólapra másolva!

Fotó: EPAA legeslegutolsó turné a Living Proof című legújabb Cher albumot hivatott népszerűsíteni. Három hónap alatt csaknem ötven állomás - nem kis teljesítmény a sztártól. Cher nagy visszatérése után stílusos visszavonulásra készül.

Döntésében bizonyára közrejátszik legújabb lemezének mérsékelt sikere is. Túlzás lenne azt állítani, hogy a lemez rosszul fogy, azonban meg sem közelíti az 1998-as Believe eredményeit, amely mostanra tízmilliós eladott példányszámát ért el, és 25 országban volt listavezető.

Sokan mégis kételkednek abban, hogy Cher sokáig kibírná a tétlen ülést, hiszen egyszerűen lételeme a szereplés.

Nemrégiben ugyanis még így nyilatkozott: "Minden művész álma, hogy pályafutása során újabb és újabb rajongókat gyűjthessen maga köré, miközben persze a régiek továbbra is elégedettek azzal, amit csinál.

Ennek ellenére tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ilyesmi csak ritkán következik be. Egyáltalán nem tartom természetesnek, hogy bárkit is érdekel még, mit is csinálok. Így hát, amíg tudok, igyekszem a kedvükben járni."

Korábban:
Chernek hiányzik a szex
Cher szívesen örökbe fogadna egy újszülöttet

Gyarapítsa lemezgyűjteményét:
Cher: Greatest Hits

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!