- Mivel átvetted Péterfy Bori szerepét a Nemzeti Színház Három nővér-ében, most két előadásban is szerepelsz a POSzT-on. Hogy kerültél bele az előadásba?
- Fölkértek a szerepre, aminek nagyon örültem. Túl azon, hogy Csehov, ez a Serban nevű ember (Andrei Serban, világhírű rendező, a nemzetis Három nővér rendezője - a szerk.) is nagyon izgatta a fantáziámat. És eleve az, hogy van egy megosztó előadás, jóféle izgalmat szül bennem. Ahogy olvasgattam róla, láttam, hogy valaki kikéri magának ezt a kicsit stilizált játékmódot. Itt sokszor kilép a színész a szerepéből, és eljátssza a maga paródiáját. És az sem jön be mindenkinek, hogy az előadásban nincs sok korabeli elem, nem fütyül a szamovár a sarokban, nem szép hosszú ruhákban táncolnak a szereplők. Van az egésznek egy megfoghatatlan groteszk atmoszférája. (Az előadáson készült képek erre tekinthetők meg!)
- Szerinted miért téged választottak a szerepre?
- Fogalmam sincs. Gondolom, próbálták életkorban tartani a szereplőket. Irinát játszom, a legfiatalabb húgot, aki 23-24 éves, de az életkorok ebben az előadásban följebb vannak tolva kicsivel. És az is lehet, hogy akartak valami vadócságot, talán ezt találták közös pontnak Borival. Nagyon kész dologba szálltam bele: hihetetlenül pontos például a koreográfia, komoly KRESZ-t kellett megtanulnom. Ez most egy olyan kabát rajtam, ami picit lötyög néha, de próbálom úgy gombolni, hogy jó legyen.
- Színészként szereted a "jaj, de unalmas és rohadt itt körülöttünk minden"-típusú Csehov-hangulatot?
- Szerintem minden színésznek az az álma, hogy Csehov-szövegeket mondjon - és ez tényleg nem közhely. Az benne a fantasztikus, hogy a felszínen egyfolytában az élet tespedtségéről elmélkednek, de közben olyan érzelmek hullámoznak a sorok között, hogy gyönyörűség kibontani.
- A Katona József Színház A mizantróp-jában egy ellenszenves nőt játszol, akit az előadás végén jól meg is szégyenítenek. Nehéz utálatos szereplő bőrébe bújni?
- Jézusom, én nem gondoltam, hogy ennyire utálatosnak látszom! Az van a fejemben, hogy Célimene egyszerűen azt gondolja, hogy ilyen az élet, el kell fogadni a szabályokat, minden emberrel másképp kell bánni, idomulni kell.
- Ez a te értelmezésedben gerinctelenség, vagy a kor szava?
- Egyértelműen a kor szava. Olyan fajta színész vagyok, hogy még a legnegatívabb karakternél is megpróbálom megmutatni az ő igazságát. Azt gondolom, ennek a nőnek sok igazsága van. Mi az előadásban egy szerelmi viszonynak az utolsó két hetébe csöppenünk, illetve az azt követő "gyorsan szeressek bele másvalakibe" állapotba. Az más kérdés, hogy az előadás úgy van hangszerelve, hogy könnyebben lehet azonosulni a tragikus hős Alceste-tel, és mivel ő sok rosszat mond el rólam, a nézők inkább az ő pártját fogják.
"A legnegatívabb karakternél is megpróbálom megmutatni az ő igazságát" (Fotó: Tuba Zoltán)
- Nyáron a Szegedi Szabadtéri Színpadon Vidnyánszky Attila rendezésében Az ember tragédiájá-ban fogod játszani Évát. Meglepett, hogy Vidnyánszky hívott?
- Még nem dolgoztunk együtt, de úgy sejtem, azért gondoltak rám, mert játszottam a Szabadtéri Színpad utolsó prózai előadásában, abban a tíz évvel ezelőtti III. Richárd-ban, ami aztán a Nemzeti Színházba került át, akkor már nélkülem, Schell Jucival. Szerintem szerettek volna olyan színészeket válogatni, akik már bizonyítottak prózai előadásban a Szabadtérin.
