Pink: I'm Not Dead
Várakozások: Pink, azaz Alecia Moore az évtized egyik legnagyobb reményű sztárjaként tört be a listák élvonalába még 2000-ben, majd a Get The Party Started című megaslágernek köszönhetően világszerte a legnépszerűbb tinibálványok közé került. A Linda Perry (ex 4 Non Blondes) dalszerzői tehetségét is igénybe vevő énekesnő 2003-ban aztán megpróbált kitörni a rákényszerített popdíva szerepéből, amikor Try This című lemezén a népszerű kaliforniai punkzenekar, a Rancid frontemberével, Tim Armstronggal dolgozott együtt, melynek köszönhetően az addiginál keményebb, rockosabb hangzású lett az anyag. Ezzel azonban csak összezavarni sikerült a közönséget, és az album jóval kisebbet durrant a vártnál. Pink - aki a turnéja keretében Budapesten is fellépett - ezután egy kis időre eltűnt a nyilvánosság elől, hogy újra sínre tegye karrierjét.
Eredmény: Az eddigiekhez hasonlóan Pink újra váltott, és ismét más közreműködőket választott a lemezéhez Billy Mann és a svéd sikergyáros, a Britney-vel is dolgozó Max Martin személyében. A Try This rockos megszólalása a múlté, és az egész lemez szélesebb spektrumon mozog, a nélkülözhetetlen sláger (a szövegében szellemes Stupid Girls) mellett hallhatók blues- és folkhatások is a lemezen, amelyen található még egy éles hangú nyílt levél is George W. Bushhoz (Dear Mr. President), illetve egy akusztikus gitáros ballada, amelyet még az énekesnő apja írt Vietnamban katonaként.
Kiknek ajánlható: Ezzel a lemezével Pink láthatóan kísérletet tett egy differenciáltabb, nemcsak tinilányokból álló rajongóbázis kiépítésére. Így hát aki nem fél meghallgatni egy változatos, egyenesen kiszámíthatatlan popalbumot, az nyugodtan tehet ezzel a lemezzel egy kísérletet, nemre és nagykorúságra való tekintet nélkül.
Olyan, mint: A vagányabb, modern, csajos popelőadók, akik el mernek térni a bevett mainstream pop/R&B sémáktól is, ha kell. Így a Sugababes, a Girls Aloud lemezei vagy éppen Britney Spearsnek a jobban sikerült popszámai, mint a Toxic.
Sebeők János: Melorepp
Várakozások: Sebeők János és a popzene eddig még nemigen kerültek kapcsolatba egymással. A magát esztétaként definiáló Sebeők már sokszor megmutatta, hogy nem megy a szomszédba egy kis exhibicionizmusért, éppen ezért már az is meglepő, hogy csak mostanra jutott el odáig, hogy csináljon egy lemezt.
Eredmény: Ugyanolyan, mint amikor más magyar "sztárok" próbálkoznak meg a popzenével, és énekhang híján a "rap" műfaját választják (hirtelenjében Antal Imre hasonló jellegű próbálkozásai ugranak be). Sebeők tehát egyszerű és műanyag alapokra beszél, néha dalolászik is, de elsősorban a komikumra megy rá (ami az ő adottságaival nem nehéz). Persze nem lenne Sebeők, ha a szövegekben nem reflektálna a világ aktuálisnak vélt problémáira, így Stephen Hawking neve éppen úgy elhangzik a lemezen, mint Győzikéé.
Kiknek ajánlható: Mindenkinek, aki eddig is figyelemmel kísérte Sebeők pályáját, illetve azoknak, akiket nem fárasztanak az olyan szövegek, mint "A Pistike szerint a Beethoven egy kutya. A Pistike okos, de nagyon buta."
Olyan, mint: MC Papa és a Handa-Banda (ebben a rapformációban szerepelt Antal Imre), illetve néha a Laár Pour L'Art társulat abszurd kísérletei is a hallgató eszébe juthatnak. Igaz, Sebeők sokszor komolyan is gondolja, nemhiába szentel itt is fokozott figyelmet a környezetvédelemnek.