Queens Of The White Strokes - Tíz érv a mai rockzene mellett

Nagyon sokszor hallottuk már, hogy az utóbbi öt vagy tíz (húsz, harminc...) évben már semmi értékes nem született a rockzenében, mindenki csak az elődöket nyúlja, és különben is üzlet az egész. Na és? A rock köszöni szépen, megvan, sőt, idén minden eddiginél nagyobb sikk fesztiválokra járni - de kik miatt? Tíz együttes, amely nemcsak az iPod generáció számára lehet vonzó, és amely már csak nálunk számít "alternatívnak".

"Sajnos, a Red Hot Chili Peppers óta nincsenek jó rockzenekarok..." - tegye fel a kezét, aki még nem hallotta volna ezt a mondatot az elmúlt pár évben, jellemzően 26 és 35 év közötti ismerőse szájából. Jó, cseréljük fel a Red Hot Chilit Nirvanára, Guns N' Rosesra, Rage Against The Machine-re, Depeche Mode-ra, U2-ra vagy ha szofisztikáltabbak akarunk lenni, akkor Pixiesre, Sonic Youthra vagy akár a Smashing Pumpkinsra - lényeg, hogy legalább tíz évvel korábbi zenekar legyen az illető.

Nem mintha ez olyan új jelenség lenne: ugyanezek az emberek hallhatták már ugyanezt annak idején a náluk idősebbektől, csak a nevek voltak mások. Lehetett ezt hallani Beatlesszel, Stonesszal, aztán Led Zeppelinnel, Deep Purple-lel, sőt, Piramissal vagy LGT-vel is, hogy az időben utánuk következőkkel már hadd ne töltsünk meg egy oldalt.

Amióta világ a világ, a különböző generációk ízlésvilága mindig összeütközésbe kerül, ez túl is van tárgyalva. Mégis, mintha nálunk erősebb lenne a választóvonal, és még mindig úgy látszik, mintha megállt volna az idő valahol a kilencvenes évek második felénél. Külföldön nem derogál harmincvalahány évesen megnézni egy színpadon mondjuk a Queens Of The Stone Age, Arctic Monkeys, Pearl Jam hármast (van ilyenre példa az idei fesztivál line-upokból), nálunk meg még mindig a Beastie Boysszal lehet csak tömegeket becsábítani (meg esetleg osztrák DJ-kkel...), az utóbbi tíz évben befutott zenekarok közül nagyon kevés van, amelyik húzónévnek számíthatna.

Közrejátszhat ebben az a már többször is emlegetett trend, melynek keretében a hazai ízlés- és véleményformálók vagy fesztiválszervezők néhány évre gyakorlatilag halottnak nyilvánították a rockzenét (értve itt a hangszerekkel játszott élőzenét), ami érezhető egyrészt a hazai állapotokon - jó évtizede képtelenség vetélytársat találni a Tankcsapdának és a Kispálnak -, másrészt azon, hogy csak az utóbbi években kezdik felfedezni sokan, hogy velünk ellentétben másutt az élet nem állt meg a techno aranykora idején sem.

Vagy ha igen, akkor is lényegesen rövidebb időre, és 2001-2002 táján már új és hangos rockzenekaroktól visszhangzottak a jobb fesztiválok, mely előadók közül többen mostanra már elfogadott és jól csengő nevek lettek a mainstream médiumokban is.

Kurt Cobainnel meghalt a rock?

Nézzünk tehát tíz olyan előadót, mely 1997 előtt maximum csak szűkebb körben volt ismert, mára viszont már minden fesztiválon főhelyen lépnek fel, lemezeikből világszerte legalább egymillió is elkelt már összesen (ez manapság nagy szó), és jellemzően rockzenét játszanak. Lehet, hogy a mi meghatározásunkkal Schuster Lóránt nem fog egyetérteni, de rockzenekarok közé soroltunk minden olyan együttest, amely normál hosszúságú dalokat játszik, használ torzított gitárt, vannak kifejezetten tempós szerzeményeik, és nem sorolható tisztán egy nagy műfajba sem (metál, punk stb.). Így lényegesen szűkül a kör, és a válogatási elvek remélhetőleg elég evidensek ahhoz, hogy ne kelljen magyarázkodni amiatt, mert szóba sem kerül mondjuk a Coldplay vagy a System Of A Down.

Abba természetesen nem kívánunk belemenni, hogy az alant következő együttesek vannak-e olyan jelentősek vagy jók, mint akármelyik korábbi generációs kedvenc, egyszerűen tíz érvet kerestünk arra, hogy volt-e jó rockzene az elmúlt tíz évben, és aki egyet sem talál közülük meggyőzőnek, az tényleg maradjon inkább a múltban.