A 2002-es Sziget Fesztivál aktuális reklámarca, a kicsi sárga tehén, valamint az általa énekelt, blőd és teljesen nonszensz, ugyanakkor mégis szerethető, "Én vagyok a kistehén..." kezdetű dalocska váratlan sikere - főként az interneten - jókora kultuszt teremtett az elképesztő fejhangon óbégató rajzfilmfigura körül.
A Kistehén pólóra, bögrére nyomva is kelendő portéka lett, a kisfilmnek több folytatása, a dalszövegnek pedig számtalan komoly és kevésbé komoly értelmezése is született, és persze reflektorfénybe került a két alkotó is, a rendező Igor Lazin és a zeneszerző-szövegíró-előadó, az alternatív-rockzenészi múlttal bíró Kollár-Klemenz László.
Utóbbi egy fantomzenekart is összehozott Zene a nyulaknak alias alatt, az akkor még alkalminak tűnő formáció pedig a szigetes bemutatkozó-koncert után még egy nagylemezt is megjelentetett, rajta az elmaradhatatlan Kistehén-slágerrel.
A történet ezen a ponton akár véget is érhetett volna, de a zenekarból - amely később Kistehén Tánczenekar néven folytatta működését - névadójával ellentétben mégsem lett egynyári vicc. A két évvel ezelőtti, Csintalan című lemez, és főként pedig az arról kimásolt és klipesített Szájbergyerek még az eredeti kistehén-dalnál is nagyobb karriert futott be; a zenetévén és a rádiókban is hosszú hónapokon át vezette a játszási listákat, és persze a rock-kluboktól a diszkókig is ez szólt minden szórakozóhelyen.
A lemezen hallható balkáni mulatós és modern tánczenéből, alternatív rockból, ska-ból, reggae-ből és ki tudja még milyen stílusokból összeturmixolt, sajátos kelet-európai abszurd humorral és hangulattal bíró, kimondottan táncra ingerlő zene pedig egyformán betalált majd' minden korosztálynál, így a Kistehén az aktuális trendek figyelmen kívül hagyásával és többé-kevésbé "alulról" építkezve vált igazi sztárzenekarrá, a Csintalan pedig rövid időn belül aranylemez lett.