Maga az Eurovíziós Dalfesztivál ötlete az 50-es években pattant ki a svájci székhelyű European Broadcasting Union (EBU) illetékeseinek fejéből, akik egy olyan nemzetközi dalversenyt szerettek volna elindítani, melyet a résztvevő országok mindegyike élő adásban közvetít. A fő ötletgazda egy francia EBU-alkalmazott volt, nevezetesen Marcel Bezençon, aki a San Remó-i fesztivál alapján dobta fel egy zenei verseny megrendezésének ötletét. Nemcsak a dalverseny, hanem a televíziózás szempontjából is fontos próbának tartották az eseményt, hiszen ekkoriban ennyi országot még nem kötöttek össze élő adásban. A legelső fesztiválra 1956. május 24-én került sor a svájci Luganóban, akkor még minden versenyben levő ország (vagyis mind a hét) két-két dalt adhatott elő, így összesen tizennégy dal közül választhatott a zsűri. A szabályok eztán változtak az országonként egy dalra, ami már a következő esztendőtől mai napig végigkíséri a megmérettetést.
A fesztivált 1956-os startolása óta minden évben megrendezték, és manapság már rendszerint több százmillió tévénéző kíséri figyelemmel az adást. A műsort a világ nagy részén közvetítik, így Európán kívül is, ami azt jelenti, hogy számos olyan ország nézői is nézik, amely részt sem vesz a versenyben, Ausztráliától Indián át Kanadáig (persze ha azt vesszük, hogy a labdarúgó Eb-t is sokfelé nézik a világban, akkor ebben nincs is semmi meglepő).
A dalfesztivál szabályai és formája az évek során elég sokat változott, bár az alapszabályok ugyanazok maradtak: a versenyben részt vevő országok egy-egy dallal képviseltetik magukat, és az összes produkció megtekintése után az induló országok nézői szavazhatnak telefonon (természetesen a sajátjukra nem adhatják a voksukat). A győztes azon kívül, hogy egy díjjal lesz gazdagabb, azt a jogot is megkapja, hogy országa rendezhesse meg a következő ilyen eseményt. Az elmúlt években egyébként a versenyben részt vevő dalokat egy válogatáslemezen és DVD-n is megjelentetik, ami aztán Európa minden pontján megvásárolható, így óriási lehetőség olyan Európa-szerte ismeretlenebb előadók számára, akik ezáltal szeretnének egyfajta nemzetközi hírverést csapni maguk körül. Sőt, magának az országnak is lehetőség az önreklámozásra, hiszen a műsor alatt számos televíziós szpot megy le adásban, mely a részt vevő országokat mutatja be. A versenyre való jelentkezőket az elődöntőben szűrik meg, és akik sikerrel veszik az akadályt, azokat láthatja a világ a döntőben.
Sok előadónak történt a nemzetközi debütálása az Eurovízió keretein belül, így az 1974-ben itt bemutatkozó és óriási sikernek örvendő svéd ABBA sztorija a legismertebb: a hetvenes évek későbbi legsikeresebb zenekara egyértelműen a versenynek köszönhette karrierjét. De láthatott a közönség olyan sztárokat is a műsorban, mint France Gall, Cliff Richard, Toto Cutugno, Ofra Haza, Udo Jürgens, Céline Dion vagy az izraeli színekben Dana International.
Külön érdekességet jelent Európa legnagyobb popzenei hatalma, Nagy-Britannia szereplése is. A múltban a britek számos sztárt küldtek a versenyre, és közülük Sandie Shaw, Lulu, a Brotherhood of Man, a Bucks Fizz vagy a Katrina & The Waves el is hozta az első helyet, és nyernie ugyan nem sikerült, de jól szerepelt Cliff Richard, a New Seekers, Olivia Newton-John vagy a Shadows is. Az utóbbi 25 évben azonban a britek pocsékul szerepeltek, az egy szem Katrina & The Waves kivételével csupa nevenincs indulóval képviseltették magukat, és rendre a vert mezőnyben végeztek.