Magyar zenekarokat keres a Párizsi Magyar Intézet

Vágólapra másolva!
Az intézet olyan zenekarok jelentkezését várja, amelyek szívesen képviselik hazánkat a magyar népzene gyökereiből táplálkozó, de a XXI. század zenei stíluselemeit is felhasználó muzsikájukkal.
Vágólapra másolva!

A Zene Ünnepét először 1982-ben rendezték meg Franciaországban, Jack Lang, az akkori francia kulturális miniszter felkarolta a kezdeményezést. Azóta is minden évben, az összes francia településen legalább egy koncerttel vagy utcabállal megemlékeznek a zenéről ezen a napon. Európai méretűvé 1985-től vált az ünnep, azóta a kontinens számos országában rendeznek koncertsorozatokat és teremtenek igazi fesztiválhangulatot minden év június 21-én. A mára nemzetközivé vált rendezvény gondolata akkor is, most is ugyanaz: kicsiknek és nagyoknak, szegényeknek és gazdagoknak egyaránt ingyenessé és ezáltal elérhetővé tenni a zenét. A Franciaországban valóban tömegeket megmozgató esemény alapvető célja vidámságot és felszabadultságot kelteni a köztereken, az utcákon, ahol délutántól éjfélig szinte minden sarkot kisajátít a muzsika.

A Párizsi Magyar Intézet (PMI) ez alkalomból a tavalyi évhez hasonlóan önálló, szabadtéri helyszínen szeretné felvonultatni a magyar tehetségeket. A PMI szándéka, hogy több zenekar számára biztosítson lehetőséget a francia közönség előtti bemutatkozásra, ezért pályázatot hirdet a színpadi fellépésre. A pályázat nem titkolt célja a helyi muzsikáláson túl, hogy a kiutazó zenekarok a kint töltött maximum 6 nap alatt saját csatornáikon elindulva, önállóan megszervezhessék következő franciaországi turnéjukat. A PMI ehhez segítséget biztosít, de a szervezést nem vállalja magára. Olyan zenekarok jelentkezését várják, amelyek szívesen képviselik hazánkat a magyar népzene gyökereiből táplálkozó, de a XXI. század zenei stíluselemeit is felhasználó muzsikájukkal.

A pályázat határideje: 2007. április 16. A PMI a beérkezett hanganyagok alapján 2-5 együttest választ ki és hív meg a francia fővárosba, hogy "Magyar sarok" nevű színpadán játsszanak 2007. június 21-én, 16 és 23 óra között. Bővebb információ az alábbi e-mail címen kérhető: zeneunnepe@orange.fr

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!