Magyarországon még világsztárok

Egyetemi gólyabálon lép fel a Kosheen, Szegedről kell megtudnunk, hogy még létezik az Apollo 440, magyar állampolgárságért folyamodik a Freestylers - külföldön már régóta nem jegyzett együttesek járnak vissza Magyarországra, miközben a koncertkínálat az aktuálisabb együtteseket tekintve gyakorlatilag a nullával egyenlő. Törvényszerű ez vajon?

Ha a hazai koncertkínálatot vesszük górcső alá, azt láthatjuk, hogy itthon még nem múltak el nyomtalanul a kilencvenes évek. A vidéki, kisebb fesztiválokon, az évközi koncerteken, s immáron egyetemi rendezvényeken is olyan nevek bukkannak fel, amelyek a nemzetközi trendekkel még nagy jóindulattal sem állíthatók párhuzamba. Ennek akár még örülni is lehetne, de joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha már külföldről hívunk zenekart, akkor miért nem olyat, amelyik legalább egy kicsit is releváns.

Nálunk még mindig el lehet adni egy-egy rendezvényt a Kosheennel, az Asian Dub Foundationnel, az Apollo 440-val, a Freestylersszel s egyéb közepesen (sem) híres, egykor szebb napokat látott együttessel. A kérdés az, hogy tényleg erre van igény, vagy pedig a szervezők erőltetik ránk akaratukat.

A legújabb bravúrt az ELTE TTK gólyabáljának szervezői könyvelhetik el, hisz nem kisebb nevet sikerült elcsábítaniuk a rendezvényre, mint a népszerű, hazánkban már jó néhányszor megfordult Kosheent. A bristoli székhelyű zenekar már idén is járt Magyarországon (a Szegedi Ifjúsági Napokon), de korábban számos itthoni fesztiválon fellépett (Sziget, Volt, Hegyalja). A háromtagú elektro-rockzenekarról furcsa hangütéssel indították az ajánlót a SZIN honlapján: "Nagy-Britannia egyik vezető zenekarát 3-an alkotják..." Az, hogy 2007-ben mennyire vezető egy kettő, vagy maximum három slágert összehozó zenekar, vitatható. Tény, hogy az első két nagylemezük (a 2001-es Resist, és a 2003-as Kokopelli) a legjobb 10-be jutott az angol lemezlistán, de azóta nagyítóval sem lehet megtalálni a Kosheen nevét a brit popsajtóban.

Az ELTE gólyabál szervezői, Németh István és Ónodi Ferenc kérdésünkre elmondták, hogy "az ELTE rendezvényei egyre növekvő színvonallal, látogatottsággal büszkélkedhetnek (Egyetemi Napok, Budaörsi Napok, LEN, stb.), ezért esett a választás egy olyan, kategóriájában megfizethető, és magas színvonalat nyújtó zenekarra, amely ennek a követelménynek meg tud felelni." Természetesen pontos összeget nem neveztek meg, hogy mennyibe kerül egy ilyen kaliberű együttes felléptetése, azt azonban megtudtuk, hogy nem több, mint két magyar sztárzenekar tiszteletdíja. A későbbiekben is várható, hogy egy-két külföldi zenekar fellép ELTÉ-s rendezvényen, de "a cél nem ez, hanem a magyar zenekarok felléptetése, a kezdők felkarolása és az egyetemisták minőségi, megfizethető és színvonalas szórakoztatása" - mondták el az [origo]-nak a szervezők. Egy biztos, az egyetemisták valószínűleg mámorosan csettintenek majd október 19-én, mikor élőben meghallják a Hide U-t, vagy a Hungry-t.

Kosheen

Nem jobb a helyzet a nyári, vidéki fesztiválok esetében sem. Nézzük meg például, mi volt az idei kínálat: a már említett Kosheen fellépés mellett Szegeden játszott még az Apollo 440. Az a zenekar, mely utoljára 2003-ban hallatott magáról, bár az utolsó emlékezetes slágere (Stop The Rock) még korábbi, 1999-ből való. Ezzel a dalukkal és az Ain't Talkin' About Dub-bal foglalták keretbe műsorukat, melyet egy új frontember is erősített. Állítólag 2008-ban új lemezt jelentetnek meg, de hogy ennek mekkora hírértéke lesz, abba most inkább nem mennénk bele.

Szintén a SZIN-en zenélt a másik nagy elnyűhetetlen kedvenc, a Freestylers, igaz, ezúttal csak egy dj-szettel kedveskedtek a közönségnek. Ezt a zenekart hazánkban előszeretettel léptetik fel különböző fesztiválokon, azt a látszatot keltve, hogy fontos, a jelenlegi elektronikus szcéna megkerülhetetlen formációjáról van szó. A tények azonban mást mutatnak: a csapatnak nem sok emlékezetes alkotása van, igaz, az angol slágerlistán a kilencvenes évek végén néhányszor sikerült bekerülniük a legjobb harminc közé. Az elvetemültebb partyarcok a Ruffneck és Push Up című dalaikra emlékezhetnek a leginkább - ha másért nem, akkor azért, mert már annyiszor hallhatták itt élőben.