The Killers: A lényeg, hogy magad csináld meg a szerencsédet

Tavalyi második albumával végképp korunk szupersztárjai közé lépett az amerikai Killers, amely a Sziget egyik legnagyobb attrakciójának ígérkezett. A gitáros Dave Keuningról kiderült, hogy baromi fáradt, ügyetlenül ostáblázik, és hogy nem sokra tartja az amerikai közönséget. Interjú.

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb új zenekara, a Killers meglehetősen fáradtnak tűnt a színpadon, és már a koncertet megelőző interjú során is kiderült, hogy volt miben elfáradnia a Las Vegas-i négyesnek. A gitáros Dave Keuning nyilatkozott az [origo]-nak.

Csináltál bármi mást is az elmúlt egy évben azon kívül, hogy koncerteket és interjúkat adtatok?
- Nem sok mindent. Ostáblát játszottam az interneten, de sajnos nem vagyok benne túl jó... Próbáltam tölteni némi időt a fiammal is, de ezen kívül sok másra nem volt időm, szinte minden energiánkat lekötötte a turnézás, egyedül az utolsó négy hét volt kivétel, akkor tudtam meglátogatni a szüleimet meg a fiamat is.

Las Vegasban éltek, de te nem ott születtél, hogy kerültél oda?
- Én Iowa államban nőttem föl, és ott is éltem 23 éves koromig, amikor is úgy éreztem, hogy változásra van szükségem. Így kerültem Las Vegasba, ahol lett egy állásom, megismerkedtem a barátnőmmel, így volt miért ott maradnom. Egy évvel később pedig találkoztam Brandonnal, az énekesünkkel, vele megalapítottuk a zenekart, és azóta is ott élek.

Las Vegas nem kimondottan arról híres, hogy sok zenekar jött volna onnét. Milyen az élet ott egy kezdő zenekar számára?
- Hát nem Las Vegas az ideális hely, az biztos, nagyon kevesen vagyunk, akik innét törtünk be az élvonalba. Én szeretek ott élni, de nincsenek igazán helyek, ahol a fiatal együttesek felléphetnének, és az embereket sem érdeklik túlzottan, van a városban ugye elég sok más, ami leköti a figyelmüket. Szóval nem könnyű, bár valójában nem is tudom, melyik az ideális város ehhez a zenekarosdihoz, a lényeg úgyis az, hogy magad csináld meg a szerencsédet.

Amikor az első lemezetek megjelent három éve, akkor még a posztpunk-revival zenekarai közé sorolt benneteket a kritika, azóta viszont változott a világ is és ti is. Melyik mostani zenekarral érzel a leginkább rokonságot?
- Ezt nem tudom megmondani, így, hogy benne vagyok az együttesben, szerintem ez kívülről jobban eldönthető dolog. Ez amúgy is inkább az újságírók és a kritikusok játéka, hogy kineveznek néhány zenekart egy trendnek, ami aztán pár éven belül elhal, és jön a következő. Mint a kilencvenes években pár hónapig a ska volt a menő Amerikában, aztán a swing, és így tovább. Minden zenekar más, itt van például a Franz Ferdinand, amely eléggé más jellegű zenét játszik szerintem, mint mi, bár én nagyon kedvelem őket. Szeretem még az Arcade Fire-t, az Interpolt, a Louis XIV-t, de mindegyikük más-más zenét játszik. Sőt, nagyon bírom a Tegan & Sara duót is, nekik most jelent meg épp új lemezük.

Számos fesztiválon játszottatok, felléptetek a Live 8-en is, melyik volt a legnagyobb élmény ezek közül?
- Egyértelműen a Live 8, ez talán mindannyiunknak a legnagyobb dolog volt az eddigi életében. Olyan világnagyságokkal léphettünk fel egy színpadon, mint Paul McCartney, a U2 vagy Elton John, hihetetlen névsor, és mi is benne voltunk, ráadásul rekord létszámú ember láthatott bennünket a tévén. Fantasztikus volt, még úgy is, hogy csak egy számot játszottunk. Egyébként a brit fesztiválokon éreztem magamat a legjobban - Glastonbury, a T In The Park, a V Festival, mindegyik nagyon jó volt.

Mivel magyarázod, hogy Nagy-Britanniában könnyebben befutottatok és népszerűbbek is vagytok, mint odahaza Amerikában?
- Szerintem a brit közönség sokkal nyitottabb az új dolgokra, nálunk otthon az emberek elvannak azzal, amit a média kínál nekik: az American Idol-szerű tévéműsorokkal, és nem igazán vevők az újdonságokra. Éppen ezért nemcsak mi, hanem egy sereg más amerikai zenekar is Angliában próbált szerencsét először.

Inkei Bence