- Éva szerepe a színésznőknek álomszerep vagy mumus?
- Éva szerepéről az egész színházi szakma azt mondja, a lehető legrosszabb szerep a Tragédiá-ban. A jó szerep Luciferé, mert ő mondja a jó kis szurka-piszkákat, a másik kettő meg csak tátja a száját. Azért én ezt nem gondolom így. Ha jól tudom, Évát általában úgy szokták játszani, hogy a szerep változékonyságát hangsúlyozzák, egyszer kurva, egyszer apáca, egyszer csalfa feleség satöbbi. Mi egyelőre inkább az állandóságot keressük benne.
- Láttad a Nemzetiben Az ember tragédiájá-t?
- Nem, de mindenképpen meg szeretném nézni.
- Vidnyánszky azt mesélte egy interjúban, hogy a korábbi, beregszászi Az ember tragédiája-rendezésében lemeztelenítette a szereplőit. Viszont rólad tudni lehet, hogy utálod, ha ezt kérik a rendezők. A szegediben lesz vetkőzés?
- Nem. Tekintettel arra, hogy két élemedett korú Ádámot és Évát választott szerepre (Ádámot Rátóti Zoltán játssza - a szerk.), nem tartotta ildomosnak. (nevet) Az egész paradicsomi jelenet szokatlan lesz, de nem akarom lelőni a poént. Attila egyébként már kétszer megrendezte Az ember tragédiájá-t, elég stabil elképzelései vannak, mi majdhogynem egy meglévő előadásba állunk bele.
"Öt éve először nem kértem, hogy csak évi egy bemutatóban legyek benne" (Fotó: Tuba Zoltán)
- Rengeteget dolgozol most, hirtelen újra előtérbe kerültél. Érzed azt, hogy a kisfiad születése után megint ott tartasz, ahol előtte voltál?
- Inkább a véletlen műve, hogy most hirtelen ennyi előadásban játszom. A Katona József Színházban játszom, és öt éve először nem kértem, hogy csak évi egy bemutatóban legyek benne. A társulatból ketten most elmentek szülni, így meg sem fordult a fejemben, hogy most is csak egy bemutatót vállaljak, hiszen akkor alig maradna színésznő a Katonában. Átvettem egy-egy szerepet Jordán Adéltól és Rezes Judittól (a két szülési szabadságát töltő katonás színésznő - a szerk.), és ehhez jött még, hogy Péterfy Bori helyett beugrom a Nemzetibe. Így tornyosult fel havi 22-re az előadásszámom májusban, ami agyrém. Az ideális 12-15 lenne nekem. Nem tudom, a jövő évadban hogy fog alakulni, de azt érzem, hogy amit 10 vagy 15 évvel ezelőtt simán az ember röhögve kibír, az most már nagyon sok.
- Tehát nem lubickolsz a helyzetben, hogy újra előtérbe kerültél?
- Nagyon szeretem a szerepeimet, de ez kicsit sok.
- Filmet tervezel?
- Most minden stagnál. Volt egy terv, Fazekas Csabának készülne egy új filmje, aki a Boldog születésnapot! rendezte még az elmúlt évszázadban. Egy zenés film lenne ráadásul, énekesnőkről szól, de hát most minden nagyon bizonytalan.
- Nagyon aranyos volt az a kisfilm, amelyet Kamarás Iván forgatott mobiltelefonnal rólad meg a kisfiadról, ahogy az Arany Lacinak című verset mondod neki. Gondoltál rá, hogy csinálj valami hasonló, rendhagyó verslemezt gyerekeknek?
- Nem igazán. Egy hangoskönyvet csináltam, ami az óvodában, ahova a kisfiam jár, váratlan sikert aratott, a Méhecske csoport anyukái mondták, hogy megvan nekik a Panka és Csíribi cédén, Berg Judit meséje. A versmondás műfaja valahogy nem áll hozzám közel. Az is szerepet játszik, hogy én az anyaságot és a színésznőséget próbálom minél jobban szétválasztani, valószínűleg ezért sem gondoltam rá, hogy "színésznő gyerekkel"-típusú dologba vágjak. A kisfiam talán ha négyszer volt a színházban, akkor is csak Mikulás-ünnepségen.