Ha van szerelem, de nincs zene

Valentin-napra - akárcsak más ünnepekkor - kiváló ajándék lehet szeretteinknek egy személyesen elkészített zenei válogatás. A szeretet ünnepére praktikus hanyagolni a trashmetál-együttesek őszinte, de igen zajos munkáit, talán jobban mutat egy tucatnyi szerelmes dalból álló kollekció egy korongon. Talán még nem veszett ki a szeretet érzése ebből a világból, így bízunk benne, hogy a romantikára hajlamos olvasók találnak maguknak itt pár ötletet - a többiek meg vehetnek 990-ért egy akciós Love Songs-cédét valamelyik hipermarketben.

A 101 tanács a szabadidő romantikus eltöltésére vagy A legszebb mongol szerelmes versek című könyvek potenciális vásárlói talán örülnek az alábbi összeállításnak. Akik lelkes szorgalommal, odaadó örömmel gyártottak házibuli-kazettákat a múltban, külön figyelve az "összesimulós, lassúzós" blokkra, azoknak tényleg javasolt egy romantikus cédé összeállítása, jó ajándék az élettársnak, szeretőnek, házastársnak - vagy épp az álmodozó tekintetű recepciós kislánynak, kit néma imádattal kerülgetünk immár egy éve. Teljességre nem törekedhetünk, a feldolgozandó mennyiség többéves csapatmunkát követelne meg, és mivel képtelenség lenne röviden bemutatni a nemzetközi könnyűzene történetének összes szerelmes dalát, így csak néhány jellegzetes, emlékezetes felvételt emelünk ki, főleg az elmúlt húsz-huszonöt évből.

A nyolcvanas évek egyik legnagyobb szerelmesdal-gyártója kétségkívül Lionel Richie volt, bár a Hello és a Say You, Say Me című dalokkal nyilván sokakat ki lehet kergetni a világból, ezek attól még meghatották a kor romantikusait - akárcsak az Endless Love, szintén a bajszos előadótól. Ugyanez a vonal Stevie Wonder, tőle több dalt is idézhetnénk. Hasonlóan lágy nóta volt akkoriban a négy csinos nőből álló Bangles együttes Eternal Flame című dala, a Huey Lewis és csapata által előadott The Power of Love-ra (bár nem igazi szerelmes dal) pedig mindenki emlékszik, aki megnézte a moziban Marty McFly és a doki első időugrását, mikor - szerencsénkre - nem szakadt meg a tér-idő kontinuum és nem robbant fel az univerzum az időparadoxon következtében.

De vissza a nyolcvanas évekbe: emlékezetes még Robert Palmer Addicted To Love című klipje és dala, a Dire Straits Romeo and Juliet-je, a Eurtythmics-féle Sweet Dreams, de mindenképp ki kell emelni az akkor energikusabb, virgoncabb zenét játszó Sting (és a Police) dalát, az Every Breath You Take-et, amit itthon legutóbb Dopeman dolgozott fel, szerfelett sajátos módon. Phil Collins vagy Stevie Wonder is maradandót alkotott a témában, de aki szívesen elérzékenyülne, nem sokat kockáztat, ha belehallgat a Cyndi Lauper által énekelt True Colors-ba, vagy a U2 With Or Without You című dalába, ami még Bonót is megborzongtatja mindmáig - de legalábbis szipogásra készteti.

Az Aerosmith is hagyott maga után néhány emlékezetes "lassút"

Rockzenekarok is bebizonyították, hogy nem csak dübörögni tudnak, így például az Aerosmith 1993-as Get a Grip című lemezére mindjárt három olyan lassú számot helyezett el, melyek mind felkúsztak a listákra - annak ellenére, hogy sokan nem tudták megkülönböztetni a Cryin'-t, az Amazing-et vagy a Crazy-t. A Scorpions Still Loving You-val és a Can't Live Without You-val hatotta meg a kopott bőrdzseki zsebeinek mélyéről szakadt zsebkendőt előhalászó rockerlányokat - de általános vélemény szerint megborzongató lassúkat sokkal jobban tudtak a rockbandák, mint a korabeli szintipop-együttesek.

A kilencvenes éveknek is megvoltak a saját szerelmes dalai, már rögvest az évtized elején jelentkezett Sinead O'Connor a Nothing Compares 2 U-val, majd jött Bryan Adams irdatlan nagy slágere, az (Everything I Do) I Do It For You, a hihetetlen hangú Whitney Houston pedig elénekelte a I Will Always Love You-t. Tinilányok ezrei hallgatták könnyes szemmel, szipogva, majd sírták tele párnájukat ezekre a dalokra. Meatloaf talán nem a legszebb popénekes, de a Do Anything For Love (But I Won't Do That) eltalált sláger volt, ám üzletileg még a Walt Disney-filmek lassú számai hoztak sokat, így az Aladdin, a Pocahontas vagy az Oroszlánkirály betétdalaira is ellágyult a zord szülői akarat.

Az ezredforduló óta is születtek szép, lírai dalok, szerelmetes nóták, így Sadét sem lenne szabad kihagyni - ő a közelmúltban is alkotott szépeket. Sade King of Sorrow, a No Doubttól a Don't speak, Didótól a Here with me vagy Avril Lavigne I'm With You-ja éppúgy fontos, mint a Morcheeba Blindfold-ja vagy Jay-Z és Beyoncé '03 Bonnie & Clyde-ja.

Persze ha egyesével kérdezzük meg ismerőseinket, mely dalokat nem hagynák ki semmiképp, a válasz hallatán homlokunkra csapunk: - Hogy is maradhatott ki ez a szám! Erről meg is feledkeztem, holott... - Nyilván akad olyan, aki a Berlin Take My Breath Away-jére lassúzott elő alkalommal házibuliban, Bryan Adams Heaven-je ment, mikor ügyetlenül próbált csókolózni, vagy épp Bon Jovi Always című dalát hallgatva próbált meg szerelmes verset írni éjjel kettőkor, a kislámpa fényénél. Nagyon erős hármas - Bryan Adams, Sting és Rod Stewart - jegyzi az All For Love című slágert, ami hangyányival sikeresebb volt, mint Kozso tévés zenei projektje. A Guns N' Roses November Rain-je nemcsak hosszú, hanem kiváló dal is, de a Don't Cry is felkerülhet egy ilyesféle válogatásra, nem esne ki a selejtezőben.